Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 19. Viola
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos siker Izrael ellen

Sport
röplabda
magyar válogatott
Európa Liga
győzelem

facebook megosztás

Hullámzó teljesítményt nyújtott, de végül 3-1-es győzelmet aratott az Izrael elleni Európa Liga csoportmérkőzésen a magyar férfi röplabda válogatott.

Az Európa Liga csoportkörében három vereséggel, valamint egy győzelemmel álló magyar férfi röplabda válogatott az utolsó szalmaszálba igyekezett kapaszkodni ma délután, ugyanis ahhoz, hogy a mieinknek maradjon esélye a továbbjutásra, mindenképpen nyerniük kellett a velük azonos pontszámmal álló Izrael ellen. A nyíregyházi összecsapást nem is kezdte rosszul Juan Manuel Barrial együttese, mely pillanatok alatt meglépett 3-0-ra ellenfelétől, ám a lendület hamar megtört, s az ellenfél nemcsak felzárkózott, hanem a játszma első technikai szünetét követően ki is egyenlített (11-11). Válogatottunk szerencsére jól reagált a helyzetre, a következő hét pontból ötöt Pádárék szereztek, s innen már nem volt megállás, ráadásul a dánok elleni meccsel ellentétben most a hajrát is bírta csapatunk, mely 25-19-re behúzta az első játszmát.

A végül magabiztos magyar szettgyőzelem után azonban az izraeliek tudtak újítani, s a második felvonás elején azonnal megszerezték a vezetést, melyet nemcsak megőriztek a technikai szünetig, hanem még növelni is tudták azt (8-6). A rövid pauza alatt sikerült összekapnia tanítványait Juan Manuel Barrialnak, s a folytatásban már a szebbik arcát mutatta együttesünk, mely a második szünetre már 16-15-ös vezetéssel vonulhatott. A szett hajrájában azonban újra beragadt a magyar csapat, 19-19 után sorozatban négy pontot szerzett Izrael, mely már nem engedte ki a vezetést a kezéből, s 25-20-as részsikerrel egyenlítette ki a párharcot.
A harmadik felvonás elejére ezúttal nagyon odafigyelt csapatunk, mely nyitásban és sáncmunkában is vetélytársa fölé nőtt, így korán megszerzett vezetését nem őrizni tudta, hanem növelni is azt, így az első technikai szünetnél három, a másodiknál már hat pont volt a mieink előnye (10-16). A vendégek ezt a szettet már elengedték, semmi ellenállást nem tanúsítottak, s ezt köszönték is szépen a mieink, s egy nagyon sima, 25-13-as szettel vette vissza újra a vezetést.

Képek: cev-archív

Ahogy várható volt, a negyedik játszmára alaposan rápihent ellenfelünk, mely jobban is kezdett a hazaiaknál, s nagyon hamar meglépett három egységgel (6-3). A mieinknek muszáj volt összeszedni magukat, hogy ne kerüljön veszélybe a három pontot érő győzelem, s a Barrial-csapat meg is fogadta edzője tanácsait, s a technikai szünetet követően sorozatban öt pontot szerezve fordított az álláson, s egy újabb lépéssel került közelebb a meccs megnyeréséhez (13-16). A hajrában szerencsére már nem kellett izgulnia a magyar válogatottért szorítóknak, mert jól sáfárkodott három-négypontos előnyével együttesünk, mely 25-22-re hozta az utolsó játékot, s ezzel együtt a mérkőzést is, így életben tartotta továbbjutási reményeit az Európa Ligában.

Izrael – Magyarország 1-3 (-19, 20, -13, -22)

Magyarország: Szabó Alpár, Nagy József, Bozóki Bence, Deák Márk, Pápai Péter, Gergye Roland, Keen Illés Cameron, Kaszap Tamás, Baróti Árpád, Dávid Csanád, Pádár Krisztián, Kovács Zoltán, Rása Alex, Gebhardt Norbert. Szövetségi kapitány: Juan Manuel Barrial.

spigott - 2017. jún. 17.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.

Nehéz helyzetben a DKKA

Nehéz helyzetben a DKKA

2025. nov. 04.

A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

2025. nov. 04.

Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2025. nov. 04.

A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

2025. nov. 03.

Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Nem adtak esélyt az MTK-nak

Nem adtak esélyt az MTK-nak

2025. nov. 03.

A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szántó Péter: egyre többen segítenek egymásnak, okkal bízva a közösség erejében

  2. Az otthoni környezet szerepe a hatékony munkában és tanulásban

  3. Harmadszor a címvédő ellen

  4. DSTV: emlékek az óvodákból

  5. Változatos, jótét adománnyal tarkított volt a Pannon Oktatási Központ karácsonya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Embedded thumbnail for DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szertelenségért

DSTV: együtt a szertelenségért

Top hírek

  1. Lakástűz a Szabadság úton

  2. Karácsonyi ünnepség az idősek otthonában

  3. Rendőrkézen a rongálók – egyiküket rablással is gyanúsítják!

  4. Idén is volt mit ünnepelni a birkózóknál

  5. Adventi varázslat a Viadana Kamarakórussal

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő