A Sümeg ellen kezdenek röplabdázóink
Teljesen átalakított, megfiatalított kerettel vág neki a röplabda NB I-nek a Dunaferr SE csapata, mely vasárnap délután háromtól a Sümeg elleni hazai meccsel kezdi a bajnokságot.
Az utóbbi évek szokásrendje alapján nem kellett meglepődni azon, hogy Tomanóczy Tibornak ismét új csapatot kellett építenie a 2017-2018-as NB I-es szezonra. Ennek oka, hogy a kiváló utánpótlás nevelési munkának köszönhetően hét játékost igazoltak el a nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező klubok. Gebhardt Áron és Gebhardt Norbert a Kazincbarcikához igazoltak, Guzmics Richárd, Szabó Péter és Kholmann Norbert a Szolnokot erősítik, Stefanovics Krisztián hazatért szülővárosába, Székesfehérvárra, míg Novokrescsenszkov Viktor Budapestre, a MAFC-hoz igazolt. Az ő helyükön az idei szezonra azok a még fiatalabbak kerülnek, akik tehetségüket a korosztályos bajnokságokban és a válogatottakban egyaránt megmutatták, viszont közülük többen soha nem játszottak NBI-es mérkőzésen.
Egyetlen rutinos játékosunk Hatvany Zsolt, aki mellett Bohnicsek Szilveszter, Kiss Marcell, Móró Ákos, Csizmadia Tamás, Hartyányi Gergő, Tomanóczy Bálint, Matyiák Árpád, Laczi Dominik, Flackner Kornél, Tajti Olivér, Iván Bence, Iván Gergő, Mihucz Csaba állnak Tomanóczy Tibor rendelkezésére. Fiataljaink a bajnoki felkészülési időszakban a tervezett munkát elvégezték, mely alatt három tornán vettek részt. Elsőként a hazai rendezésű Szász Antal Emléktornán léptek pályára, majd Székesfehérváron és a szlovákiai Komarnoban csiszolták tovább tudásukat. Legutóbb ismét Székesfehérvárra látogattak, ahol sikerült visszavágni az egy héttel ezelőtti vereségért. A fiúk helyenként jó játékkal verték a vendéglátókat 2:1-re. Mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző elmondta, a találkozón nem lépett pályára a sérüléssel bajlódó Kiss Marcell, valamint a csuklótörése után lassan felépülő Móró Ákos sem, akinek törött csontjait nemrég össze kellett csavarozni, de jövő héten már megkezdi a rehabilitációs munkát. Történt egy sajnálatos sérülés is, mégpedig a Sümegről hozzánk igazolt Iván Bencével, aki a mérkőzés hevében átesett a pályát övező palánkon, mely következtében a nyakát ütötte meg. Gyorsan orvoshoz vitték, ahol megállapították, hogy szerencsére nem történt komolyabb sérülés, de nem biztos, hogy a csapat számíthat rá a Sümeg elleni bajnoki nyitányon.
Képek: DO-archív
- Egyre jobban, összeszokottabban játszik csapatom – mondta Tomanóczy Tibor -, mely a felkészülési időszakban történt kemény munkának köszönhető. A három felkészülési torna alatt egyre jobb játékot mutattunk, így felkészültünk a bajnoki rajtra, melyet nagy izgalommal várunk. Nagyon jó, hogy a vasárnapi NB I-es mérkőzést szombaton megelőzi egy NB II-es meccs is, ahol akadémiásaink, akik az NB I-es csapat nagy részét alkotják, a Sümegi-Dabronc ellen játszhatnak. Bízom abban, hogy a fiatalos lendület az idei szezonban nem párosul hullámzó játékkal. Szurkolóinkra továbbra is szükségünk van, hiszen ők azok, akik a nehezebb pillanatokban erőt adnak nekünk. A vasárnap délután három órakor kezdődő NB I-es bajnokin szoros meccsre készülünk, ahol a célunk a győzelem megszerzése.
A rovat további hírei: Sport
Világkupa-főpróba és válogató a vb-re
2025. szep. 13.
Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.
A remek kezdés ellenére kikapott a DAB
2025. szep. 13.
Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.
Miskolcon rajtol a DAB
2025. szep. 12.
Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.
Nem jutott pont Érden a DKKA fiataljainak
2025. szep. 11.
A DKKA U18-as és U20-as leány együttese is vereséget szenvedett a korosztályos bajnokságok második fordulójában az Érd otthonában.
DSTV: egészségmegőrző torna
2025. szep. 10.
Az egészségmegőrzés egyik elengedhetetlen eleme a rendszeres mozgás. Persze nem mindenki tud mindenre és mindig odafigyelni – rendszeresen feledkezünk meg pl. a gerincünkről, amelyre viszont érdemes lenne több figyelmet fordítani. Témába vágó programmal jelentkezett a Dunamenti Regionális Népfőiskola. Hangkép.








