Kilenc éve volt: felharsan a kürtszó, kezdődik a történetét akkor már száznyolcvanhárom esztendeje író balatonfüredi Anna-bál. Jómagam, nem gyakori bálozóként, tanúja vagyok az eseményeknek.
Nyitótáncként palotás, aztán keringő, Bóka István polgármester táncba viszi az egy évvel korábbi bálkirálynőt. Félkörben a 2008-as aspiránsok, próbálom megtippelni, ki lesz a befutó, egy lány marad a titkos jelöltem. A bál végén konstatálom: nagyon közel jártam az igazsághoz…
Az Anna Grand Hotel dugig tele, még a szálló előtti téren is érdeklődők, nézelődnek, drukkolnak, álmodoznak… akár a jelöltek. A főszereplők. De van másik „főszereplő” is: a múlt, a reformkor, amelyet évente egyszer a fürediek visszaálmodnak. Emlékek nélkül – ahogy Vörösmarty írta – nemzetnek híre csak árnyék. Ahogy a Dunántúl első kőszínháza, az 1831-ben megnyitott füredi játékszín a nemzeti emlékezet éltető helye volt, akként az évente megrendezett társasági esemény, az Anna-bál úgyszintén: kulturális különlegesség volt mindig, az ma is.
A bálnak helyet adó patinás szálloda kerengőjében a nemzeti panteon emléktáblái arról tudósítanak, hogy a magyar Luther Márton, vagyis Dévai Bíró Mátyás, aztán Csokonai, Vörösmarty, Jókai, Krúdy, Ady és Gárdonyi egyaránt Füredhez kötődött, műveiknek ihlető helye ez volt. Füred már a XIX. században az egyik szellemi központtá vált. Fontos közéleti találkozóhely lett. A Szentgyörgyi Horváth család kis palotája volt a társasági élet centruma, egymásnak adták a kilincset a reformkor nagyjai, Kossuth Lajos, Széchenyi gróf vagy báró Wesselényi is gyakran vendégeskedett ott. 1825-ben aztán eljött az Anna-bálok ideje is: az év júliusában a házigazda nagy táncmulatságot rendezett leánya, Anna-Krisztina neve napján. Akkor tán maga sem gondolta, de nemes hagyományt teremtett.
A korabeli leírások szerint sugárzóan szép Anna azon az első bálon megpillantott egy markáns arcú huszártisztet. Kiss Ernő volt ő, az ifjú dzsidáskapitány. A két fiatal egymásba szeretett, életük összefonódott. Anna nem tudhatta még, hogy a szabadságharc hősével, aradi mártírjával, a bátorság egyik jelképével lép jegyességre. Ha az Anna-bálok szimbolikus tartalmát keressük, már ebben megleljük. Nem véletlen hát, hogy majdnem két évszázada a legrangosabb társasági összejövetelek egyike ez.
De térjünk vissza a 2008-as évhez. Az est csúcspontján a bálkirálynő megválasztatott, vivát, szépség és fiatalság! És itt jön az én személyes kis „győzelmem”. Akire voksoltam az elején, ha nem is bálkirálynő lett – de majdnem: az egyik udvarhölgy lett a tizennyolc éves dunaújvárosi kislány. A kétszáz-egynéhány jelöltből kiválasztott tíz legszebb, majd közülük is a képzeletbeli dobogóra feljutott hármas egyike: Farkas Cecília. Varázslatos jelenség!
Másnap lovas huszárok kíséretében hintón még bejárták a várost, aztán ki-ki indult haza. Cecília Dunaújvárosba – örök emlékkel. Akinek nem sikerült, annak maradt az újabb egy év. A reményé. Szép reményeké.
E hét végén ismét Anna-bál Füreden…
!["Elültetnék egy almafát"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/16335.jpg?h=82f92a78 ""Elültetnék egy almafát"")
