Már a civil életre is készül a Dunaferr SE színeiben három olimpiát megjárt Takács Krisztián, aki nem zárja ki azt sem, hogy a jövőben újra Dunaújvárosban dolgozzon az úszók minél sikeresebb szerepléséért.
Mint arról beszámoltunk, szombaton ünnepelte negyvenedik születésnapját a Dunaferr SE úszó szakosztálya, s a remek hangulatú rendezvényen a szakosztály több korábbi és jelenlegi versenyzője is tiszteletét tette. Természetesen köztük volt Takács Krisztián is, aki ugyan jelenleg nem Dunaújvárosban készül, de a Dunaferr színeiben rengeteg magyar bajnoki címet szerzett, s négy olimpiai szerepléséből háromszor a Dunaferr SE versenyzőjeként vett részt az ötkarikás játékokon. A dunaújvárosi nevelésű kiválóságot természetesen megkértük arra, hogy idézze fel a szakosztálynál eltöltött éveit, s ahogy az várható volt, jó szívvel emlékezett vissza pályafutása dunaújvárosi szakaszára.
- Elég megdöbbentő, hogy negyven éves az úszó szakosztály és én ebből egy szerény huszast eltöltöttem itt. Nem is olyan régen még arról beszéltünk, hogy milyen fiatal vagyok, lassan beérik a munkám és jön az eredmény, most meg már arról beszélünk, hogy talán túl is érett. Komolyra fordítva, s visszagondolva, hát hamar eltelt ez az időszak, s amikor benne vagy, lehet, hogy nem értékeled annyira, hogy milyen jó helyen vagy, mint így utólag visszatekintve. Kiskoromban, amikor még nem volt semmilyen eredményem, s nem is számítottam kimagasló tehetségnek, akkor is bíztak bennem, hagytak fejlődni itt. Tizenöt éves koromig kellett várni az első komolyabb eredményemre, ezt követően azonban maximális támogatást kaptam, hogy tovább fejlődhessek, s így három olimpián vehettem részt a Dunaferr úszó szakosztályának színeiben, s bár ez a legutóbbi már nem jött össze, de ettől én még dunaújvárosi vagyok. Én ide továbbra is hazajövök, minden hétvégémet, a szabadidőmet itt töltöm, az élet úgy hozta, hogy nekem most máshol kell edzenem, de csak hálával és köszönettel tartozom a Dunaferrnek azért, hogy idáig eljuthattam a pályafutásomban.
Van-e bármi, amit ebből a húsz évből máshogy csinálnál?
- Így utólag mindig nagyon okosak vagyunk, de ha végiggondolom, akkor kijutott mindenből, szép pillanatokból, sikerekből, de a kudarcokból is. Az is elképzelhető, hogy ha ennél is szebb eredményeket értem volna el, már nem beszélnénk arról, hogy aktív úszó vagyok, szóval úgy gondolom, hogy ez így kerek, ahogy van. Komoly dolgot nem is tudnék ezért kiemelni, apróságok vannak, de ezek inkább a felkészüléshez kapcsolódnak, ott mit csinálhattam volna másként, de mindent összevetve így volt ez jó, ahogy volt.
Képek: MTI
Láthatunk téged az ötödik olimpiádon is?
- Hát, mindjárt itt van, s elég sokan megkérdezték már, hogy meglesz-e az ötödik, s azt mondom, hogy fizikálisan működhetne is, nem érzem, hogy szét lennék kopva. A másik oldalon viszont ott van az, hogy lassan a civil életben is helyt kell állni, harmincegy évesen erre is gondolni kell, s azt nem szeretném, hogy elmegyek Tokióba, s utána abbahagynám úgy, hogy tiszta lappal kellene kezdenem mindent. Az úszást természetesen mindenképpen szeretném folytatni, meg az ötven gyors abszolút fókuszban van, de ezt a kettőt össze kellene gyúrni, hogy ha Tokió után, vagy bármikor azt mondom, hogy köszönöm, ennyi elég volt, akkor már tudjam, hogy miként folytatom a civil életemet. Ezen sokat gondolkozom, de az mindenképpen biztató, hogy a szakemberekkel beszélve világossá vált, hogy kevesebb edzésmunkával is tudnám tartani ezt a színvonalat ötven gyorson. Nyilván más lenne hosszabb távon, ahol egy edzés kihagyása is tizedeket jelent, nekem figyelnem kell most már a regenerálódásomra is, s több apróságra is. Az ötödik olimpia elérése persze nem lehetetlen, többen is bebizonyították már azt, hogy idősebb korban is lehet kimagasló eredményeket elérni, szóval én továbbra is várom az áttörést.
Foglalkoztat a hazatérés a klubhoz, bármilyen minőségben, edzőként, vagy akár sportvezetőként?
- Most nem nagyon merek még ezzel kapcsolatban nyilatkozni. Az biztos, hogy hamarosan megújul az uszoda, remélhetőleg világszínvonalú körülmények között lehet folytatni az úszást. Amíg tartanak majd a felújítási munkálatok, úgy érzem, hogy felesleges lenne, mert nem lenne könnyű megoldani a vízfelület elosztását, de a későbbiekben persze még bármi lehet. Mi évről évre élünk, úgy kötünk szerződéseket, semmitől nem zárkózom el, s én ezt a kérdést mindig is nyitva hagytam, s amint lehetőségem lenne, nagyon szívesen hazatérnék. S, hogy edzőként akarnék-e dolgozni? Megvan az edzői végzettségem, de most úgy érzem, hogy ha kiszállnék a medencéből, akkor nem biztos, hogy csak egy métert szeretnék eltávolodni tőle, ugyanakkor azt el tudnám képzelni, hogy egy egyesület életét segítsem bármilyen háttérmunkával. Persze ez még odébb van, majd az élet eldönti, hogy miként alakul, egyelőre az úszás az első, de már kifelé is tekintgetek.
