Dunaújváros Hetilap

Gulyásleves és csokimikulás

Vass Ádám - 2017. december 2. 14:41

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata újabb akcióval várta a rászorulókat pénteken délután a Városháza előtti főtéren. Az önkéntesek háromszáz adag gulyáslevest és csokimikulást osztottak szét a nélkülözők közt.

Dunaújvárosban három, országosan pedig már harminc éve van jelen a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata az utcánkon, tereken vagy aluljárókban meleg étellel, téli ruhával, forró teával vagy élelmiszercsomaggal segítve a rászorulókat. Az országosan, és a határon túli akciókból a Dunaújvárosi Szeretetszolgálat is kiveszi a részét. Dunaújvárosban tavaly élelmiszercsomagokat, majd ruhákat, a téli hónapokban meleg ételt, Gyermeknapkor pedig csokoládét osztottak a helyi önkéntesek. Pénteken délután háromkor a főtéren újabb ételosztásra várták a nehéz sorsúakat, és terített asztallal várták azokat, akik ritkábban jutnak tartalmas meleg ételhez.

Az Anna Pecsenyesütőjében főzött és a hívők adományából készült háromszáz adag gulyásleves nem csak az otthontalanoknak okozott örömet, hanem azoknak a nagycsaládosoknak és nyugdíjasoknak is, akiket az önkormányzat családsegítői értesítettek az akcióról. Zamatóczky Lajos aktivista elmondta, a legutóbbi alkalomkor közel kétszáz adag rizseshús fogyott el, de tapasztalatai alapján a hónap első napjaiban, a fizetés előtti időszakban többeknek van szükségük segítségre. Ilyenkor nem csak helyben fogyasztásra van lehetőség, aki szerette volna, ételhordóban is hazavihette a levest a családtagoknak, akik pedig gyerekekkel érkeztek, vagy otthon várják a gyermekek, őket egy-egy csokimikulással ajándékozták meg. A következő hetekben, karácsony közeledtével a karitatív területen dolgozók tapasztalata szerint többen gondolnak a szegények támogatására, éppen ezért a dunaújvárosi HISZ már a következő, januári ételosztást szervezi és terveik szerint a tél folyamán havonta utcára vonulnak a szegényebb sorsú, dunaújvárosi embertársaik megsegítésére.

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

2025. júl. 10.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült. 

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

2025. júl. 10.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

2025. júl. 08.

A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

2025. júl. 07.

Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

2025. júl. 06.

Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

2025. júl. 05.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

2025. júl. 04.

Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.