Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kötelező a győzelem

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Vasas
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 21., 07:40

A sereghajtó Vasas elleni mérkőzésen is maximális odafigyelést, s természetesen győzelmet vár tanítványaitól a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőedzője.

Két magabiztos győzelemmel kezdte a K&H női kézilabda liga idei kiírását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia együttese, mely ma este tovább növelheti bajnoki sikerei számát. Ehhez nem kell mást tennie György László tanítványainak, mint legyőzni hazai pályán az újonc Vasas együttesét. Ez nem ígérkezik túl nehéz feladatnak, ugyanis csütörtöki ellenfelünk a Fradi elleni 39-22-es vereséggel kezdte a szezont, majd 37-21-re kikapott az érdiektől is, így jelenleg az utolsó helyen áll a tabellán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mieink könnyedebbre vennék a játékot sőt, mint azt vezetőedzőnk, György László elmondta, nagyon is komolyan veszik ellenfelüket, hiszen egyértelműen az a céljuk, hogy itthon tartsák a bajnoki pontokat.

Kép: DO-archív

- Azonos osztályban játszunk, ellenfelünk célja, hogy bennmaradjanak az NB I-ben, szóval nagyon komolyan vesszük a ma este hat órakor kezdődő mérkőzést. Ugyanakkor mi még építjük a csapatunkat, folyamatosan azon vagyunk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk, mert ahogy haladunk előre a szezonban, úgy várnak ránk egyre nehezebb mérkőzések. Természetesen felkészültünk a Vasasból, ugyanúgy, mint bármelyik másik ellenfelünkből, bizakodva várjuk a találkozót, s bízom benne, hogy mindenki koncentráltan, olyan hozzáállással lép pályára, mint legutóbb Békéscsabán. Oguntoye Viktória és Kemény Dóra továbbra sem léphet még pályára, de a többiekre mind számíthatok a Vasas ellen.

A rovat további hírei: Sport

Pécsi siker a rangadón

Pécsi siker a rangadón

2025. jan. 28.

A mérkőzés nagyobb részében jobban és pontosabban játszó PTE megérdemelten vitte el a három pontot a Rácalmási Sportcsarnokból.

Féltucat érem Albertirsáról

Féltucat érem Albertirsáról

2025. jan. 27.

Hat dobogós helyezéssel zárták albertirsai versenyüket a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Rangadó vár a futsalosokra

Rangadó vár a futsalosokra

2025. jan. 27.

Az éllovas PTE-PEAC elleni rácalmási találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

Gólzáporos vereség

Gólzáporos vereség

2025. jan. 27.

Hiába szerzett öt találatot, saját kapuja előtt nem volt elég határozott, így Újpesten is vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Hazai öröm Debrecenben

Hazai öröm Debrecenben

2025. jan. 26.

Az első és a harmadik szettben is megszorongatta a DEAC-ot a DKSE röplabda csapata, de a debreceniek így is 3-0-s győzelemmel tartották otthon a három pontot.

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2025. jan. 26.

Hiába vezetett a második félidő derekán még két góllal a Kohász, a véghajrában pontosabb Esztergom ötgólos győzelmet aratott a két gárda dunaújvárosi bajnokiján.

A végén lépett el a címvédő

A végén lépett el a címvédő

2025. jan. 25.

Három negyeden keresztül remekül tartotta magát a DFVE csapata a BL-címvédő otthonában, ám a Sabadell végül öt góllal legyőzte női vízilabdázóinkat a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő