"Ez van ha hiszünk magunkban"

spigott - 2017. október 14. 17:40

Nagyot küzdött a második félidőben és végül hét góllal, 31-24-re nyert a CSM Roman elleni EHF Kupa találkozón a Dunaújvárosi Kohász női kézilabda csapata.

Igen nehéznek ígérkező mérkőzés várt ma délután négy órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely a jó erőkből álló CSM Roman gárdáját látta vendégül az EHF Kupa selejtezőjének második fordulójában. A DKKA szakvezetése és szurkolói ezzel együtt győzelmet vártak a párharc első mérkőzésén, s emellett természetesen azt is, hogy sikerül minél nagyobb előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra.
Ugyan a mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, ám Kazai gyorsan egyenlített, majd a kisebb térdsérüléssel játszó Tomasevics két védését követően Micijevic és Szalai talált be a román kapuba, vagyis a kezdésre nem lehetett különösebb panaszunk (3-1). Úgy meg pláne nem, hogy ebben az időszakban védekezésben és támadásban is jól teljesítettek a Kohász játékosai, akik Micijevic remek átlövéseire építve kezdtek el meglógni ellenfelüktől, s a játékrész derekához érve már 10-5-re vezettek. Ekkor jött azonban egy igen komoly hullámvölgy a mieink játékában, az addigi tempóból látványosan visszavettek játékosaink, ez sajnos hibákat, rossz megoldásokat szült, s a románok ezt azonnal kihasználták.

Az eladott, rosszul ellőtt hazai labdákból rendre gyorsan indított ugyanis vetélytársunk, mely sorozatban négy gólt szerezve csökkentette minimálisra hátrányát, s bár ekkor még volt egy felvillanása a mieinknek, a láthatóan belelkesült románoknak erre is volt válaszuk, s a 25. percben átvették a vezetést (12-13). A mieink gólcsendjét Kovács Anna törte meg, s bár Monori Orsolya emberhátrányos gólja után visszavette a vezetést a Kohász, a hajrá megint nem a mi elképzeléseink szerint alakult, így az utolsó két percet 2-0-ra megnyerő vendégek vonulhattak 15-14-es vezetéssel a félidei pihenőre.

Kép forrása: Ady Géza

Komoly javulás kellett volna tehát együttesünktől a második felvonásban, s az első percekben úgy is tűnt, hogy hatottak György László vezetőedző szavai, ugyanis két gyors találattal kezdte ezt az etapot a Kohász. A lendület azonban nem tartott sokáig, mert jöttek az újabb hibák, az eladott labdák, még hetesből sem sikerült betalálni, így a Roman csapata előbb egalizált, majd fordított sőt, a 38. percben már két góllal állt jobban együttesünknél (17-19). György László tanítványai azonban nem adták fel, újra összeszedték védekezésüket, végre sikerült hatástalanítani a beállót, míg az átlövéseket Tomasevics rendre védeni tudta, s a gyors indításokból előbb Nick lőtt fontos gólt, majd Micijevic egyenlített, s mikor Szekerczés is betalált, már újra a DKKA állt közelebb a sikerhez (20-19).

Az egyre fáradtabbnak tűnő románok teljesen leblokkoltak, nem tudtak semmit sem kitalálni a Kohász védekezése ellen, s hiába kért időt vezetőedzőjük, együttesünk valósággal átrobogott rajtuk a következő négy percben, s Kazai, valamint a rendkívül szemfüles Klujber találatainak köszönhetően öt góllal meg is lépett a vetélytárstól (24-19). A Roman csapata ugyan ezt követően szépíteni tudott, de kézilabdázóink ezúttal nem követték el az első félidőben látott hibáikat, a végre jó lövőformát mutató Szekerczés, valamint a kiválóan védekező, de a támadások befejezéséhez is felérő Nick Viktória újabb góljaival növelték tovább előnyüket (27-21).

A véghajrá előtt György László időt kért, hogy felhívja játékosai figyelmét az utolsó tíz perc fontosságára, s a lányok szót is fogadtak, taktikusan játszva tartották előnyüket, nem engedtek a kemény védekezésből sőt, a végül tíz gólig jutó Micijevic vezérletével 31-24-es győzelmet arattak, így kedvező helyzetből várhatják a jövő hét vasárnapi visszavágót. Elbizakodottak azonban nem lehetünk, mert a Roman gárdája bebizonyította, hogy képzett, jó csapat, vagyis a párharc második mérkőzésén is maximális figyelemre és fegyelemre lesz szükség a remélt továbbjutáshoz.

György László: - Nagyon kár az első félidőben elkövetett hibákért, az a tizenkét perces rövidzárlat fájó volt számunkra, sajnálom, hogy nem tudtunk hatvan percen keresztül jól játszani. Szerencsére nem adtuk fel, ha van hit, akkor van akarat, védekezés, támadás és győzelem. Ez van, ha hiszünk magunkban.

Stefan Constantin: - A Dunaújváros nagyon jó csapat, ez ma is látható volt. Ugyan az első félidőben jól játszottunk, de a másodikban sokkal jobbak voltak a házigazdák.

DKKA – CSM Roman 31-24 (14-15)

DKKA. Tomasevics – Klujber 3, Szekerczés 4, Szalai 3, Dombi 1, Micijevic 10, Kazai. Csere: Csapó (kapus), Cifra, Takács D., Bouti, Monori 1, Kovács A. 2, Nick 2. Vezetőedző: György László.

CSM Roman: Tymosenkova – Popa 6, Boljevic 6, Stoleru 1, Ferfolja, Ferreira 1, Simion 6. Csere: Vartic, Polocoser (kapusok), Stanciulescu 1, Chitacu, Simion G., Popescu, Iovanescu 3. Vezetőedző: Stefan Constantin.

A rovat további hírei: Sport

Biztos előnyben a DFVE

Biztos előnyben a DFVE

2025. okt. 10.

Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

2025. okt. 10.

Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.

Idei első erdélyi túráján a DAB

Idei első erdélyi túráján a DAB

2025. okt. 10.

A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

2025. okt. 09.

A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. okt. 08.

A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

2025. okt. 08.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.