Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A levéltitok becsülete

Kultúra
tárca
levél
történet

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2017. dec. 10., 14:34

A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.

Az első alkalom: a társaságunk harmadik tagját Z. úr következetesen bácsink szólította. Igaz, amaz idősebb is volt nála – nem egész négy évvel…

Újabb önjellemzés: ismeretségünk hatodik percében nekem szögezte a kérdést, hogy milyen a világlátásom, pártszimpátiám. Afelől azért megnyugtatott, hogy nem kell mondanom, kire szavazok majd…

Ismét új: amikor valami „okosat” mondott, rámutatott a harmadikra, azzal, hogy „Ő ezt biztosan nem érti” – vagyis szellemi értelemben beárazott egy számomra ismeretlen embert.

Az utolsó csepp: Z. úr telefonon instruál valakit. „Csak olvasd el nyugodtan a levelet, már felbontotta, ott van az asztalán. Ne titkolózzon előttünk!”

Kérdezem Z. urat: hallott-e arról, hogy mit mondott egykor Stimson külügyminiszter a legendás tábornoknak, Vad Billnek? A válasz bizonytalan nem. Elmondom hát, szigorúan csak Z. úrnak. A történet nem a XIX. századi Vad Billről, a rettenthetetlen seriffről és pókerjátékosról, képregények hőséről szól, hanem a szintúgy híres amerikairól, a múlt századi kémipar fenegyerekéről, Donovan tábornokról. Őt a harciassága okán neveztek el emberei Vad Billnek. Miután az 1930-as évek elején az ókonzervatív Stimson külügyminiszter nyomására megszüntették az Egyesült Államok rejtjelező szolgálata működését, Vad Bill-Donovan erőteljesen lobbizni kezdett egy új, modern kémszervezet felállításáért. A miniszter akkor mondta neki a nevezetes szállóigét: „Úriember nem olvassa más úriemberek leveleit.”

Henry Stimson valamit nagyon tudhatott, mert fél tucat amerikai elnök kormányában volt jelentős szerepe, hol külügy-, hol meg hadügyminiszterként. De mondása, azon túl, hogy úriember mivoltát fémjelezte, nem lett örök érvényű. És Aztán a világháború késztetésére végül megalakult titkosszolgálatnak, a hírhedt/híres OSS-nek éppen Vad Bill-Donovan ezredes lett a feje. Azóta a történelem menetét nem kis mértékben a világ titkosszolgálatainak egymással vívott folytonos harca határozza meg.

Azt a kádári időkben is tudtuk – és nem csupán George Orwell 1984-víziójából, hanem köznapi tapasztalatokból –, hogy sokak élete nyitott könyv a „szolgálatok” előtt, hogy mindenkinek, aki „másként” gondolkodik, azzal a tudattal kell élnie: minden mozdulatát figyelik, leveleit elolvassák, és lehallgatják a legintimebb pillanatokban is. Ám hogy ez mennyire véres valóság volt, az csak az elmúlt években, a titkos iratok fokozatos nyilvánosságra kerülése nyomán tudatosult a többségben.

Mr. Stimson szállóigéje ma, az internet korában nehezen értelmezhető. És a közösségi fórumok mindent felfedő világában végképp elvesztette az értelmét. Legalább a magánleveleink titka maradjon a miénk…

A rovat további hírei: Kultúra

Múzeum: különleges tárlattal készülnek az újranyitásra

Múzeum: különleges tárlattal készülnek az újranyitásra

2021. jan. 13.

Egyedülálló időszaki kiállítást állított össze az Intercisa Múzeum: a tárlatban több évtized régészeti munkájának eredményét láthatják majd az intézmény látogatói. A leletek az őskortól az avarokon át az Árpád-ház időszakát is érintve a török hódoltságig mutatják be az itteni lakosok mindennapjait. Történelmi séta máris itt!

Cipolla a neten keresztül varázsolja el Mariót és a nézőket

Cipolla a neten keresztül varázsolja el Mariót és a nézőket

2021. jan. 12.

Thomas Mann klasszikusát, a Mario és a varázsló című művet viszi színpadra a Bartók Kamaraszínház társulata. A premier holnap lesz – rendhagyó formában!

Bartók: szerdánként online – ma ingyenes sorozatnyitóval

Bartók: szerdánként online – ma ingyenes sorozatnyitóval

2021. jan. 06.

A tavalyi kísérletek tapasztalatai nyomán folytatódnak a Bartók Kamaraszínház szerdánkénti online előadásai – Az Antigoné történet című produkciót ráadásul térítés nélkül láthatják az érdeklődők ma este!

DSTV: az alkalmazkodás útján a Bartók

DSTV: az alkalmazkodás útján a Bartók

2021. jan. 05.

Bár a tavalyi év sok nehézséget tartogatott a kulturális intézmények, így a Bartók Kamaraszínház számára is, ám a teátrum dolgozói alkalmazkodtak a különleges helyzethez, derült ki Őze Áron évértékelő összegzéséből. De a közönség, aurája, jelenléte nagyon hiányzik. Hangkép.

Dalai Dávid zenekar: jelen a "Jelen"! (klippremier)

Dalai Dávid zenekar: jelen a "Jelen"! (klippremier)

2021. jan. 03.

Óévbúcsúztatónak tökéletes, de még újévköszöntőnek is simán belefér: megjelent a Dalai Dávid zenekar első, Meconium című albuma nyitódalának klipje. Itt a "Jelen", láthatjuk, mire megy együtt egy mezőgazdasági rock zenekar és egy videóra szakosodott amatőr természetbúvár.

120 zenész tolja a CityRocks új karanténvideójában!

120 zenész tolja a CityRocks új karanténvideójában!

2020. dec. 30.

Hat ország 120 zenészével együtt készített karanténvideót Magyarország legnagyobb rockzenekara, a CityRocks – a bulitlanság korában szó szerint reménykeltő kollaboráció eredményét máris mutatom: Linkin Park, New Divide, hadd szóljon!  

"Kísérletező időszakomat élem..."

"Kísérletező időszakomat élem..."

2020. dec. 30.

Már óvodás korában felfigyeltek a pedagógusok Vincze-Hajnal Blanka tehetségére. A tizenéves alkotó szülei később ennek megfelelően választottak számára általános iskolát, jelenleg pedig a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolában csiszolják tehetségét. Portré.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő