A rejtélyes EVTK

2018. január 31. (szerda) 12:32 - Várkonyi Balázs

Utazó személyzet feljelentkezései helye – olvasom a vidéki pályaudvar szolgálati helyiségének ajtaján. A MÁV fura szóhasználatán gyakori utazóként már megedződtem – lásd: a második vágányról szerelvény „jár” ki stb. –, de ez a „feljelentkezés” még engem is meglepett. A mondat kiagyalója a fölösleges igekötők nagy barátja lehet, az állomásfőnök dettó, vagy észre se vette, netán a szolgálati szabályzatban ez vagyon írva.

Nemrég egy jópofa kalauznő különös betűszóval ismertetett meg, így hangzik: EVTK. Magyarázatot nem fűzött hozzá, tán úgy vélte, tudom azt magamtól is, de nem, csak tippelek, ám mielőtt eljutok odáig, lássuk az előzményeket.

Szülővárosomból indulok, távol az úti cél, és előtte még fel kell érnem Pestre. Zötyög a vonat, késésben vagyunk, de a sebesség mérsékelt. A masiniszta nyilván ráér. Én nem, ahogy sokan mások, akik emiatt lekéshetik a csatlakozást. Lekéstem. Pedig csak hat percen múlott. Mit tegyünk, ez nem japán tempó – keresem a fölmentést, de hiába, ha a japánok percre (mit percre, szinte másodpercre) tudják indítani a vonatokat, és késés csak katasztrófa okán lehetséges, legalább meg kéne próbálnunk, hogy egy félórás menetnél ne csússzon hat percet az érkezés. Mert ez a harminc perc egyötöde!

Szóval ballag a vonat, a szomszédos vágányon beéri egy másik, az a veresegyházi, a miénk meg a szobi zónázó (Váctól nem egész félóra az út), most épp az ellenfél lódul meg kicsit, elhúz, de nem sokáig tartja a győztes pozíciót, beérjük, elhagyjuk, siker! Dehogy az... mert hamarosan megint „ő” előz, kecses vagonok, az újabb fajtából valók  szaladnak el mellettünk, a mi kopottas kocsink csak irigykedhet. A Nyugatiig tart a párharc, nagyjából azonos a befutó, döntetlen.

De, mint mondtam, az én Intercitym már messze jár, majdnem egy órát ellébecolok a pályaudvaron, csak a büfésnek jó ez, kávé, ásványvíz, ezzel is telik az idő. Végre betolnak egy szerelvényt, az visz majd a végcélig, a takarítók még ügyködnek, az utasok már türelmetlenül keresik a helyüket, leülnek, várnak. Eljön az idő. A szerelvény mozdulatlan. Tíz perc, tizenöt, még mindig semmi. Leszállás, tapintatos érdeklődés, a kalauznő kedves, de csak a karját tárja szét, és mondja: nincs kész az EVTK. Okos képet próbálok vágni, de annál rosszabb.

Nemsokára a kalauz is fölszáll, papírokat terít maga elé, adminisztrál. Tán csak nem a titokzatos EVTK készül? Nyertem. De hogy mi is az, nem tudom meg, csak az biztos, hogy e nélkül nincs startengedély. Közben a hangosbemondó tudatja, hogy járatunk tizenöt perces késéssel indul. De a géphang is késésben van, mert ekkor már huszonegynél tartunk! Aztán végre elkészül a rejtélyes EVTK. Indulás. Érkezés félórás csúszással. Az első tennivalóm emiatt már okafogyott.

Hogy ne maradjunk happy end nélkül: a tegnapi utam kedélyesen telt, a megtermett kalauz precízen konferálta a köztes állomásokat és minden tudnivalót, s úgy kívánt derűs napot, mint egy színész, harsányan, de nem tolakodóan, jó humorral, derűsen. Eredeti figura – mondták az utasok. És a vonat most csak két percet késett. Ezt is tán csak megszokásból, nehogy javítsanak a negatív statisztikán.

De marad a kérdés: mi a fene az az EVTK?

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.

A féllábú óriás

A féllábú óriás

2018. augusztus 12. (vasárnap)

Azon a napon, amikor a skóciai Glasgowban az úszók kontinensviadala kezdődött, „csöndes” hazai évfordulóra emlékezhettünk: 1929. augusztus 3-án egy húszéves fiatalember négyszáz gyorson országos csúccsal nyerte a hazai bajnokságot. Mondhatnánk, a sikeres eb-k árnyékában ez nem volt nagy ügy. Nana!