Megvan a világbajnoki bronz!
Kiváló rajt után parádés utolsó ötven métert produkált a Hajdu – Fekete páros a C-2 200 méteresek mezőnyében, ezzel a dobogó harmadik fokára állhattak fel a racicei kajak-kenu világbajnokság vasárnapi versenynapján.
A Hajdu Jonatán-Fekete Ádám párosnak szurkolhattunk különösen a mai, a Račice városában zajló Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnokság döntőjében. A Dunaferr SE kenusa már a tegnapi napon is remekelt, hiszen a C-1 200 méteres versenyszámban kiváló, 38.911-es idővel végül a hatodik helyen ért célba. Hajdu Jonatán ma újra vízre szállt, és az egyéniben szintén jól szereplő Fekete Ádámmal térdelt egy hajóba, hogy a C-2 200 méteresek mezőnyében megküzdjön a világ legjobbjai ellen. A fiúk ezúttal a 7-es pályáról a kazah és az olasz duók között indultak a párosok sprintszámában, ahol a rajtnak óriási szerepe van. Nos, a hajó megindítása nagyon jól sikerült, ennek ellenére a középmezőnyben lapátoltak a fiúk. Az utolsó ötven méteren viszont fantasztikusan indították meg a hajót a mieink, akik nem csak felzárkóztak az élmezőnyhöz, hanem olyan szoros befutót produkáltak, hogy a végső helyezéseket csak a célfotó tudta eldönteni. Ekkor dőlt el, hogy a Hajdu - Fekete páros a harmadik helyen ért célba, így a magyar kettős bronzérmet szerzett.
Hajdu Jonatán így egyéniben egy hatodik, mint párosban egy harmadik helyezéssel zárta a világbajnokságot.
1. Shtyl Ivan - Kovalenko Alexander (Oroszország) 36,088
2. Lubniewski Michal - Marek Sliwinski Arsen (Lengyelország) 36,673 +0,585
3. Fekete Ádám - Hajdu Jonatán (Magyarország) 36,762 +0,674
4. Bahdanovich Andrei - Makhlai Dzianis (Belorusz) 36,894 +0,806
5. Benavides Alfonso - Segura Antoni (Spanyolország) 36,962 +0,874
6. Craciun Sergiu - Craciun Nicolae (Olaszország) 37,467 +1,379
7. Medetov Merey - Khaidarov Timur (Kazahsztán) 37,657 +1,569
8. Ferreira Dos Santos - Maico De Souza Silva Erlon (Brazília) 38,246 +2,158
9. Kamerylov Denys - Vergeles Vitaliy (Ukrajna) 38,773 +2,685
Fotók:MTI
A rovat további hírei: Sport
A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került
2025. máj. 08.
A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.
Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában
2025. máj. 08.
A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.
Remek hangulatú versenyre készülnek
2025. máj. 07.
Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.
Nyolc között az ifik
2025. máj. 06.
A POLO SC elleni kiütéses győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között a DFVE női ifjúsági együttese a korosztályos bajnokságban.