Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nébih: nem emelkedik a tojás ára

Közélet
tojás
áremelés
NÉBIH
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2017. aug. 14., 15:18

A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese.

Nagy Attila kifejtette, hogy a szennyezett tojások mennyisége önmagában ugyan nagy, azonban az európai termeléshez képest kis volumen. Arról is beszélt, hogy a magyar tojás szektor a botrányból profitálhat. Hangsúlyozta, hogy a hamisított tételek nem kerülhettek Magyarországra, és nem szennyezhették a magyar tojást.

Hozzátette, a botrány kezdete óta a Nébih azt javasolja, hogy a vásárlók magyar tojást fogyasszanak, a mostani ismeretek szerint azok biztonságosak. Megjegyezte, hogy folyamatosan ellenőrzik az országba érkező tojás szállítmányokat, a nyugati országokban érintett tojásokat pedig megsemmisítik.

Fotó:MTI

A "holland tojásügy" előzménye, hogy múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A Fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros Kenyere: rendhagyó adományátadóval

Dunaújváros Kenyere: rendhagyó adományátadóval

2022. nov. 11.

Jó helyre került a Dunaújváros Kenyere akció elmúlt negyed évéből befolyt több mint 400 ezer forint, amely ezúttal az Arany János Általános Iskolát támogatta. Az adományt Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adta át szerdán. 

Boldog születésnapot, Útkeresés Segítő Szolgálat! (galériával)

Boldog születésnapot, Útkeresés Segítő Szolgálat! (galériával)

2022. nov. 10.

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat. A jubileumi alkalomból átadták a szociális szakma és az önkormányzat elismerését is a Gárdonyi iskolában rendezett jubileumi gálán.

Rákay bevásárolt, térségünkben (is) terjeszkedik a NER-elit

Rákay bevásárolt, térségünkben (is) terjeszkedik a NER-elit

2022. nov. 10.

A 24.hu írta meg a héten, hogy a szomszédos Rácalmáson terjeszkedik tovább Rákay Philip birodalma. Az Opten céginformációs rendszer adatbázisa szerint az egykori televíziós műsorvezető, NER-közeli üzletember egy hónappal ezelőtt Rácalmás Greendustry Projekt Zrt. néven alapított új céget. 

DSTV: folytatódik az erdőápolás

DSTV: folytatódik az erdőápolás

2022. nov. 10.

Ütemezett, tervezett erdőápolás kezdődött a Béke tér és a Dunaferr közötti kiserdőben, derül ki a DSTV összegzéséből. A DVG erdészeti ágazatának szakemberei várhatóan év végéig végeznek a 10 hektáros területen szükséges munkálatokkal.

"Nem igaz, hogy a rács a rabság, hanem az igás szolga-szégyen..."

"Nem igaz, hogy a rács a rabság, hanem az igás szolga-szégyen..."

2022. nov. 09.

Fáklyás ünnepségen, együtt emlékezhettek a városlakók az 1956-os szabadságharc dunapentelei vérbefojtásának évfordulóján – eseménynek az Október 23. téren álló emlékmű adott otthont kedden délután. Kínzóan aktuális emlék.

DSTV: lomtalanítás a Barátság városrészben

DSTV: lomtalanítás a Barátság városrészben

2022. nov. 08.

Komoly mennyiség gyűlt össze a múlt szombati lomtalanítás során, derül ki a DSTV összegzéséből. Az akció a Barátság városrészben folytatódott – figyelem: már csak egy hasonló közösségi kezdeményezést szervez az önkormányzat ebben a naptári évben. Hangkép.

1956 emléke még a gyászban is él!

1956 emléke még a gyászban is él!

2022. nov. 07.

Emlékezzünk együtt az 1956-os szabadságharc dunapentelei vérbefojtásának évfordulóján – az emlékünnepség kedden délután lesz az Október 23. téren.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő