Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újvárosi éremeső Szlovéniában

Sport
úszás
Dunaferr SE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. júl. 20., 13:19

Összesen tizenhat éremmel gazdagodtak a Dunaferr SE utánpótlás korú úszói a Szlovéniában megrendezett nemzetközi versenyen.

Szlovéniában, egy nemzetközi versenyen szerepeltek a közelmúltban a Dunaferr SE úszói, akik a házigazdák mellett több magyar és olasz csapat ellen bizonyíthatták felkészültségüket. A dunaújvárosi fiatalok ezúttal is alaposan kitettek magukért, ugyanis összesen tizenhat éremmel a tarsolyukban térhettek haza a rangos nemzetközi viadalról úgy, hogy öt arany-, hét ezüst, valamint négy bronzérmet szereztek. A Dunaferr SE legeredményesebb versenyzője ezúttal Selmeci Levente volt: az ifjúsági Európa-bajnok úszó két aranyérem mellett kettő ezüsttel és egy bronzzal zárt a viadalt, aminek köszönhetően az összetett pontverseny harmadik helyét is bezsebelhette.

Kép: Dunaferr SE

A Dunaferr SE érmes versenyzői Szlovéniában

400 m férfi vegyes - 2. Selmeci Levente 4:36,82
50m férfi mell – 1. Szöllősi Martin 29:45
50 m női mell - 2. Fekete Dóra 33:92
100 m férfi pillangó - 2. Szlobonyik Dávid 1:00,65
100 m férfi hát – 2. Dort Bence 1:02,94

200 m férfi mell - 3. Szöllősi Martin 2:31,88
200 m női mell - 3. Fekete Dóra 2:42,64
1500 m férfi gyors – 1. Selmeci Levente 16:25,17
200 m férfi vegyes - 2. Selemeci Levente 2:09,55
400 m férfi gyors - 3. Weiter Dávid 4:21,20

200 m férfi pillangó - 3. Selmeci Levente 2:09,40, 1. Szlobodnyik Dávid 2:15,37
100 m férfi hát - 1. Szöllősi Martin 1:04,46
100 m női hát - 2. Fekete Dóra 1:13,23
800 m férfi gyors – 1. Selmeci Levente 8:35,45, 2. Dort Bence 8:46,82

A rovat további hírei: Sport

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.

Betyáros győzelem kispályán

Betyáros győzelem kispályán

2024. aug. 21.

A Betyárok csapatának sikerével ért véget az ötödik alkalommal megrendezett Augusztális Foci Kupa a DLSZ Arénában.

DSTV: készül a Fox SE

DSTV: készül a Fox SE

2024. aug. 20.

A nyári pihenő után a FOX SE tagjai újra belevágtak a munkába. Az ősz igazán mozgalmas lesz, hiszen nemzetközi versenyeken vesznek majd részt a sportolók. Hangkép.

Fiatal holland válogatottat igazolt a DKKA

Fiatal holland válogatottat igazolt a DKKA

2024. aug. 20.

A húsz esztendős Daphne Luchies már a holland felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott a közelmúltban.

Hajdu Jonatán is indul a vb-n

Hajdu Jonatán is indul a vb-n

2024. aug. 19.

A DKSE kenusa két számban térdel hajóba az üzbegisztáni világversenyen.

Tornagyőzelem Csehországban

Tornagyőzelem Csehországban

2024. aug. 19.

Két győzelemmel és egy döntetlennel nyerte meg a Most Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: cheerleaderek a Pannonban

DSTV: cheerleaderek a Pannonban

2024. aug. 18.

A nyári időszakban két tábort is szervez-szervezett a Spartan Cheerleading Sportegyesület. Július végén az egészen fiatal korosztály délelőtti edzésére kaptunk meghívást, akik a Pannon iskolában tevékenykedtek. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő