Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed szolnoki siker

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. nov. 05., 19:17

Támadásban ezúttal gyengélkedett, így nem volt esélye a pontszerzésre Szolnokon a Dunaferr SE röplabda csapatának.

Az eddigi négy mérkőzésén két győzelemmel és két vereséggel hatodik dunaújvárosi röplabdázók a hetedik helyezett Szolnok együtteséhez utaztak ma délután. A forduló előtt a vendéglátóknak szintén hat pontjuk volt, de ők mindezt öt mérkőzésből szerezték, vagyis három vereség és két győzelem állt a nevük mellett. A találkozó esélyese ezzel együtt a hazai gárda volt, hiszen ők a nyár folyamán több, a mieinknél rutinosabb játékossal erősítettek, akik között Dunaferr nevelésű röplabdázókat is találhatunk. Az első játékban fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor még jól játszott az Újváros. A végjáték a hazaiaknak sikerült jobban, akik kihasználták a Dunaferr hibáit, így, ha szűken is, de a kellő két ponttal voltak jobbak Tomanóczy Tibor gárdájánál (25:23).

Kép: DO-archív

A folytatás azonban nagyon gyengére sikeredett. Sajnos már a legelején sokat hibázott csapatunk, akik ennek következtében gyorsan hátrányba kerültek. Miután sikerült volna felállni, újabb hullámvölgy következett, beragadtunk egy felállásba, miközben a Szolnok tetszés szerint szerezte pontjait. Vezetőedzőnk cserékkel próbált meg frissíteni, ezúttal azonban ez sem vezetett eredményre. Mivel ebben a játszmában a támadás befejezéseink gyengék voltak, így csupán 11 pontot sikerült szereznünk (25:11). A harmadik szettre tovább fiatalított Tomanóczy Tibor, mely úgy tűnt, ezúttal sikerre vezethet, hiszen 16 találatig partiban volt együttesünk. Akkor azonban több alapvető hibát követtek el játékosaink, mely a hazaiaknak plusz négy pontot hozott a konyhára, melyet már tudtak visszahozni fiataljaink (25:21), ezzel megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot a Szolnok.

Tomanóczy Tibor vezetőedző, Dunaferr SE: A mai találkozón ütőteljesítményünk kritikán aluli volt. A csereként beállt fiatalok megpróbáltak az összteljesítményen javítani, de ez ma a részsikerhez is kevés volt. Bízom abban, hogy 48 óra múlva a Pénzügyőr ellen a jobbik arcát fogja mutatni csapatom.

Szolnoki Röplabda Akadémia – Dunaferr SE 3:0 (25:23, 25:11, 25:21)

Dunaferr SE: Hatvany Zsolt, Bohnicsek Szilveszter, Laczi Dominik, Tomanóczy Bálint, Flackner Kornél, Kiss Marcell, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Csizmadia Tamás, Iván Bence, Metyiák Árpád. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Előnyben a Debrecen

Előnyben a Debrecen

2025. feb. 17.

Az emberelőnyeit hibátlanul kihasználó DEAC háromgólos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ellen magyar bajnoki rájátszás első, dunaújvárosi mérkőzésén.

DSTV: szükség volt a felújításra

DSTV: szükség volt a felújításra

2025. feb. 16.

Mint arról már korábban beszámoltunk, egy felújított röplabdapályán edzhetnek a sportolók a Dózsa Iskola tornatermében. A fejlesztésnek rendkívül örültek az iskolában is, ahol a pálya már több hete feldobja a testnevelésórákat. Hangkép.

Görög öröm az uszodában

Görög öröm az uszodában

2025. feb. 15.

Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett háromgólos, 12-9-es vereséget a görög Vouliagmeni elleni hazai BL-meccsen a DFVE női vízilabda csapata.

A négy közé jutás a tét

A négy közé jutás a tét

2025. feb. 15.

A Debrecen ellen vív két győzelemig tartó csatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a magyar bajnokság rájátszásban.

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára

2025. feb. 14.

A görög Vouliagmeni lesz a DFVE női vízilabda csapatának következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében szombaton délután fél egytől.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. feb. 14.

Tudása alatt, sok hibával játszva szenvedett a DKSE röplabda csapata a Szeged elleni hazai mérkőzésen az Extraliga huszadik fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2025. feb. 13.

Csak az első harmadban tudta megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. DSTV: a Wesley eredményei

  3. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő