Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos pontokat szerzett a Dunaferr

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
győzelem
Bőny
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. okt. 20., 20:51

A találkozón rengeteg helyzetet kidolgozó Dunaferr nagy csatában egygólos győzelmet aratott a Bőny ellen.

Fontos, presztízs értékű mérkőzés várt a Dunaferr DUE Renalpin FC együttesére, hiszen azt a Bőnyt fogadta, amely az elmúlt két fordulót követően csupán három ponttal maradt el a mieink mögött. Ezek alapján izgalmas, kiélezett mérkőzést vártunk még akkor is, ha a Dunaújváros együttese végre kiegészült azokkal a játékosokkal, akik eddig sérülés, vagy eltiltás miatt nem állhattak a vezetőedző, Schrancz Balázs rendelkezésére. Azt egyáltalán nem lehetett mondani, hogy a hazaiak voltak a meccs esélyesei, hiszen a vendégek is kiváló játékosállománnyal rendelkeznek. Több, az első osztályban évek óta edződő futsalosokból faraghat jó csapatot az idén a játékos edző, Lódi Tamás, aki korábban hosszú időn keresztül a Rába ETO együttesét erősítette. Szép sarokrúgás kombinációval indított a Dunaferr, majd Rigónak kellett védenie Bogyó jól helyezett lövését. Szép, kombinatív játékot láthattunk az első percekben a hazaiaktól, kisebb helyzetekkel, de az összecsapás első találatát egy kontra végén a vendégek szerezték meg, miután Szentjobbi Rigó lábai között gurította a hálóba a labdát (0:1). Fridrich Dávid tesztelte a hetedik percben Matkovicsot, majd Pál Patrik hagyott ki egy újvárosi ziccert. Érett a hazai egyenlítés, de az sehogyan sem jött össze, pedig a lehetőségek meg voltak rá. Pál lőtte közelről hasba a vendégek kapusát, majd fél perc múlva kegyetlenül kilőtte a jobb felső sarokból az addig ott unatkozó pókot (1:1).

Hosszú Ádám félmagas lövését védte bravúrral Matkovics, aki ezekben a percekben egyedül tartotta meccsben csapatát, hiszen egymás után több remek védést mutatott be. A 12. percben Varga is csatlakozott azokhoz a játékosokhoz, akik ki tudták hagyni a legnagyobb helyzeteket, melynek majdnem az lett az ára, hogy a vendégek ismét magukhoz ragadták a vezetést, hiszen a Dunaferrt Horváth lövése után csupán a kapufa mentette meg góltól. A félidő hajrájában Velez passz helyett a lövést választotta, mely rossz döntés volt, hiszen a túloldalon Hosszú Ádám az üres kapuval szemben egyedül állt. Az utolsó percben aztán a hazai nyomás góllá érett. Pál Patrik kapott remek átadást, aki elementáris erővel lőtt, melyre nem lehetett ellenszere a vendégek kapusának (2:1). Fordulás után azonnal megszerezte harmadik találatát a Dunaferr. Ezúttal Hosszú Ádám volt az előkészítő, mag Varga Csaba a befejező (3:1). A kétgólos előny szemmel láthatóan megnyugtatta a Dunaferrt, akik ismét azt a sokpasszos játékot mutatták, mint a meccs első perceiben. A folytatásban ezzel a megfontolt, taktikus futsallal magabiztosan tartották meg a kétgólos előnyt, melyet Hosszú próbált meg növelni eggyel, de lapos lövését lábbal hárította Matkovics. Talán ez a nyugalom volt az oka, hogy a fiúk a szabálytalanságok számára nem figyeltek eléggé, mivel a félidő közepére már elérték az ötödiket, így vészesen közeledett a büntető elérése. A 33. percben nem hittünk a szemünknek, amikor Hosszú és Fekete vezették a kapusra a labdát, mely annyira meglepte Hosszút, aki nem tudta eldönteni, lőjön, vagy passzoljon, hogy végül passza keresztben elment a kapu előtt. A vége előtt két perccel láthattuk a találkozó egyik legszebb megmozdulását, amikor Horváth emelte át a kapus felett a labdát, de az a felső lécről kifelé pattant. A kapusát mezőnyjátékosra cserélő Bőnynek bejött a taktikai húzása, hiszen 70 másodperccel a vége előtt Peczár találata után ismét nyílttá vált a találkozó végkimenetele (3:2). A maradék időben volt is izgalom bőven, főként Lódi közeli emelésénél, amikor a felső léc mentette meg a Dunaferrt a góltól. Arról, hogy végül örülhessünk Fekete Róbert tett, aki rendkívül taktikusan tartotta meg a vendégek kapuja előtt a labdát addig, míg meg nem szólalt a végét jelző dudaszó. 

Dunaferr DUE Renalpin FC- Bőny-Szavill Consulting 3:2 (2:1)

Játékvezető: Deme Rajmund, asszisztensek: Hartung Vilmos, Szabó Péter

Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó László - Horváth Norbert, Németh Péter, Varga Csaba 1, Hosszú Ádám. Cserék: Reveland Zoltán - Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Bánfalvi Balázs, Pál Patrik 2, Fekete Róbert, Gorjánácz Márió, Velez Donát, Csányi Dávid István.

Vezetőedző: Schrancz Balázs

Bőny-Szavill Consulting: Matkovics Gábor - Rajzinger Péter, Szentjobbi Roland 1, Bogyó Károly, Peczár Csaba 1. Cserék: Szabó Richárd - Németh Flórián Norbert, Mógor Dávid, Lódi Tamás, Horváth Márió, Hajmási Rajmund, Zobák Csaba, Bieder Tamás. Vezetőedző: Lódi Tamás

A rovat további hírei: Sport

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő