... de hol van a nagyfater bringája?

2017. november 26. (vasárnap) 9:46 - Várkonyi Balázs

Hetvenes évek: Moszkvába utazik a Magyar Rádió küldöttsége. Sűrű program, „baráti” találkozó vadidegenekkel, veteránokkal, ifjúkommunistákkal, munkásmozgalmi kiállítás, komszomoltörténeti tárlat, a Vörös Hadsereg múzeuma. A delegátusok egyike, őszes hajú férfi már unta sokadszor megnézni szinte ugyanazt. Amikor a háborúban zsákmányolt német fegyvereket mutogatták, jelentkezett, kérdezett: Tessék mondani, a fater bringáját hol találom?

Mély csönd, a tolmács valamit fordít, de az nem a nagyfaterról és a bringáról szól. Baj se lett volna belőle, ha föl nem nyomja egy ügynök. Itthon belügyesek várták. Vitték „elbeszélgetésre”. Kevéssel megúszta: pár hónap szilencium, aztán ismét beülhetett a szerkesztői székbe. Köszönhette ezt annak, hogy főnökei mindent megmozgattak érte. Mert jó szakember volt. És tisztességes. Meg jó humorú, bár fanyar volt ez a humor. Különc szokásaival együtt fogadta el az, aki tudta, miért nem veszi ki soha az egyik kezét a zsebéből. Nem tehette. Ha teszi, a kar csak lengett-kalimpált volna, amint a Krónika-stúdió felé ballag, mindig nyugodtan, mindig egy tempóban, ahogy a sokat látott, bölcs emberek ballagni tudnak. Azonosító jegye volt a rendíthetetlen nyugalma, szakmai biztonsága, műveltsége. És a zsebre vágott kéz.

  

Egy hajnali műszak végén, a műsor záró szignálja után intett két asszisztensének: gyertek! Letelepedtek a szerkesztői szobában. Most elmondom – így az ősz mester –, miként lettem alkoholista. Az ifjak bambán néztek. Következett egy történet. Még kisfiú volt, tán hatéves, kórházban feküdt bénán, paralízis, nem sok remény van a felépülésre – suttogták szerettei, és könny volt a szemükben. A látogatási időnek vége, a kisfiú magára maradt, szomorú volt, talán sírt is. Aztán elővette a nemrég kapott papírzacskót, tele illatos rumos pralinéval, és eszegetni kezdte. Egyiket a másik után. Nagy volt a zacskó, sok a csokoládészem, azokban kevéske alkohol is, épp csak egy cseppnyi. Befalta mind. És a sok kis rummennyiség összeadódott.

A fiúcska elaludt. Éjjel fölriadt: pisilni kell! Nagy nehezen lekászálódott az ágyról, billegve-kacsázva neki a folyosónak, az ismeretlen volt, addig csak vitték vagy gurították a kerekes hordágyon. A lépcsőfordulónál megjelent az öreg főorvos, állt földbe gyökerezett lábbal, aztán kapcsolt, elordította magát: gyere, kisfiam! És hajnalig a néma folyósokat járták, egy pillanatra sem szűnt a bíztatás: gyereeeeee!

A férfi összegzett: a rumtól berúgtam, a gátlás föloldódott, a főorvos nem adta föl, reggelig tanított járni, csak ez maradt – és visszaigazította béna karját a zsebébe. Az ép kezével pénzt vett elő, nyújtotta a fiatalabb asszisztensnek: irány a Bacsilla! Amaz ment, hozta Bacsilla úr sarki boltjából a papírzacskóba rejtett pálinkásüveget, megitták a tartalmát, aztán mindenki ment a dolgára. Már csak egyikük van meg, ő is nehéz időket él, és azzal küzd, ami fölött tán sosem győzhet, de nem felejti az egykor volt főorvos parancsszavát: gyere! És megy. És küzd.

A rovat további hírei: Napraszóló

Télkóstoló – és emlékezés

Télkóstoló – és emlékezés

2018. január 14. (vasárnap)

Fekete karácsonyunk után három héttel megjött a hó. Nem „alkotott” maradandót… de mégis, a januári tavaszból télbe fordultunk, s a hidegből utánpótlást is ígérnek a meteorológusok.

A jövő múltja

A jövő múltja

2018. január 14. (vasárnap)

Dolgozz, macska, mert megverődöl! Fiamat fenyegettem így, látván, hogy minden sürgetőbb neki, mintsem hogy a vizsgájára készüljön. Csak kajlán vigyorgott. Persze kiskorában is ritkán „verődött”, most meg, egyetemistaként… jól néznénk ki! De hogy miféle macska, akinek dolgoznia kellene, módfelett érdekelte, mintha nem emlékezne rá, pedig sokszor elolvastatta esti meseként.

Kiátkozott szilveszterezők

Kiátkozott szilveszterezők

2017. december 31. (vasárnap)

Van egy nap az évben, amikor a csöndre, nyugalomra vágyó ember sem várja el, hogy szomszédai hang nélkül töltsék az éjszakát. Nem úgy Ligday plébános úr! Szerinte az évbúcsúztató igenis eltelhet némaságban.

Tamások egymás sarkában

Tamások egymás sarkában

2017. december 29. (péntek)

Jó egy hete, december 21-én, a téli napfordulat idején már ünnepeltek a Tamások, s ma újabb alkalom nyílik arra, hogy névnapjukon koccintsanak.

Jánosok napja, borivók ünnepe

Jánosok napja, borivók ünnepe

2017. december 27. (szerda)

Az első keresztény vértanú, István emlékünnepe után egy nappal már a Jánosokra emelhetjük poharunkat. És ez azért is különösképp illő, mert a név ókori viselőjének boros kehely a jelképe.

Öreg fiú, December

Öreg fiú, December

2017. december 26. (kedd)

Sajnáljuk, amikor elmegy. Pedig érkezésekor indulat fogadja, hiszen megjön nagy széllel, faggyal, olykor meg hatalmas hóval… kinek hiányzott? Van valami tragikus a létében; mert elhozza karácsonyt, a meghitt ünnepet, de a hétköznapokon a hajnali köd meg a metsző hideg beszél a rossz természetéről.

A bejglimérgezés ideje

A bejglimérgezés ideje

2017. december 25. (hétfő)

Ősi karácsonyi csemegénk: a bejgli. Vagyis nem! Pontosítok: nem egészen. Persze az „ősi” fogalom értelmezése elég tág lehet, de mégis: sok évszázadig csak a mákos guba, meg a kelt tésztából készült kalács a volt a valóban tradicionális karácsonyi édesség a magyar asztalon.