Könnyed sikerrel elődöntőben a juniorok
A norvégokat is kiütötte, így bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe a dunaújvárosi Klujber Katrinnal felálló magyar női junior kézilabda válogatott.
A korosztályos világbajnok oroszok elleni keddi sikert követően ma már a norvégok ellen lépett pályára az Európa-bajnokság középdöntőjének második mérkőzésén a magyar női junior kézilabda válogatott. A tét mindkét gárda számára az elődöntőbe jutás volt, amihez a mieinknek egy ötgólos vereség is belefért, ugyanakkor a norvégoknak legalább hat góllal nyerniük kellett volna a négy közé kerüléshez.
Ehhez képest a magyar válogatott alaposan meglepte ellenfelét, hiszen jó védekezés mellett szinte hibátlan támadójátékot mutatott be együttesünk, mely az 5. percben már 5-1-re vezetett, s jöhetett is a norvég időkérés. Ez sem segített azonban sokat az északiaknak, mert a Hajdu-tanítványok irányították továbbra is a játékot, ráadásul úgy, hogy szinte minden támadásukat góllal fejezték be, így a 12. percben hat, míg a játékrész derekán már nyolc góllal álltak jobban vetélytársuknál (12-4). Ekkor jött egy kisebb megtorpanás, pár elhibázott ziccer után sorozatban háromszor is betalált az ellenfél, ám a félidő hajráját jobban bírták juniorjaink, akik magabiztos, 15-8-as előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.
Félő volt, hogy a nagy előny tudatában egy kicsit visszavesznek a tempóból a magyar játékosok, ám Klujberék nem így gondolták, s egy perc alatt szerzett két góllal igyekeztek gondoskodni arról, hogy elmenjen ellenfelük kedve a felzárkózástól (17-8). A magyarok a folytatásban is irányították a meccset, simán tartották nyolc-kilencgólos előnyüket, így az utolsó tíz perchez érve csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyerik meg a találkozót (24-16). Az utolsó tíz percben már szerepet kaptak azok is, akik addig kevesebbet játszottak a mieinknél, á ők is tartani tudták a különbséget, így junior válogatottunk nagyon sima, 26-18-as sikert aratva jutott be az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé. A dunaújvárosi Klujber Katrin mezőnyből ezúttal nem volt eredményes, ám a megítélt büntetőket értékesítve, öt góllal járult hozzá a szép magyar győzelemhez.
A rovat további hírei: Sport
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.
Szoros siker a felnőttek között
2024. máj. 10.
Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.