Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Csak a győzelemmel lenne elégedett a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
Dobos Barna
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. okt. 12., 16:05

Hazai környezetben, a Mórahalom elleni bajnokin gyarapíthatja pontjai számát a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság hétvégi fordulójában.

Kilenc fordulót követően a rendkívül előkelő második helyen áll a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat Közép Csoportjában. Dobos Barna együttese az elmúlt héten a sereghajtó Makó ellen diadalmaskodott 2-1-re, méghozzá úgy, hogy korán hátrányba került, de kemény munkával előbb egyenlített, majd a véghajrában a győztes gólt is sikerült megszereznie. Együttesünk már nem az első alkalommal fordított meg mérkőzést hátrányból, ami jól mutatja a csapat egységét, s mint azt vezetőedzőnk a gárda ma délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, továbbra is ilyen egységesnek kell maradniuk ahhoz, hogy a jövőben is ott legyenek a mezőny élcsapatai között.

Ehhez a következő lépést szombaton este hat órától teheti meg a DPASE, mely hazai környezetben, a Dunaújvárosi Stadionban látja vendégül a tizenharmadik helyezett Mórahalom együttesét. Ugyan papíron egyértelműen a mieink a mérkőzés esélyesei, Dobos Barna vezetőedző nem számít könnyű kilencven percre a hétvégi találkozón sem.
- Ezek a mérkőzések soha nem egyszerűek, igyekszem én is még jobban felkészíteni a csapatot, arról nem is beszélve, hogy igen veszélyes csapatnak tartom az eddigi eredményei alapján a Mórahalmot, s az elmúlt szezonban is nagyon nehezen tudtuk őket két vállra fektetni. Most is erre számítok, de bízom benne, hogy itthon tartjuk a három pontot, s a jelenlegi helyezésünk alapján csak ezzel lehetnénk elégedettek. Természetesen nagyon várjuk szurkolóinkat is a szombat esti találkozóra, remélhetőleg sokan kilátogatnak és buzdítják a csapatot, hiszen nagyon jó helyen állunk, innen mindent elérhetünk, s ehhez nagy szükség lenne drukkereink támogatására is.

Képek: DO-archív

A győzelemben reménykedve várja a szombati mérkőzést Farkas Viktor is, aki elmondta, hogy ismerik a Mórahalom erényeit, s hibáit is, azon lesznek, hogy mindenképpen itthon tartsák a három pontot. "Kicsit furcsa, hogy tavaly idegenben voltak kisebb holtpontjaink, idén, ha a pontokat nézzük, akkor ez a hazai meccseinkre jellemző, hiszen van már döntetlenünk és egy vereségünk is, most azonban nem hibázhatunk, a győzelmen kívül semmi más nem elfogadható" – fogalmazott a DPASE bekkje. Barna Zsolt szerint nagyon motivált a társaság, ráadásul a győzelmeket nem lehet megunni, ezért továbbra is azon dolgoznak keményen, hogy sikeresek legyenek.

A rovat további hírei: Sport

Fiatalos lendülettel

Fiatalos lendülettel

2025. jún. 13.

Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.

DSTV: jégen az ovisok

DSTV: jégen az ovisok

2025. jún. 12.

A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.

A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok

A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok

2025. jún. 12.

Tizenhét dobogós helyezéssel zárták a regionális kupák Fadd-Domboriban megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz

Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz

2025. jún. 11.

A húsz esztendős balkezes átlövő a Szent István SE együttesétől érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatához.

DSTV: tornászok köszöntése

DSTV: tornászok köszöntése

2025. jún. 11.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

2025. jún. 11.

A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

2025. jún. 10.

Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  2. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  3. Húsz percig bírta a Kohász

  4. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  5. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő