Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Idén tarka lesz a naptár

Közélet
hosszú hétvége
2018
munkanap
munka

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2018. jan. 08., 12:37

2018-ban jóval több hosszú hétvégénk lesz, mint tavaly volt, igaz ezzel a szombati munkanapok száma is emelkedik. Nézzük, mikorra tervezzünk hosszabb hétvégi pihenést és mikorra egynapos kikapcsolódást és hatnapos munkahetet.

Kezdjük a munkanapok számával. 2017-ben 251 napon kellett munkába mennünk. Ez a szám idén csak eggyel lesz kevesebb, ám ebben benne van az a hat szombat is, amikor egy-egy sima hétköznapot kell ledolgoznunk a hosszú hétvégék alakulása miatt. A többnapos hétvégékből az elsőn már túl is vagyunk, hiszen január elseje idén hétfőre esett. Nézzük a többit:

- A második munkaszüneti nap március 15. lesz, ami csütörtökre esik, így a péntek pihenőnap lesz. Ezt a napot (március 16.) március 10-én kell ledolgozni. Ez tehát egy négy napos hosszú hétvége lesz.

- Március 30-ra esik Nagypéntek, április 2-ra pedig Húsvéthétfő. Mivel ezek ünnepnapok, így nem kell ledolgozni őket. Ez egy újabb négynapos hosszú hétvégét eredményez.

- Május 1-je idén keddre esik és megkapjuk az előtte levő napot is (április 30.), amit április 21-én kell ledolgoznunk. Újabb négynapos hétvége.

- Pünkösdhétfő is szünnap lesz, idén május 21-én hétfőn, tehát háromnapos lesz ez a hétvégénk.

- Aztán ugrunk egyet a naptárban augusztus 20-ra, Szent István ünnepére, ami idén hétfőre esik. Így újabb háromnapos hétvégét kapunk.

- A következő hosszabbítás október 23-a miatt lesz, ami 2018-ban keddre esik, amihez hozzácsapták az azt megelőző napot is (október 22.), amit majd október 13-án kell ledolgozni. Így egy újabb négynapos hosszú hétvégével számolhatunk.

- November 1-e, Mindenszentek napja idén csütörtökre esik. Ezért a péntek is kiadták pihenőnapnak, amit november 10-én kell majd törlesztenünk. Újabb négynapos hétvége.

- A karácsony pedig a következőképpen alakul. December 25. keddre, december 26. szerdára esik, így értelemszerűen 24-én sem kell bemenni, dolgozni. Ezt a napot december 1-jén pótoljuk be „előre”. Így a karácsonyi ünnepkör öt napon át lesz munkamentes.

A hosszú hétvégéket tekintve ilyen szerencsés évünk legutóbb 2012-ben volt. Tessék előre feljegyezni a dátumokat, hogy mikor lehet elmenni kicsit lazítani és mikor kell bemenni szombaton is melózni!

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a panelok városában

DSTV: a panelok városában

2024. jún. 18.

A panellakásokról mindenkinek van pozitív vagy negatív véleménye derül kis a DSTV összeállításából. Szabó Imre főépítész a panelok építészeti megoldásairól beszél – és arról, milyen állagmegóvási technikák biztosíthatják időtállóságukat. Hangkép.

DSTV: támogatott nővérhívó a sebészeten

DSTV: támogatott nővérhívó a sebészeten

2024. jún. 15.

Dolgozói kezdeményezés nyomán támogatta a Hankook a Szent Pantaleon Kórház sebészeti osztályát, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítség révén új nővérhívó rendszert állítottak szolgálatba – az ünnepélyes átadást a napokban tartották. Hangkép.

Építőipari előadás a kamarában – ma még lehet regisztrálni

Építőipari előadás a kamarában – ma még lehet regisztrálni

2024. jún. 14.

Az építőipari vállalkozások digitális átállását segítő BIM-rendszerről hallhatnak az érintett cégek képviselői a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) előadásán. Az esemény kedden lesz – de már csak ma lehet jelentkezni!

Választottak a nemzetiségek is városunkban

Választottak a nemzetiségek is városunkban

2024. jún. 13.

Öt nemzetiség jelöltjei versengtek a voksokért az önkormányzati választáson – az alábbiakban nemzetiségek szerinti bontásban adjuk közre a jelölő szervezetek, valamint a mandátumot szerzett képviselők nevét.

Pintér Tamás: hála és szolgálat

Pintér Tamás: hála és szolgálat

2024. jún. 12.

Rövid tájékoztató keretében mondott köszönetet a választók bizalmáért Pintér Tamás polgármester a "Rajta, Újváros!" egyesület önkormányzati választáson elért elsöprő sikere nyomán.

Tetőzött a Duna, de nagyon lassan apad – késik a szabadstrand nyitása

Tetőzött a Duna, de nagyon lassan apad – késik a szabadstrand nyitása

2024. jún. 11.

Bár a korábbi tervek szerint a hét végén startolt volna a szabadstrand szezonja, a Duna másképp gondolta: az árhullám és a lassú apadás miatt már biztosan késik a nyitány!

Külön soron az EP-választás eredményei

Külön soron az EP-választás eredményei

2024. jún. 10.

A Fidesz kapta városunkban a legtöbb voksot az EP-választáson, érdekesség, hogy ha nem is előzött, de masszívan második lett és simán látótávolságba került a Tisza Párt. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő