Nem hibázott a Kohász
Már az első negyed órában sokkolta a hazaiakat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely sima, 34-22-es győzelmet aratott a Békéscsaba ellen.
Idegenben, a Békéscsaba otthonában folytatta a bajnoki szereplést ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a győzelem reményében utazott el a Viharsarokba, ám egyáltalán nem számított könnyű meccsre a hazai pályán mindenkire veszélyes Skaliczki-csapat ellen.
A kezdés mindenesetre nem alakult rosszul a mieink számára, ugyanis három kivédekezett támadás után is sikerült gólt szerezni (Kazai kétszer, Kovács egyszer volt eredményes), így a házigazdák már a negyedik percben kénytelenek voltak időt kérni (0-3). Ez sem sokat segített azonban a vendéglátókon, akik továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász védelmével és Tomasevics kapussal, s bár 0-6 után végre megszerezték első találatukat, erre egy újabb hármassal válaszoltak a mieink, akik a 13. percben már 9-1-re vezettek.
Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy csapatunk játékában, több tiszta ziccert is elhibáztak a lányok, s muszáj volt időt kérnie György Lászlónak is ahhoz, hogy nagyobb koncentrációra sarkallja tanítványait (3-10). A folytatásban valósággal potyogtak a gólok, mert a tetemes előny tudatában finoman szólva is visszaesett a mieink védekezése, s ezt ki is használták a házigazdák, de a túloldalon Kovács Annáék sem fukarkodtak a találatokkal, így tartani tudtuk hét-nyolcgólos vezetésünket (6-13, 9-17). A félidő hajrájára szerencsére odafigyeltek György László tanítványai, s bár az utolsó másodpercekben Walfisch Mercédeszről elfelejtkeztünk, így is 18-10-es előnyből várhattuk a második felvonást.
Képek: DO-archív
A térfélcsere után ismét jobban kezdett együttesünk, mely alig hét perc alatt tizenegy gólosra növelte vezetését, s ezzel végleg el is döntötte a találkozót (12-23). Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is jött egy kisebb visszaesés a Kohász játékában, s ezt sorozatban szerzett három góllal büntette a Békéscsaba, így a 45. percben ismét magához hívta tanítványait György László, nehogy meleg legyen a meccs vége (17-25). Együttesünk össze is kapta magát az utolsó negyed órára, egy 4-0-s rohammal vette el végleg a hazaiak kedvét a felzárkózástól, s végül rendkívül sima, 34-22-es győzelmet aratott.
György László: - Sokat készültünk erre a mérkőzésre, s ennek megfelelő hozzáállással is vágtunk neki a mai hatvan percnek. Akadtak ugyan kisebb hullámvölgyeink, de ma ez is belefért, gratulálok ehhez a szép győzelemhez a csapatnak.
Békéscsaba – DKKA 22-34 (10-18)
DKKA: Tomasevics – Klujber 2, Kovács 6, Cifra, Micijevic 5, Szalai 4, Kazai 3. Csere: Csapó (kapus) 1, Dombi 3, Molnár 2, Grosch 1, Nick, Szekerczés 5, Monori 1, Bouti, Takács D 1. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.
Végleges a magyar vb-keret
2025. okt. 06.
Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.
Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak
2025. okt. 06.
Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Döntetlen a rangadón
2025. okt. 06.
Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Bánhatja húszperces kihagyását a DAB
2025. okt. 05.
Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Szoros vereség a fővárosban
2025. okt. 05.
Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.