Folytatódott a sikersorozat
A mérkőzés hajrájában szerzett remek Csehi-góllal győzött a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Rákosmente ellen az NB III hetedik fordulójában.
Az utóbbi időszakban felfelé ívelő eredményes játékot láthattunk a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatától, hiszen a múlt heti, Tiszakécske elleni 3:2-es győzelem után a Szabadszállás 3:1-es legyőzésével a Magyar Kupában jutottak a legjobb 64 közé. Ma azonban Dobos Barna tanítványai ismét a bajnoki pontokért szálltak harcba, akik a harmadik helyen állva fogadták a tizenharmadik helyen álló Rákosmente gárdáját. A vendégek eddig nem igazán remekeltek a bajnokságban, hiszen az eddig lejátszott hat mérkőzésükből egyet nyertek meg, s kettő döntetlen mellett háromszor szenvedtek vereséget, így joggal mondhattuk ki, hogy a találkozó esélyesének a Dunaújváros számított. Jól kezdtünk, hiszen Szepessy beívelésére érkezett Zvara, aki mellé csúsztatott, majd a 12. percben Zvara pontrúgása után a labda Csendes lábáról pattant a labda Fülöp kapus kezébe.
Az iram nem volt túl nagy, de a mérkőzést mi irányítottuk. Sándortól kapott remek passzt a tizenhatoson belül Tóth, aki a kapust találta el, majd Sándor lőtt 20 méterről, de azt a lövést is fogta a vendégek kapusa. A félidő közepén nagyobb sebességre kapcsolt az újváros, teljesen beszorítva ezzel a vendégeket térfelükre, viszont a kisebb lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. Ellenben a vendégek a 30. percben egy mintaszerű kontra végén Herczeg lövése után szép gólt szereztek, akik ezzel megszerezték a vezetést (0:1). Ferencz próbált meg azonnal válaszolni, akinek távoli lövése ment centikkel kapu fölé, majd Tóth Tibor harcolt ki tizenegyest, akinek hatalmasat rúgtak a lábába a büntetőterületen belül. Szepessy állt a labda mögé, aki nem hibázott (1:1). A 43. percben a vezetést is megszerezhettük volna, Tóth 11 méterről leadott lövése azonban középre ment, melyet könnyen fogott Fülöp. A lefújás előtt óriási védekezési hibát vétett a Dunaújváros, amikor a középpályán átfutva a kapunkig jutottak a vendégek, Berki azonban hatalmas helyzetben nem találta el a kaput. Fordulás után a csereként beállt Dorogi csavart jobbal a bal alsó sarok irányába, akinek lövését Fülöp elvetődve hárította.
Az 53. percben a kapuval szemben jutottunk szabadrúgáshoz, Szepessy azonban a sorfalat találta el. Ezt követően kiegyenlített játékot láthattunk, helyzetek nélkül. A 68. percben Király tört előre, aki a tizenhatoson belülről lőtt is, a labdát a vendég kapus Dorogi elé tenyerelte, de a kipattanóból nem sikerült gólt szerezni. Egy perccel később Szepessy fejelt centikkel mellé, majd a 73. percben veszélyes helyről, 20 méterről végezhettek el szabadrúgást a vendégek, melyet Vattai bombázott fölé. A vezető, egyben győztes gólunkra a 86. percig kellett várnunk. Ekkor az előretörő Csehi ment erőszakosan a labdáért, aki remek mozdulattal perdített az alsó sarokba (2:1). A hosszabbításban nem kellett izgulnunk, így a lefújás után az újabb győzelemnek és az azzal járó három pontnak örülhettünk.
Dunaújváros PASE – Rákosmente 2:1 (1:1)
Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Zvara Dávid, Csendes Péter, Farkas Viktor, Karacs Roland, Ferencz Bálint, Tóth Tibor, Szepessy Róbert, Király Bence, Sándor Tamás (Dorogi Renátó a 46. percben), Tóth Ákos Károly (Csehi Tamás a 60 percben). Vezetőedző: dr. Dobos Barna.
Rákosmente: Fülöp Gergő - Simita Gergő, Nyúl Krisztián (Kovács Krisztián a 46. percben), Balaskó Csaba, Dóczi Krisztián, Lucz Viktor (Patik Márton Zsolt a 81. percben), Töröcsik Bence (Torkos Attila a 60 percben), Berki István, Herczeg László Tibor, Vattai Balázs, Czerman Márk.
A rovat további hírei: Sport
Fehérvári siker a megyei rangadón
2025. szep. 29.
Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Kiütötte a Siófokot a DFC
2025. szep. 29.
A második félidőben négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Siófok elleni hazai bajnokin vasárnap este.
Három magyar érem Szombathelyen
2025. szep. 28.
Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.
Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön
2025. szep. 28.
A házigazda Budaörs két másodperccel a lefújás előtt egyenlített a DKKA kézilabdázói ellen a két csapat szombat esti bajnoki találkozóján.
Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében
2025. szep. 27.
Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.
Három pont a fővárosból
2025. szep. 27.
A három gólt szerző Aszkarov vezérletével aratott 5-3-as győzelmet a BJAHC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki játéknapján.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. szep. 26.
Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.