Csak a gyógyulás lebegett a szemem előtt
Hosszú és rögös utat tett meg Pecsét István, ám egyszer sem adta fel, végül legyőzte a gyilkos kórt, és a rákbetegségből meggyógyulva tért haza vasárnap este Kínából, Guangzhu-ból. Mi sem lehetne ennél szebb karácsonyi ajándék Istán családjának, mit hogy fél év távollét után szentestére hazatért a fiúk. A több éve tartó küzdelme pedig reményt és örömöt ad mindazoknak, akik támogatták, segítették őt a gyógyulása során.
István gépe december 23-án este 21:45-kor szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren. A polgármesteri hivatal szolgálati autója ment el érte, és hozta haza édesanyjával, Icával együtt. István, a több mint 13 órás kimerítő repülőút után természetesen fáradt volt, de hazafelé szívesen mesélt lapunknak a gyógyulásáról.
- Október 23-án mondták ki az orvosok, hogy tünetmentes vagyok, nincsen rák a szervezetemben. Ebben a stádiumban még nagy az esélye a betegség kiújulásnak, ezért ezt követően az volt a cél és a feladat, hogy megakadályozzák ezt, így folytatták azt a gyógykezelést, amit nyáron is kaptam. Az orvosok azt is elmondták, hogy a májtranszplantáció miatt gyakorlatilag nincsen immunrendszerem, tehát a szervezetem nem tud hatékonyan védekezni a rák ellen, ezért négy infúziót kaptam még. Most ezzel stabilizálták az állapotomat.
Hogy érzed magad?
- Jól vagyok. Úgy érzem, hogy visszajött az erőm, már nem fáradok annyira, egyre jobban bírom a terhelést is.
Nyilván szükség lesz kontrollvizsgálatokra. Ezt itthon is el tudják végezni? Mikor lesz a következő vizsgálat?
- A két ünnep között megyek majd egy doktorhoz, aztán januárban Pestre, a Tömő utcai onkológiára, ahhoz az orvoshoz, akivel már korábban is konzultáltam, vele fogom a kontrollvizsgálatokat végezni.
Mire kell figyelned a továbbiakban? Mit tanácsoltak az orvosok?
- Egy évig még sok mindent be kell tartani, főleg a cukormentes diétát. Nem ehetek húst sem és kerülnöm kell az erős fűszerezésű ételeket is. Azt mondták, a zöldség és a gyümölcs a legjobb,a zöldség különösen hasznos ilyenkor, mert az a legjobb természetes rákölő.
Ezúttal nem a kórházban, hanem albérletben laktál kint, így az étkezésről magadnak kellett gondoskodni.
- A nyáron kiújult a Chron-betegségem, úgyhogy az első pár hét nagyon nehéz és rossz volt, ráadásul kaptam a gyógykezeléseket is. Nagyon fáradt voltam, lefogytam, 59 kiló voltam csak. Aztán augusztusra megállították a gyulladást, akkor már nem ment a hasam sem, és akkor össze tudtam szedni magam. Onnnantól kezdve főztem magamra.
Mit főztél?
- Végig csak egyfajta ételt főztem, zöldséges krumplit. Lábasban egyben puhára főztem a brokkolit, a sárgarépát és a cukkinit, közben külön megfőztem a krumplit. A serpenyőben lepirítottam a hagymát, az uborkát, a fokhagymát, a paradicsomot, a paprikát és a spenótot, aztán összekevertem az egészet. Ezt ettem a legtöbbször, de volt, hogy zabot és lencsét is főztem magamnak.
Mivel töltötted a szabadidődet?
- Leginkább a gyógykezelést intéztük, a vér-donáció miatt sokszor kellett bejárnom a kórházba. Amikor kimentem Kínába, az első pár hét nagyon nehéz volt, akkor nem is nagyon tudtam mit csinálni. Megismertem néhány ott élő magyart, és amikor jobban lettem, akkor velük találkoztam, elmentünk egy-két helyre sétálni, így jobban teltek a napok. A hazautazás előtt Guangzhu-ban volt egy búcsú buli az ottani magyarokkal, hatan-heten voltunk, akik segítették a gyógykezelésem. Sajnos ezen a bulin nem tudott ott lenni Józsi, a lelkipásztor, akihez minden vasárnap istentiszteletre jártam.
Gyógyultan tértél haza, éppen karácsonykor…
- Az orvosokkal sokat számolgattuk, hogy mikor tudok hazajönni. Szűkös volt ez az utolsó négy terápia. Igazából, ha mindent a protokoll szerint csináltuk volna, akkor csak a jövő héten jöhettem volna haza. Szerencsére a harmadik kezelésénél egy kicsit tudtunk csalni az idővel. Egy infúziós kezelés után két hét, mire megcsinálják a vizsgálatot laboratóriumi körülmények között. Úgy trükköztünk, hogy a harmadik kezelésnél előbb adtuk le a vért, így ők korábban tudtak kezdeni. Az utolsót pedig december 22-én fejezték be. Így sikerült megoldani, hogy karácsonyra itthon legyek.
Biztos voltak nehéz pillanatok. Mi az, ami motivált, ami erőt adott neked a küzdelemben?
- Az adott erőt, amit a zászlómra tűztem már a kezdetekkor, hogy meggyógyuljak, hogy visszajöhessek a családomhoz. Csak ez lebegett előttem! Egy jövőképet vizionáltam, egy olyat, amiben teljes életet élhetek, újra dolgozhatok a szakmámban. Ez tartotta bennem az erőt, ezért küzdöttem.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.









