Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Halálos életmentés

Kultúra
tárca
életmentés
Duna
Vác

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2017. júl. 16., 07:41

A Duna mellett nőtt fel a kisfiú. Sosem félt a víztől. Korán megtanult úszni, majd serdülőként evezős lett. Egypárevezősben hajtott. A kis lélekvesztő magabiztos ura volt, pedig a kecses szkiff bármi másnál könnyebben borul. Az ő hajója a legkisebbek közül való volt, hét méter hosszú, huszonhat centi széles, persze, mert vékonyka srác volt ő is.

Kétszer élt át halálfélelmet a vízen. Egyszer a Pokol sziget mellett edzett, egymagában. A starthelynél, a hullámtörő gát alatt a halászok éppen hálóval kerítettek. Ő rajtolni készült, megkezdte volna az edzésben megszabott „pályafutam” egyikét, de észrevette, hogy a bal lapátra egy jókora hínár tapadt. Hogy leszedje, be kellett húzni a lapátot. A rutinos evezős ilyenkor a villára teszi ki a lábát, a másik lapáttal meg egyensúlyban tartja a hajót. Ő is így tett. Közben odakiáltott a halászoknak, hogy ne számítsanak sok jóra, ott alig van hal. Nem is arra kerítünk – volt a válasz –, hanem emberre. A révállomás felől épp akkor jelent meg egy rendőrautó, mögötte fekete zárt furgon. A kis evezőst, ahogy megértette, minek lett vétlen tanúja, elfogta a rémület, egy hirtelen mozdulatára odalett az egyensúly, beborult. Később elmesélte az edzőnek, mit érzett: szörnyű félelmet. Halálos rémületet. Kétségbeesetten úszott, vonszolta a szkiffet a part felé, közben fohászkodott, nehogy hozzáérjen valami a víz alatt, a halászladikból csáklyát nyújtottak felé, bátorították, végre partot ért. Rocsó jött, az vitte át a túloldalra, a szkiffet meg a Rák nevű motorosra emelték. Ő napokig nem ült hajóba.

A másik hasonló élménye egy évvel később jött. Edzés után társaival ugráltak a vízbe, levezetésképp versenyt úsztak árral szemben. Ő túl közel került a stéghez. A lába véletlenül a traverzek közé szorult, nem tudta kiszabadítani, kartempóval tartotta fent magát. Küzdött, de fogyott az ereje, társai kicsik voltak, hogy segítsenek. Akkor ott termett a félelmetes izomzatú kajakos, Babella Laci, azonnal beugrott, a stég alá merült, kiszabadította a foglyul ejtett lábat. Kimentette a pehelysúlyú evezőst, aki később azt mondta, félt, de csak addig, amíg meg nem látta Lacit.

Sok év múlt el. Vízparton, tó mellett táborozott a családjával. Kisfia még nem tudott úszni, ő a hátára vette a kislegényt, a lelkére kötve, hogy karolja át, szorítsa erősen, a kicsi szorított is, ő a bal kezével hátulról is tartotta, tempózott a lábával meg a másik kezével – amikor hirtelen belényilallt: mi van, ha épp most lesz rosszul? Azonnal a partra úszott. Soha többé nem kísértette meg a gondolat, hogy ilyet tegyen.

A minap a Székelyhon portálon egy megrendítő hírt olvasott. Fürödni ment egy férfi a Marosra két gyermekével, egy tizenkét éves kislánnyal és egy nyolcéves kisfiúval. A marosszentgyörgyi szakaszon a folyó vize mély és gyors sodrású. Az egyik gyerek vízbe ejtette papucsát, bementek érte. A víz sodorni kezdte mindkettejüket. Az apa gondolkodás nélkül utánuk ugrott. Sikerült partra dobnia két kisgyermekét. Az ár csak őt ragadta el...

A rovat további hírei: Kultúra

A húsvét a legnagyobb keresztény ünnep

A húsvét a legnagyobb keresztény ünnep

2019. ápr. 20.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe". Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi húsvét.

Emberi élet csak Isten erőterében lehetséges

Emberi élet csak Isten erőterében lehetséges

2019. ápr. 19.

Nagypéntek csendjében az a legfontosabb, hogy belássuk: emberi élet csak Isten erőterében lehetséges - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.

A rács két oldalán

A rács két oldalán

2019. ápr. 18.

A Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként új kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban, ami folytatva az előző évek hagyományait, ezúttal a büntetésvégrehajtás világát és annak történelmét mutatja meg a látogatóknak.

Kiállításokon a felkelő nap országa

Kiállításokon a felkelő nap országa

2019. ápr. 17.

Elkezdődtek a Japán Napok a Móricz iskolában, de több más helyi intézmény is különleges távol-keleti programokkal várja az érdeklődőket a napokban.

Elhunyt Bács Ferenc

Elhunyt Bács Ferenc

2019. ápr. 16.

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden elhunyt Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest Főváros Díszpolgára - tudatta a művész családja az MTI-vel.

Az alkotás önkifejezés és kikapcsolódás

Az alkotás önkifejezés és kikapcsolódás

2019. ápr. 16.

Ismét egy új kiállítás látható a Munkásművelődési Központ galériájában. Hétfő délután óta Kelemen-Nagy Annamária festményei díszítik a színházterem előtti folyosót.

Térfélcsere a KMI-ben

Térfélcsere a KMI-ben

2019. ápr. 15.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával két nagyszabású kiállítás valósul meg egy csereprogram keretében: a Kortárs Művészeti Intézet és a Centrul de Interes egymás gyűjteményéből állít ki.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő