Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Lényeg a két pont!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
Vasas
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 21., 19:49

Rengeteg helyzetet kihagyott, de így is sima, 34-21-es sikert aratott a Vasas elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A magabiztos győzelem reményében fogadta a sereghajtó Vasas együttesét ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Kézilabdázóinktól ennek ellenére is maximális koncentrációt várt el György László vezetőedző, aki természetesen szintén abban bízott, hogy tanítványai itthon tartják a bajnoki pontokat. A kezdés azonban egy kissé álmosra sikerült, az első hat percben három hazai gól mellett két vendégtalálatot láthattunk, s bár ezt követően hamar meglépett a Kohász 6-2-re, elég volt pár hiba, s a lelkes fővárosiak azonnal megfelezték hátrányukat (6-4).
Az első negyed óra végéhez közeledve azonban egyre jobban nőni kezdett a távolság a csapatok között, köszönhetően elsősorban a Kohász feljavuló védekezésnek, s annak, hogy ekkor nem hagyta ki helyzeteit a hazai alakulat.

A dunaújvárosi drukkereknek egyre több okuk volt az örömre, a legnagyobb ovációt Tomasevics kapus kapta, aki egymás után kétszer ívelte a labdát a vendégek üresen hagyott kapujába (12-5). Kovács Péter a 24. percben, 14-5-ös állásnál rendelte magához játékosait, de ez sem sokat segített a vendégeken, mert a félidei szünethez érve magabiztos, 16-8-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A második felvonásra már nem maradt túl sok izgalom, a bosszankodásra azonban így is volt oka György Lászlónak, ugyanis játékosai sorozatban hagyták ki a ziccereket, s ezért a Vasas tartani tudta nyolc-kilencgólos hátrányát (20-12). Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is a játékrész derekához közeledve lépett ár a gázpedálra a Kohász, sorozatban újabb négy gólt szereztek Kovács Annáék, így a 45. percben már 24-12-re vezetett együttesünk. A Vasas azonban ekkor sem adta fel, s ha a mieink hibáztak, azt azonnal ki is használták. Hibából ugyanis volt elég, hiszen a ziccerek kihasználása nagyon nem ment a DKKA játékosainak, így amikor a vendégek is produkáltak egy 4-0-s szakaszt, György Lászlónak is el kellett beszélgetnie játékosaival (24-16).

A dorgáló szavak hatottak is a lányokra, akik újra összekapták magukat, s bár védekezésük ekkor már nem volt az igazi, a támadások befejezésére azért jobban odafigyeltek, így ismét nőni kezdett a két csapat közti különbség (29-16). A mérkőzés hajrájában egyik csapat sem törődött sokat a védekezéssel, s bár az utolsó percekben ismét több tiszta helyzetet elpuskáztak a mieink, végül sima, 34-21-es sikert aratva szerezték meg harmadik győzelmüket a K&H kézilabda liga idei kiírásában.

György László: - A győzelemmel elégedett vagyok, a mutatott játékkal már sokkal kevésbé, a helyzetkihasználásunk botrányos volt, ezt sokkal többet kell a jelek szerint gyakorolnunk, csakúgy, mint a visszarendeződést is, szóval lesz dolgunk a bajnoki szünetben.

Kovács Péter: - Végül kijött a két csapat közti különbség, de a küzdéssel elégedett lehettem, s amikor hibázott a Dunaújváros, azzal igyekezetünk élni. Sajnos mi is sok hibát vétettünk, s az különösen bosszantó, hogy a játék egyszerűbb elemeiben követtük el ezeket.

DKKA – Vasas SC 34-21 (16-8)

DKKA: Tomasevics 2 – Klujber 1, Szekerczés 2, Szalai 3, Dombi 3, Micijevic 7, Molnár 2. Csere: Csapó (kapus), Cifra, Kovács 5, Bouti, Monori 3, Takács D. 1., Kazai 2, Nick, Grosch 3. Vezetőedző: György László.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Magabiztos, 34-21-es győzelemnek örülhetett a Vasas elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a K&H női kézilabda liga harmadik fordulójában.

Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
DKKA - Vasas 34-21 - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2017. szep. 21.

A rovat további hírei: Sport

FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

2026. jan. 15.

Komoly létszám mellett, remek hangulatban rendezték meg a FitCity Dunaújváros elnevezésű programsorozat első állomását a Szent Pantaleimon iskolában szerdán este.

Nem tudták lelassítani az Audit

2026. jan. 15.

A címvédő győriek közel harminc gólos különbséggel győzték le a DKKA kézilabdázóit a két csapat szerda esti bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

2026. jan. 14.

A Ferencváros utánpótlásában nevelkedett hálóőr a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának második téli igazolása.

Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

2026. jan. 14.

Utolsó öt találkozójukból négyet hazai pályán, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban rendezhetnek meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában.

A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

2026. jan. 14.

Az idei szezonban még veretlen Győri Audi ETO KC elleni hazai mérkőzéssel folytatja a K&H Női Liga küzdelmeit a DKKA női kézilabda csapata ma délután öt órától.

DSTV: erős a jótékony oldal

2026. jan. 13.

A „Jót, szívből – Dunaújvárosért!” csapata rengeteg jótékony megmozdulást szervezett 2025-ben is. Elképesztő közösségi összefogással gyűjtötték az adományokat nemesebbnél nemesebb célokért – az idei évben sem szeretnének veszíteni a lelkesedésből. Az elmúlt év eredményeit Petrás Gábor értékelte. Hangkép.

Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

2026. jan. 13.

A 2025-ös esztendő fontos állomás volt az olimpiai ciklusban, és meghatározó alapokat rakott le az idei év kihívásaihoz – hangsúlyozta év eleji értékelő nyilatkozatában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, dr. Magyar Zoltán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  2. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  3. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  4. Nem tudták lelassítani az Audit

  5. DSTV: színekben élni

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő