Dunaújváros Hetilap

A kormány nem mond le az adócsökkentésről és a béremelésről

doszerk - 2017. október 9. 10:04

Az adók csökkentéséről és a bérek emeléséről a magyar kormány akkor sem mond le, ha Brüsszel az adócsalók pártjára áll - szögezte le Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a Magyar Időknek.

A lap hétfői számában Tállai András szólt arról, hogy az Európai Bizottság a napokban eljárást indított Magyarország ellen egy feketegazdaság elleni intézkedés, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) miatt.

A Magyar Idők felidézi, hogy két feketegazdaság elleni magyar intézkedés, az online pénztárgépek rendszere és a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrzése, az ekáer rövid idő alatt 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek. Több ágazatból eltűntek a csalók, az eredményeket pedig nemrég az Európai Bizottság külön is kiemelte, dicsérte. Ehhez képest szinte bombaként robbant a hír a múlt héten: Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az ekáer miatt - írja a Magyar Idők.

Tállai András hangsúlyozta: a csalások visszaszorítása a magyar adópolitika egyik legfontosabb alkotóeleme. Egyebek mellett ez adott fedezetet azokra az adócsökkentésekre, amelyeket az elmúlt években a kormány végrehajtott. Hozzátette: az ekáer megtámadásával Brüsszel ezeket a lépéseket veszélyezteti, és leszögezte: az adópolitikán, a béremelések politikáján a kormány az Európai Bizottság miatt sem fog változtatni.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.