... de hol van a nagyfater bringája?

2017. november 26. (vasárnap) 9:46 - Várkonyi Balázs

Hetvenes évek: Moszkvába utazik a Magyar Rádió küldöttsége. Sűrű program, „baráti” találkozó vadidegenekkel, veteránokkal, ifjúkommunistákkal, munkásmozgalmi kiállítás, komszomoltörténeti tárlat, a Vörös Hadsereg múzeuma. A delegátusok egyike, őszes hajú férfi már unta sokadszor megnézni szinte ugyanazt. Amikor a háborúban zsákmányolt német fegyvereket mutogatták, jelentkezett, kérdezett: Tessék mondani, a fater bringáját hol találom?

Mély csönd, a tolmács valamit fordít, de az nem a nagyfaterról és a bringáról szól. Baj se lett volna belőle, ha föl nem nyomja egy ügynök. Itthon belügyesek várták. Vitték „elbeszélgetésre”. Kevéssel megúszta: pár hónap szilencium, aztán ismét beülhetett a szerkesztői székbe. Köszönhette ezt annak, hogy főnökei mindent megmozgattak érte. Mert jó szakember volt. És tisztességes. Meg jó humorú, bár fanyar volt ez a humor. Különc szokásaival együtt fogadta el az, aki tudta, miért nem veszi ki soha az egyik kezét a zsebéből. Nem tehette. Ha teszi, a kar csak lengett-kalimpált volna, amint a Krónika-stúdió felé ballag, mindig nyugodtan, mindig egy tempóban, ahogy a sokat látott, bölcs emberek ballagni tudnak. Azonosító jegye volt a rendíthetetlen nyugalma, szakmai biztonsága, műveltsége. És a zsebre vágott kéz.

  

Egy hajnali műszak végén, a műsor záró szignálja után intett két asszisztensének: gyertek! Letelepedtek a szerkesztői szobában. Most elmondom – így az ősz mester –, miként lettem alkoholista. Az ifjak bambán néztek. Következett egy történet. Még kisfiú volt, tán hatéves, kórházban feküdt bénán, paralízis, nem sok remény van a felépülésre – suttogták szerettei, és könny volt a szemükben. A látogatási időnek vége, a kisfiú magára maradt, szomorú volt, talán sírt is. Aztán elővette a nemrég kapott papírzacskót, tele illatos rumos pralinéval, és eszegetni kezdte. Egyiket a másik után. Nagy volt a zacskó, sok a csokoládészem, azokban kevéske alkohol is, épp csak egy cseppnyi. Befalta mind. És a sok kis rummennyiség összeadódott.

A fiúcska elaludt. Éjjel fölriadt: pisilni kell! Nagy nehezen lekászálódott az ágyról, billegve-kacsázva neki a folyosónak, az ismeretlen volt, addig csak vitték vagy gurították a kerekes hordágyon. A lépcsőfordulónál megjelent az öreg főorvos, állt földbe gyökerezett lábbal, aztán kapcsolt, elordította magát: gyere, kisfiam! És hajnalig a néma folyósokat járták, egy pillanatra sem szűnt a bíztatás: gyereeeeee!

A férfi összegzett: a rumtól berúgtam, a gátlás föloldódott, a főorvos nem adta föl, reggelig tanított járni, csak ez maradt – és visszaigazította béna karját a zsebébe. Az ép kezével pénzt vett elő, nyújtotta a fiatalabb asszisztensnek: irány a Bacsilla! Amaz ment, hozta Bacsilla úr sarki boltjából a papírzacskóba rejtett pálinkásüveget, megitták a tartalmát, aztán mindenki ment a dolgára. Már csak egyikük van meg, ő is nehéz időket él, és azzal küzd, ami fölött tán sosem győzhet, de nem felejti az egykor volt főorvos parancsszavát: gyere! És megy. És küzd.

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy ember szíve a szelencében

Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap)

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.

Cinkoffer-klón a misén

Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap)

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok. 

Az özörényi ember bánata

Az özörényi ember bánata

2018. június 04. (hétfő)

Alvajárók: így hívták azt a lapályt, amely a hajdani Gömör vármegyében, a Rima-völgy határán terül el. Réges-rég, a XIII. században Tivald gömöri várkatona birtoka volt, s ott templom is állt. Az istenháza aztán földre térdepelt, elpusztult, már az emléke is porladóban.

Csodákról, gyermeknapon

Csodákról, gyermeknapon

2018. május 27. (vasárnap)

Ki nem állhatta a közhelyes idézeteket, kerülte a naiv intelmeket, de mindig belebotlott azokba a neten. Ilyenkor sietve lapozott. Azért volt, hogy megadta magát.

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

2018. május 21. (hétfő)

Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

2018. május 21. (hétfő)

1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.

Zúgó szélnek zendülése…

Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő)

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.