Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Botka mégsem lesz miniszterelnök-jelölt

Közélet
MSZP

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 02., 10:26

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé "a kormányváltó szövetségbe". Botka László visszalépését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az "Orbán-rezsim" parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a "politikai maffia" mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, és alulértékelte a "Fidesz aljasságát" is.

Emlékeztetett arra, hogy egy hete tett javaslatot a hat demokratikus ellenzéki pártnak a választási összefogásra. Az MSZP lemondott volna listás helyei feléről, azért, hogy minden változást akaró demokratikus erőnek legyen képviselete a parlamentben, és létrejöjjön a legszélesebb összefogás - részletezte. "Sajnos, ez a szövetség nem tud kiegészülni a kormányváltáshoz szükséges pártokkal" - fogalmazott.

Botka László közölte: a Fidesz néhány ügynökének azonnali médiamegjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít. Külön indulásukkal a demokratikus oldal további szétforgácsolódását érik csak el, és azt, hogy az Orbán leváltását kívánó tömegek otthon maradjanak a választás napján, vagy a Jobbikot erősítsék majd szavazatukkal - fejtette ki.

Fotó:MTI

Szerinte ez az elmúlt néhány hónapnyi munkájának, politizálásának kudarca. "Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta" - írta a közleményben.

A szegedi polgármester felidézte, hogy 2016 decemberében új politikát hirdetett és olyan stratégiát, amely meggyőződése szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése. Úgy folytatta: nem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne a saját pártját is.

"Hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is" - írta. Botka László szerint hibázott azért is, mert alulértékelte a "Fidesz aljasságát", azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást.

Hozzátette: terve az ellenzék egységesítésére, közös programra, a közös kormányzóképesség megteremtésére elbukott. "Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését" - fogalmazott.

Botka László közölte: a felelősséget ugyanakkor vállalja, ezért mond le "az ellenzék győzelemre vezetésének tervéről", a miniszterelnök-jelöltségről. A politikus gondolatait úgy zárta: "hiszek a változást akaró milliókban. Nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, pedig továbbra is abban hiszek. De ha másnak sikerülne, beállok mellé".

Hozzátette: addig is őrzi városát, Szegedet, "a szabadság és az igazságosság szigeteként".

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Továbbra is igény van a szociális konyhára, bővítik a szolgáltatást

Továbbra is igény van a szociális konyhára, bővítik a szolgáltatást

2023. okt. 24.

Dunaújvárosban május óta vehető igénybe a szociális konyha szolgáltatása. Aki igényli, naponta egy tál meleg ételt vihet haza, vagy fogyaszthat el az ételosztó ponton. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges regisztrációt már megtehetik a Béke városrészi Civilházban is.

A biztonság érdekében – felújítják az épületet

A biztonság érdekében – felújítják az épületet

2023. okt. 24.

A Béke városrészben, a Palme köz 2-4. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületben huszonnégy szociális bérlakás található, amelyek külső felújítása kezdődött el az ősz folyamán. A lépcsőház acél tartószerkezete olyan mértékben korrodálódott, hogy elengedhetetlenné vált a felújítás.

Koszorúzással és ünnepséggel emlékeztek az '56-os forradalom hőseire (galériával)

Koszorúzással és ünnepséggel emlékeztek az '56-os forradalom hőseire (galériával)

2023. okt. 23.

Koszorúk a temetői kopjafánál, díjátadóval koronázott ünnepség a Bartókban – méltó módon emlékeztek a hősökre és mártírokra az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Összegzés és méltatások itt!

Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalom hőseire és mártírjaira!

Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalom hőseire és mártírjaira!

2023. okt. 21.

Az ünnepi eseménysorozat a temetői kopjafánál kezdődik október 23-án, hétfőn 9 órakor, majd a Bartók Kamaraszínház színháztermébe várják az ünneplőket 11 órától: átadják a "Dunaújvárosért Díj" elismerést – és a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes is színpadra lép az ünnepen. Meghívó.

Jól vizsgáznak a közösségi pontok – már újabbakon gondolkodik a városvezetés

Jól vizsgáznak a közösségi pontok – már újabbakon gondolkodik a városvezetés

2023. okt. 21.

Több hete állnak háborítatlanul a város több pontján is az újonnan felállított közösségi pontok, modern utcai bútorok. És mit háborítatlanul állnak? Sértetlenek és mindet örömmel használják az emberek. 

Az összefogás erejével ismét nemes célok valósulnak meg

Az összefogás erejével ismét nemes célok valósulnak meg

2023. okt. 20.

8512 darab eladott kenyér és 425 ezer 600 forintnyi összegyűlt adomány – ez a mérlege a Dunaújváros Kenyere akció most véget ért gyűjtésének. Bónusz: világnapi brióssütés a Móriczban!

Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében

Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében

2023. okt. 19.

Megtartotta szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. A nyílt ülésen harmincegy, majd zárt ajtók mögött további két témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést is érintő napirend.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  2. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  3. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő