A Bartók színház évadzáróján Kiss Attila a Teátrista-díjban részesült. A színésszel az elismerés apropóján beszélgettünk. "Úgy állok a díjakhoz, hogy ez egy megelőlegezett elismerés, amit a jövőben meg kell szolgálni, hogy érdemes legyek rá."
Kiss Attila Budapesten született 1977. január 1-jén, de szülei Dunaújvárosban kaptak lakást, és ide költöztek.
- Kisgyermek koromtól dunaújvárosi vagyok, itt nőttem fel. A Béke városrészben laktunk, az Aranyba jártam általános iskolába, majd a 340. számú Építőipari Szakmunkásképző Intézetben végeztem szobafestő, mázoló és tapétázóként. Ezután nappali tagozaton a Rostiban érettségiztem. Itt ismerkedtem meg a színjátszással, ugyanis a gimiben volt egy diákszínházi csoport, csatlakoztam hozzájuk. Aztán a városban volt a Fejér Megyei Diáknapok, és ott látott meg Smuk Imre, aki elhívott az akkori társulathoz. Olyan fiatal voltam én is, mint mások, aki kereste önmagát. Viszont nagyon jól éreztem magam a színpadon, azonnal megfogott, így nem is gondolkodtam másban. Addig nem nagyon érdekelt a színház, de abban a miliőben egyszerűen jól éreztem magam. Ha jól emlékszem, az első szerepem az Übü király volt, be kellett ugranom, sőt, rögtön két-három darabba, mert elment egy kollégánk. Szeptemberben pedig már rendesen próbáltam.
- Azóta sok évad eltelt és számtalan darabban felejthetetlen alakításokkal örvendeztette meg a közönséget. Mi az, ami a szívéhez nőtt a színjátszásban, és milyen darabok jelentek kihívást?
- Örömet jelent számomra maga kihívás is. Mindegy hogy tragédia vagy vígjáték, netán egy gyermekdarab. A nehézségi fokban nincs különbség számomra és a hozzáállás tekintetében sem, hogy éppen gyerekeknek vagy felnőtteknek játszom. Persze, a kor előrehaladtával önkéntelenül változik az ember és változnak a gondolatai. Sok év tapasztalattal a hátam mögött már nem szívesen kötök kompromisszumot. Határozott elképzeléseim vannak a dolgokról és nehéz eltántorítani. Kialakultak bennem bizonyos elvárások magammal és a munkámmal szemben, aminek mindenképpen szeretnék megfelelni.
- Melyik szerepben érezte jól magát a legjobban érezte magát, melyik állt a legközelebb Önhöz?
- Nincs kimondott kedvencem. Olyanok vannak, amiben szinte mindig jól éreztem magam, például a Svejk majdnem minden jelenetében. Persze, voltak meglepetések is. Jómagam nem szeretek és nem is tudok énekelni, mégis, kaptam ilyen szerepeket és nagy sikerélmény volt, amikor a Kabaréban, vagy a Padlásban sikerült teljesítenem az elvárásokat. Ettől boldog voltam. De nem tudok olyan darabot mondani, amiben nem éreztem volna magam valamilyen szinten jól, illetve amit nem szívesen játszottam volna. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mindegy milyen szerepet kapok, csak játszhassak.
- Kipróbálná magát más műfajban?
- Igen, de valószínűleg nem lennék mindenben tehetséges, például a már említett zenés-táncos darabokban kevésbé. A profi létben az a nehéz, hogy amit bevállal az ember, azt muszáj jól csinálni. Ezért sem szívesen vállalnék el táncos dolgot. Nem hiszem, hogy mindenre alkalmas lennék. Egy-két filmben már dolgoztam, de szívesen kipróbálom magam bármiben. Néhányszor rendeztem is.
- Hogyan fogadta a Teátrista-díjat?
- Nagyon örültem neki, és meglepődtem, mert nem szóltak előre róla. Egyébként úgy állok a díjakhoz, hogy ez egy megelőlegezett elismerés, amit a jövőben meg kell szolgálni, folyamatosan jól kell teljesíteni, hogy érdemes legyek rá.
- Van családja?
- A feleségemmel és a lányunkkal élünk hármasban. A feleségem, Renáta közalkalmazott a városban, a lányom, Johanna 13 éves. Nem nagyon szeretik a nyilvánosságot, és egyiküket sem vonzza a színjátszás (mosolyog)
- Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
- Kevés szabadidőm van, de olyankor csendes kikapcsolódást választok. Sokat olvasok, mindenevő vagyok, nagy Stephen King rajongóként azonban az irodalmat is szívesen forgatom, József Attila könyveit rongyosra olvastam már, és ha olyan kedvem van, a ponyvaregényt is kézbe veszem. Gyerekkoromban a sci-fin nőttem fel, de tényleg mindenevő vagyok. Összejárunk a barátainkkal is, és szeretek a konyhában főzőcskézni.
- Mit vár a következő évadtól?
- A következő darabok előtt pár hét pihenő következik júliusban, viszont augusztusban már megkezdjük a próbákat a következő évadra. Kínácsian várom az új feladatom, az új szerepeket. Minden munkám egy új kihívás, mindig jó, ha új impulzusok érik az embert, mert a változás, a tanulás, a gyarapodás a színháznak és a színészi létnek fontos része. Minden munkámtól azt várom, hogy a végén több lehessek tőle. A célom és a célunk az, hogy minél többen jöjjenek színházba, hogy a közönség jól érezze magát. Ezért is igyekszünk minél szélesebb palettával előrukkolni, hogy mindenki megtalálja a kedvére való darabot.
- Szeret itt élni?
- Bár nem itt születtem, de dunaújvárosinak vallom magam. Éltem más városokban is néhány évet, de itt töltöttem a gyermekkoromat is és az is rendkívül emlékezetes volt. Akkor épült a Béke városrész, és mi kulcsos gyerekekként hasonlóan gazdag és színes világot éltünk meg, mint Nemecsekék. Aztán felnőve is azt láttam, hogy ez a város egy élhető város. Sok itt a zöld felület, szépek a parkok, és a Duna-part vagy akár a Petőfi Liget olyan páratlan helyek, ahol hűvöset adó lombok alatt kényelmesen le lehet ülni, beszélgetni. Ráadásul az itt élő emberek között rengeteg a tehetség. Szóval nem vágyódom el innen.
