Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Kilencven éve Pentelén született

Közélet
szépkorú köszöntés

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. aug. 30., 19:58

A dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti immár Pörgye Lajosné. Marika néni 1927. augusztus 24-én született Dunapentelén.

Édesanyját korán elveszítette, édesapja pedig a II. világháborúban halt meg. Marika néni a hat elemis iskolát Pesten végezte el, majd a fővárosban cselédeskedett. 22 esztendős korában ment férjhez, és ezt követően háztartásbeliként tevékenykedett, és itt éltek Dunaújvárosban. Férje a „26-osoknál” volt segédmunkás, éjjeli őr, majd a papírgyárban is dolgozott. Három gyermekük született, hét unoka és négy dédunoka örvendezteti meg a szépkorút a mindennapokban. Marika néni nagyon szeretett a kertben dolgozni, mindene volt a földmunka. A kilencvenedik születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel.

A rovat további hírei: Közélet

"Adni jó" – újabb adomány Tomitól!

"Adni jó" – újabb adomány Tomitól!

2021. ápr. 30.

Tízezer orvosi maszkot ajándékozott az önkormányzatnak a dunaújvárosi Tomi Vegyesboltok tulajdonosa.

A város főterén dobog a „Város szíve”

A város főterén dobog a „Város szíve”

2021. ápr. 30.

Dunaújváros várossá nyilvánításának 70. évfordulója alkalmából egy térplasztikát helyeztek el a Városháza téren. A több hónapon át készülő, 3 méter magas „Város szíve” már a főtéren dobog tovább.

DVCSH: véget ért egy mérgező kapcsolat

DVCSH: véget ért egy mérgező kapcsolat

2021. ápr. 29.

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Tamás polgármester ma délután, hogy a városvezetés felmondja a DVCSH-val kötött szolgáltatási szerződést. A polgármester a döntésről kikérte a képviselő-testület véleményét, a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői pedig egyhangúlag támogatták a döntést. 

Folytatódik az új rendszerű lomtalanítás

Folytatódik az új rendszerű lomtalanítás

2021. ápr. 28.

Az alaphírről már beszámoltunk korábban, de itt az utolsó figyelmeztetés: május 1-jén, szombaton a Római városrészben startol az idei akciósorozat.

DSTV: tanácsok a tervezethez

DSTV: tanácsok a tervezethez

2021. ápr. 28.

Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető a weben keresztül, derül ki a DSTV összegzéséből. A tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni. Tipptár, hangkép.
 

A fű nő, az élet megy tovább a járvány ellenére is

A fű nő, az élet megy tovább a járvány ellenére is

2021. ápr. 27.

Az időjárási körülmények indokolttá tették, hogy a városban elkezdődjenek a különféle kültéri munkálatok. Ahogy a cím is sugallja, a fű nő, a város látképe pedig rendezett közterekért, és virágokért kiált. 

DSTV: Újtelep is szépül

DSTV: Újtelep is szépül

2021. ápr. 27.

A koronavírus-járvány miatt elmaradt a Városvédők Újtelepért Egyesület áprilisra tervezett piknikje, derül ki a DSTV összeállításából. A közösség tagjai ennek ellenére sem tétlenkednek, tevékenyen részt vesznek a tavasszal esedékes munkálatokban,a hét végén is serénykedtek. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő