Végül biztos siker a Debrecen ellen
Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a második felvonásban nyújtott jobb, pontosabb játékával végül simán, 24-18-ra nyert a Debrecen elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
A Koppenhága elleni EHF Kupa visszavágó előtt is fontos feladat várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely ma este hat órától a szintén nemzetközi kupameccs előtt álló Debrecent fogadta a sportcsarnokban. A közelmúltban sok borsot törtek a mieink orra alá a vendégek, ám ezzel együtt abban bízott mindenki, hogy egy keménynek ígérkező mérkőzésen, de sikerül itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
A kezdés mindenesetre ijesztő volt, ugyanis a debreceniek igen hamar kétgólos előnyre tettek szert, ám Szekerczés és Kovács révén hamar utolérte ellenfelélt a Kohász, mely az 5. percben Szalai szép átlövésével a vezetést is magához ragadta (4-3). A DKKA védelme jól működött ebben az időszakban, Tomasevics kapus is bemutatott pár védést, s mivel a túloldalon Kazai, majd Kovács mattolta Horváth kapust, a 12. percben már 6-3-as dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
A nem túl nagy iramú mérkőzésen biztosan tartotta sőt, növelte is előnyét György László együttese, mely a 17. percben már 9-5-re vezetett. Ekkor jött azonban az első komolyabb hullámvölgy a mieink játékában, ami elsősorban a támadásokat érintette, hiszen közel tíz percig nem tudtak kapuba találni Micijevicék, s ezt kihasználva a debreceniek nemcsak felzárkóztak, hanem ki is egyenlítettek (9-9). A dunaújvárosi gólcsendet végül Bouti Fruzsina törte meg emberhátrányból, s bár a hajrában volt lehetősége a mieinknek arra, hogy ellépjenek ellenfelüktől, két tiszta ziccert is kihagytak, így a szünetre minimális, 11-10-es vezetéssel vonulhattak kézilabdázóink.
A térfélcserét követően elsősorban támadásban kellett feljavulnia együttesünknek ahhoz, hogy biztosan megszerezze a két bajnoki pontot. György László tanítványai valamivel gyorsabban is játszottak a második harminc percben, s bár a 35. percben még mindig csak eggyel vezettek, ahogy pontosítottak játékukon, újra sikerült meglógni a debreceniektől. A csereként beállt Oguntoye Viktória fontos pillanatokban mutatott be bravúrokat, de a védekezés is jól működött előtte, míg a túloldalon Takács Dusmáta, Klujber Katrin és Micijevic lőtt szép gólokat, így a 39. percben már időt kellett kérnie a vendégeknek (16-12).
Ez sem segített azonban a debreceni csapaton, mely nem tudott mit kezdeni a Kohász védekezésével, így Micijevic újabb találata után a 47. percre gyakorlatilag el is dőlt a meccs (20-13). Ekkor jött azonban még egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, de Oguntoye újabb bravúrja után Szalai végleg elvette a vendégek kedvét a további küzdelemtől (22-16). A véghajrá már semmi izgalmat nem tartogatott, mert a Kohász magabiztosan őrizte előnyét, s a második félidőben nyújtott pontosabb játékának köszönhetően tulajdonképpen simán, 24-18-ra nyert, s nyolc fordulót követően az ötödik helyen áll a bajnoki tabellán.
György László: - Nagyon meglátszott a mérkőzésen, hogy a közelmúltban mindkét együttesnek nem zetközi kupameccse volt, a debrecenekhez hasonlóan mi is kissé fáradtan mozogtunk. Azzal tudtunk nyerni végül, hogy a második félidőben kevesebbet hibáztunk ellenfelünknél, de a két pontért jár a gratuláció a csapatnak. Pihenésre azonban nincs időnk, holnaptól már az EHF Kupa visszavágójára készülünk.
DKKA – DVSC 24-18 (11-10)
DKKA: Tomasevics – Klujber 2, Kovács 3, Cifra 1, Micijevic 2, Szalai 6, Kazai 3. Csere: Oguntoye (kapus), Szekerczés 4, Bouti 1, Takács D. 2, Nick, Grosch. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.
Biztosan tovább a kupában
2025. szep. 01.
Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.








