Nyárra ébredünk…

Ha valaki át akarja élni a nyári napfordulat pillanatát, holnap reggel föltétlenül keljen fél hét előtt: a hazai idő szerint ez ugyanis 6 óra 24 perckor – a világidő szerint 4:24-kor – következik be. Aki idejében kel… nos, az nem észlel semmit.
A napforduló, a régiek szavával napfordulat idején ugyanis semmi látható nem történik. Ez csak csillagászok számította idő, azt jelzi, amikor a Föld forgástengelye épp a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja, vagyis ez az év legtovább tartó nappala s a legrövidebb éjszakája. Az északi féltekén ez a csillagászati nyár kezdete.
Egykor az év kiemelkedő ünnepe volt.

Az ókori bizánciak félévköszöntőt tartottak, míg a görögök épp ekkor kezdték az újesztendőt. A szlávok, germánok, kelták az „év tetejeként” tartották számon. A kultúrák legtöbbjében sok ősi szokás kapcsolódik hozzá, az egyik ilyen a tűzugrás, tűztaposás – igaz, ezt a naptárreform 23-ára, Szent Iván éjjelére tolta, de sok helyen ma is a napfordulatkor tartják. A szertartás része az éjszakai meditáció, a virrasztás, de éppúgy a zengetés, zajkeltés, dobolás, majd hajnalban a felkelő Nap köszöntése.  
Csörgő Zoltán a szimbolikus rítusokról szólva mondja: a sötétség „a nyári napfordulóra teljesen összehúzza magát”, ilyenkor a tűzzel köszöntjük a fényt: „A máglya örömtűz, a máglyarakás nem egyszerű játék a tűzzel, hanem mélységes értelmű szertartás”. A tűzgyújtás a megtisztulás szimbóluma, a tűzugrás az erőgyűjtés jelképes kifejezője. És persze szerelemvarázsló hatást is tulajdonítottak neki… mint annyi más népi szokásnak.