Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Félidejéhez érkezett a DUDIK

Kultúra
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. jún. 17., 13:44

Ránézésre nem a pénteki volt a legerősebb nap a DUDIK-on, összességében mégis köröket vert az elsőre mind a látogatók számában, mind pedig a produkciókat tekintve. Papíron el is érkeztünk a legerősebb naphoz, ma ugyanis egymás után lép a nagyszínpadra a hiperkarma, a 30Y, a Vad Fruttik és a Hollywood Rose.

Kezdésnek a Fish! lépett a nagyszínpadra hét órakor, akik alaposan bemelegítették a közönséget, még ha nagy tömeg ezúttal sem volt a korai órákban. Kilenc óra tájt a Honeybeast lépett a színpadra, de műsoruk ezúttal nem volt olyan meggyőző, mint szokott lenni. Felfoghatatlan az énekesnőtől, hogy lehet két szám között ilyen szép ruhban ilyen sokat káromkodni, ami a legkevésébé sem volt elegáns, az pedig továbbra is rejtély, hogy lett több számukból is rádiós sláger. Mindenesetre azok, akik kibírták tízig, jutalmat kaptak, a DUDIK Arénában a Pentele SKA Club mutatta meg, jövőre miért is kéne helyet cserélniük a Honeybeast "zenekarral", de az se baj, ha akkor már utóbbi nem lép fel, csak nézzék meg a nagyszínpadon, hogyan is kéne pörgős, laza, menő koncertet adni.

Szántó Tomiékat ismerjük jól, nem volt meglepő, hogy jó bulit csináltak, ami utána következett, arra kevesebben voltak felkészülve, Majka & Curtis ugyanis hatalmas hangulatot teremtettek az összegyűlt tömegnek. Néhány éve ők is rájöttek, hogy a rap, műfajából adódóan nem feltétlenül alkalmas arra, hogy betöltsön egy nagyobb színpadot, és sokszor a hangzás sem az igazi, ezért maguk mellé vettek egy zenekart. A dolog pedig abszolút működik, el kell ismerni, hogy így már tökéletes nyáresti szabadtéri koncertet tudtak adni. Az idei év egyik újítása, hogy a nagyszínpad programja éjfél után is folytatódik azok kedvéért, akik a kései órákban is inkább az élő zenét választanák a disco helyett. Őket a Balkan Fanatik várta, akik a népzenét vegyítik tökéletesen elektronikus elemekkel. Az imádnivaló, szép hangú énekesnőtől kezdve a zenekarig mindenki odatette magát, ritkán szól ennyire őszintén a visszataps, remélhetőleg többször is találkozhatunk velük még Dunaújvárosban.

Papíron el is érkeztünk a legerősebb naphoz, ma ugyanis egymás után lép a nagyszínpadra a hiperkarma, a 30Y, a Vad Fruttik és a Hollywood Rose, közben pedig a sátorban zenél majd többek közt a Névtelen utca, a Jolly Jackers és Andro is. Ma se fogunk tehát pihenni, de miattuk biztosan megéri lelátogatni az alsó Duna-partra.

2. Galéria
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

A második napot a hangulatos pop-rockot játszó Fish! nyitotta, majd jött a Balkan Fanatic, a Pentele Ska Club és Majka, valamint Curtis, akik élő show-val érkeztek hozzánk. A közönség is kezd alakulni, jóval többen voltak lent, mint csütörtökön. Mi hoztuk a szokásos galériát, mindenki keresse meg magát a képeken! Este jön a folytatás, mi sem alszunk, hozzuk majd az újabb fotósorozatot.

Ónodi Zoltán
DUDIK 2017 - Második nap - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2017. jún. 17.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: fúvósok randevúja a zeneiskolában

DSTV: fúvósok randevúja a zeneiskolában

2022. máj. 22.

Remek szakmai-művészeti eseménnyel folytatódott a Sándor Frigyes Zeneiskola sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. A Fúvósok, ha találkoznak című program nagy sikert aratott. mind a résztvevők, mind a közönség körében, megérdemelten. Hangkép.

Mikro Fesztivállal zárja az idényt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Mikro Fesztivállal zárja az idényt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

2022. máj. 21.

Nagyszabású rendezvénnyel zárul a színházi idény a Bartók Színházban. A Mikro Fesztivál névre keresztelt egyhetes előadássorozat a stúdió és nagyszínpadi előadások mellett meseszínpaddal is készül a fiatalok. Pintér Tamás polgármester már megvette a bérletét, most rajtad a sor! 

DSTV: "Restart" az evangélikus templomban (galériával)

DSTV: "Restart" az evangélikus templomban (galériával)

2022. máj. 20.

Színvonalas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. Koncert koronázta a Széchenyi István Gimnázium fotószakkörének Restart című kiállítását az evangélikus templomban. Az összegzés mellé galéria is dukál! Hangkép.

ICA-D: Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából

ICA-D: Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából

2022. máj. 18.

Szász Lilla fotográfus, Maria Teresa Braz privát archivista és Perenyei Monika művészettörténész közös kiállításával folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora; a Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából című tárlat megnyitójára pénteken várják a vendégeket.

Jött, láttuk, győzött a "Zanox"

Jött, láttuk, győzött a "Zanox"

2022. máj. 16.

Kockázatok és mellékhatások nélkül mit sem ér a Zélet, az meg már legyen ráadás, hogy nemcsak a forgatás, de a világpremier helyszíne is városunk volt: a Kultik Mozi adott otthont a díszbemutatónak, itt a "Zanox" – jó szívvel ajánlom!

DSTV: városfelfedező játék a könyvtárban

DSTV: városfelfedező játék a könyvtárban

2022. máj. 15.

Kiválóan vizsgázott a Legyen Tiéd Dunaújváros! névre keresztelt társasjáték, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár rendszeresen szervez játéknapokat – egyre többen ismerkednek a várostörténeti  kalandozással. Hangkép.
 
DSTV: mesés vándorkiállítás

DSTV: mesés vándorkiállítás

2022. máj. 14.

Izgalmas csodavilágba kalauzol a DSTV összeállítása: a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában az idén 85. születésnapját ünneplő Marék Veronika vándorkiállítása látható. A kicsik és nagyok legnagyobb örömére. Hangkép.
 
  • További hírek

Friss hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  2. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  3. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

  4. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

  5. Vereségekkel zárták az alapszakaszt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  2. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő