Daruszentmiklósról, a Fő utcából érkezett bejelentés közlekedési balesetről a rendőrségre tegnap délután. Egy helyi férfi motorjával haladt az utcában, amikor egy nő egy kisebb méretű téglával megdobta. A tégla letörte a jármű visszapillantóját és a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az ügyben büntetőeljárást indított.
Téglával dobta meg a motorost
A rovat további hírei: Sziréna
Brutálisan bántalmazta a 85 éves asszonyt – vádat emeltek ellene
Súlyos testi sértést okozott, ráadásul a bestiális bűntény súlyát tovább tetézi, hogy a 20 éves elkövető a cselekmény elhárítására képtelen, idős asszonyra emelte a kezét. Nagyon durva történet.
Tizenegy menekültet zsúfolt kocsijába a moldáv embercsempész
Minősített embercsempészés miatt indítványozta a férfi letartóztatását az ügyészség. A bukó után megszökött, kedden fogták el, értesült a DO.
Vigyázat, a szüret veszélye a mustgáz!
Felhívással fordult a szüretelőkhöz a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Minden évben előfordul mérgezéses tragédia – pedig a baj megelőzhető!
Több milliós pénzmosás – és a benini szál
Pénzmosásban vett részt egy nő Dunaújvárosban – az vádlott egy más személy által elkövetett bűncselekményből származó vagyon elleplezésére vállalkozott, értesült a DO. Hallott már a Magyarország-Benin tengelyről? Itt az alkalom!
Felrobbant az aggregátor, vádemelés a mulasztóval szemben
A munkavédelmi előírások megszegése nyomán emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség – egy állattartó telepen történt a baleset. A berendezés üzemszerűen már nem is indult, egy alkalmazott megsérült a robbanás során, értesült a DO.
Elrendelte a bíróság az időseket kifosztó férfi letartóztatását
A sértettek nyakából tépte ki ékszereiket a három rendbeli kifosztással és más bűncselekményekkel vádolt férfi Dunaújvárosban. Nagyon durva történet, viszont várhatóan nem ússza meg: letartóztatták, értesült a DO.
Drog a kocsiban, ketten rendőrkézen
A dunaújvárosi kapitányságra állították elő azt a két fiatalt, akik autójában kábítószergyanús anyagot találtak vasárnap este. Büntetőeljárást kezdtek ellenük, értesült a DO.

