Egy „gyorsan elviharzó élet”

2017. július 31. (hétfő) 15:35 - Várkonyi Balázs

1849. július 30-a: vacsoravendégek ülnek asztalhoz Székelykeresztúron, Vargha Zsigmond portáján. Bivalytejes-túrós puliszkát esznek, ezt egy versből tudhatjuk, amit a vendégek egyike, a fiatal költő írt a házigazda lányának, Rozáliának. A legenda szerint egy körtefa alatt született költemény az ifjú alkotó legutolsó műve.

Másnap, 31-én reggel ama bizonyos körtefa alatt még elszavalta a házigazdának és a vendégseregnek az Egy gondolat bánt engemet című versét. Különös jóslat volt az – mert utána elindult az utolsó útjára. A halálba. Vagyis, csak ezt lehet tudni: azon a napon örökre eltűnt. Ő volt – Hegedűs Géza szavaival – a „gyorsan elviharzó életű” ember: Petőfi Sándor. Akinek kevés időt hagyott a sors. Ahogy berobbant az irodalmi- és közéletbe, olyan hamar el is ment. És örökre jelet hagyott.

Ismét az irodalomtörténészt idézem: „Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni. (…) Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

Adatait szinte fölösleges leírni: oly ismertek, mint versei. Ki ne tudná, hogy az 1822-rol 1823-ra virradó szilveszter éjszakáján született? Ki ne tudná, hogy Petrovics Sándornak hívták? Hogy mindössze huszonhat évet élt? Hogy 1848 forradalma elválaszthatatlan a nevétől? És hogy 1849-ben, a Segesvár melletti csatában esett el? Ki ne tudná, hogy kora legkövetkezetesebb hazai forradalmára volt, aki túlnézett a polgári forradalmak céljain? És ki ne tudná, hogy amit irodalmi népiességnek nevezünk, az minálunk a legkövetkezetesebben az ő költészetében valósult meg?

Költészete mögött szakadatlanul ott kell érezni életét, ezt a tüneményes életet, amely a XIX. század európai történelmének nagy alakjai közt jelöli ki alakját és egyéniségét. Ezt a nagyszerű, gyorsan elviharzó életet azonban a tetteken és az eszméért vállalt hősi halálon túl nemcsak díszíti, hanem hitelesíti költészete, mint ahogy költészetének eszméit és hőfokát hitelesíti élete és hősi halála.”

Azon a végzetes napon Bem tábornok a kedves szárnysegédjét, Petőfit – hogy életét megkímélje – eltávolítja a csata sűrűjéből. A költő így a Sár-patak hídjáról volt kénytelen végignézni a szomorú vereséget. A hadvezér, Bem zsenialitása sem volt elég a hatszoros orosz-osztrák túlerővel szemben. A csata elveszett. Petőfi sorsát azóta homály fedi. Szemtanúk olykor egymásnak is ellentmondó vallomásaiból annyi nagy valószínűséggel állítható: a költőt menekülés közben Ispánkútnál dzsidások szúrták le.

Az utolsó vers „tanúja”, a székelykeresztúri fa a múlt század 60-as éveiben vaspántokkal körbefogva bár, de élt. Körbekerítették, márványtáblát helyeztek elé, amelyen Kányádi Sándor négysorosa hirdeti: „Haldoklik az öreg tanú, / Petőfi vén körtefája. / Azt beszélik, ő látta volt / verset írni utoljára.” A haldokló fa azóta kiszáradt. Egy fiatal vadócot ültettek mellé, amit az „öregről” oltottak be. Ez a fa ma is él. Akárcsak Petőfi hagyatéka.

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy perc a kisebbségvédelemért

Egy perc a kisebbségvédelemért

2018. február 24. (szombat)

Postafiókomra levél jött. Hajdani osztályfőnököm valamennyi osztálytársamnak elküldte üzenetét, sőt mindenkinek, aki az ő vezetése alatt tanult a bencések győri vagy pannonhalmi gimnáziumában.

Ezüstpénzért soha!

Ezüstpénzért soha!

2018. február 18. (vasárnap)

A címbe foglalt két szó ilyentájt, húsvéthoz közeledve, Pentelei Molnár Jánosról szólva különös felhangot kap. Mert túlmutat a konkrét tartalmán. Mert egy alkotói filozófiára utal. Egy jeles festő tisztességére.

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

Hová tűnt a rejtélyes T. G.?

2018. február 11. (vasárnap)

Mielőtt egy különös esetet, T. G. kalandját próbálnám megfejteni, messziről indítok. Nyílt tanítási nap volt hajdan egy iskolában. Szülő ül a padsor szélén, hogy közelről lássa gyermeke küzdelmét a matekfeladattal. Kisfiú oszt-szoroz, végül az eredményt beírja. De egy „jaj!” kíséretében hirtelen kiradírozza, új számokat ír. Rosszat.

Akit éjszakánként elüt az autó

Akit éjszakánként elüt az autó

2018. február 04. (vasárnap)

A fiatalasszony keze remeg. A babakocsi rázkódik tőle, s benne a pici baba is. Nem tudok szabadulni az élménytől. Tegnap volt. Csöndes délután, az utca szinte néptelen, megyek a dolgaim után, leszegett fejjel. Ekkor éles kiáltást hallok, meglátom a zebra közepén a babakocsis asszonyt, odébb meg egy nagy gázzal elvágtató sportkocsit. Mi történt?

A rejtélyes EVTK

A rejtélyes EVTK

2018. január 31. (szerda)

Utazó személyzet feljelentkezései helye – olvasom a vidéki pályaudvar szolgálati helyiségének ajtaján. A MÁV fura szóhasználatán gyakori utazóként már megedződtem – lásd: a második vágányról szerelvény „jár” ki stb. –, de ez a „feljelentkezés” még engem is meglepett. A mondat kiagyalója a fölösleges igekötők nagy barátja lehet, az állomásfőnök dettó, vagy észre se vette, netán a szolgálati szabályzatban ez vagyon írva.

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

Ismét életet követelt a Végzet Hegye

2018. január 29. (hétfő)

Áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait – írtam a Dunaújváros portálon tegnap közölt cikkemben a világ egyik legfélelmetesebb hegyének 1970-es meghódítása kapcsán. Milyen az élet: szinte az írással egy időben két hegymászó ismét kritikus helyzetbe került a hegyen.

A Harmadik Ember

A Harmadik Ember

2018. január 28. (vasárnap)

Nanga Parbat – a Végzet Hegye. A Himalája nyugati vonulatának egyik legfélelmetesebb magaslata. Már áldozatok jelölték a korábbi kísérletek kudarcait, amikor 1970-ben a XX. század egyik legnagyobb alpinistája, a Dél-Tirolban született hegymászólegenda, Reinhold Messner is nekivágott.