Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fókuszban a tudomány

Oktatás
Tudományos Hét
diákok
Dunaújvárosi Egyetem
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. nov. 08., 14:20

Jövő héten még inkább a tudományé lesz a főszerep a Dunújvárosi Egyetemen, a látogatók hétfőtől péntekig több szakmai konferencián és bemutatón is részt vehetnek, valamint jobban megismerkedhetnek az intézményben zajló fejlesztésekkel.

A Tudományos Hét már hosszú évek óta fontos programnak számít a Dunaújvárosi Egyetem életében. Idén a hagyományos rendezvényeken túl több meghatározó része is lesz, ami az egyetem életét befolyásolhatja majd. Ezekről dr. habil András István rektor beszélt. Mint mondta, egyrészt hétfőn elkezdődik a Hallgatói Sikerességet Támogató (HASIT) projekt harmadik szakaszának kezdete, melyről különféle konferenciák és előadások lesznek hallhatók. A külföldi és helyi oktatók, illetve tanulók a hallgató központú élet, a hallgatói lemorzsolódás kérdéskörét ismételten nagyon sokféle módon fogják körüljárni. Másrészt kedden a Fejér Megyei Kormányhivatallal való együttműködésnek köszönhetően újra az egyetemen rendezik meg a Pályaválasztási kiállítást, közelebb hozva ezzel is a munkaerőpiacot a hallgatókhoz. Erre több, mint negyven cég érkezik kiállítóként. Mindezek mellett a kétévente megrendezésre kerülő East-West Cohesion elnevezésű plenáris ülésre is sor kerül csütörtökön és pénteken, melynek keretein belül újfajta, dinamikus megállapodásokat is köthetnek az ide látogató huszonkét tagú magas rangú külföldi delegációval.

 

Az Országos Tudományos Naphoz kapcsolódóan megrendezett Tudományos Hét a Dunaújvárosi Egyetem egyik fő rendezvénye. A részletes programokról dr. Palotás Béla tudományos és kutatási rektorhelyettes elmondta, a fentiek mellett leginkább az ember-számítógép közti kommunikációról tartanak majd előadásokat. Ezeknek a plenáris üléseknek a nyitóelőadása kedden délután egykor lesz, később pedig minden intézet körbejárja a témát a maga területének megfelelően. Szerdán, a Zöld napon egy kiállításra is sor kerül, majd a nagy népszerűségnek örvendő Lego-robot verseny is elindul. Ezen a napon délután rendezik meg a házi TDK versenyt is, kora este pedig a tésztahíd építő versenyt, amit egy szabadidős program követ, valamint egy drónverseny a sportcsarnokban. A csütörtök és Pénteki napokon pedig az East-West Cohesion keretein belül tartják a különböző szekcióüléseket, adják át a kitüntetéseket és fogadják a külföldi delegáció tagjait.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban

DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban

2023. szep. 08.

A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
 

DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)

DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)

2023. szep. 07.

Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!

DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában

DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában

2023. szep. 05.

Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.

DSTV: új tornaszoba a Vasváriban

DSTV: új tornaszoba a Vasváriban

2023. szep. 04.

Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

Gimnáziumi képzéssel bővült a Waldorf kínálata

2023. szep. 02.

Minden hivatalos engedély birtokában, ráadásul új helyszínen kezdődhetett a Waldorf gimnáziumi képzése. Értelemszerűen az iskola hivatalos elnevezése is változott, mostantól: Pentelei Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola.

DSTV: csibenapok az elsősöknek

DSTV: csibenapok az elsősöknek

2023. szep. 02.

Folytatta az elmúlt  évek hagyományát a Szabó Magda iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény csibenapokra várta a leendő elsősöket a tanévkezdés előtt, sok játékkal, mesével, közös foglalkozással. Hangkép.

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

A zöld értékekért is küzd a Móricz iskola

2023. aug. 31.

Mulcs és méhlegelő, rovarhotel és ökokert, környezettudatos nevelés és fűszerspirál; nyolc év munkája, sok-sok pályázati siker után az Örökös Ökoiskola cím büszke birtokosa lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  2. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  3. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

  4. Ünnepi akciókkal készül a könyvtár!

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő