Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Iskolafelújítások városszerte mintegy 800 millió forintból

Oktatás
Vasvári iskola
felújítás
Petőfi iskola
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. jan. 31., 08:06

Gőzerővel dolgoznak a szakemberek a Vasvári iskola energetikai felújításán, és már megkezdték a Petőfi iskola 259 millió forintos beruházását is. A Vasvári mellett a Petőfi és a Dózsa iskola energetikai felújítására is támogatást nyert az önkormányzat.

Mint arról már beszámoltunk, a Vasvári iskola felújítása 303 millió forintból valósul meg: ebből a pénzből minden nyílászárót kicserélnek, szigetelik az épületet, valamint a tető hő- és vízszigetelése is megvalósul napelemek telepítése mellett. Kovács Erzsébet, a Vasvári iskola igazgatója elmondta, az épület B szárnyának munkálataival már hamarosan végez a kivitelező, az A szárnyban a hétvégén feltették az új ablakokat, és megkezdték a munkálatokat a tetőn is. Folyamatosan szigetelik az iskolát, a főhomlokzaton már a színezést végzik. A munkálatok miatt nekik is szervezni kell a teremhasználatot, folyamatosan egyeztetnek a szakemberekkel, hogy az időjárás függvényében éppen hol-mely munkálatokat tudják végezni. Az igazgatónő örömmel beszélt arról, hogy megszépül az iskolájuk, és a felújított részeken már most érezhető, hogy jobb a fűtés, jobb idő van azokban a termekben.

A Petőfi iskola energetikai felújítására 259 millió forintot nyert a város. A beruházás során teljes tetőszigetelés, az összes nyílászáró cseréje és a külső homlokzat szigetelése valósul meg. Mint azt Rideg István, az iskola igazgatója elmondta, az iskola nyílászáróinak zöme közel ötven éves, így szükség volt a felújításra, amelyet örömmel fogadtak. Igyekeztek olyan forgatókönyvet összeállítani, amellyel zökkenőmentes lehet a tanítás és az építési munkálatok is jó ütemben haladhatnak. A tető szigetelését már a téli szünetben elkezdték, hamarosan be is fejezik. A nyílászárók cseréje a tornateremmel kezdődik, majd a második emeleten folytatódik. Utána az első emelet, a földszint, majd az alagsor következik. A felújítási munkálatok miatt február 5-től az iskola kilenc alsós osztálya a Munkásművelődési Központban kap helyet, várhatóan egy hónapon keresztül. Az iskolaigazgató ezúton is köszöni Kováts Rózsa, az MMK ügyvezetőjének konstruktív hozzáállását. Miután a szakemberek végeznek az alsósok szintjén, visszaköltöznek, és onnantól már be tudják osztani a termeket a teljes felújítás végéig.  

A Dózsa iskola felújítására is sor kerül majd. 264 millió forintból felújítják a tetőszerkezetet, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik az épület gépészeti rendszerét, valamint teljes körű akadálymentesítés is lesz.

A rovat további hírei: Oktatás

A nevelés a legnagyobb felelősség

A nevelés a legnagyobb felelősség

2018. jún. 06.

Pedagógusnapi ünnepséget szervezett tegnap a Dunaújvárosi Tankerületi Központ. A program helyszíne ezúttal a perkátai Győry-kastély volt, így házigazdaként Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, iskolaigazgatókat, tanárokat, a környező települések vezetőit. 

Ötven év után újra együtt az osztálytársak

Ötven év után újra együtt az osztálytársak

2018. jún. 03.

Nyolc osztályban összesen 252-en ballagtak el ötven évvel ezelőtt a Vasvári iskolából. A hétvégén ők találkoztak az iskolában, hogy együtt emlékezzen a közösen eltöltött nyolc évre gyerekkorukból.

„MaTech” a jövőben is

„MaTech” a jövőben is

2018. máj. 31.

A kreativitást, a digitális eszközök használatát és a problémamegoldó gondolkodást helyezte a középpontba az a rendhagyó matek verseny, amelyet a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem szervezett.

Nemzetközi sikere is van már a HASIT-programnak

Nemzetközi sikere is van már a HASIT-programnak

2018. máj. 30.

Öt évvel ezelőtt indította el a Dunaújvárosi Egyetem a HASIT-programot, mely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy csökkentsék a hallgatók lemorzsolódását. Az idei szemesztert egy konferenciával zárták.

Országos gárdonyis sikerek

Országos gárdonyis sikerek

2018. máj. 30.

Az elmúlt hónapokban kiváló eredményeket értek el a Gárdonyi iskola diákjai, nemcsak a városi, hanem az országos versenyeken is.

Néha megéri az okostelefont nyomkodni

Néha megéri az okostelefont nyomkodni

2018. máj. 29.

Pénzügyi tudatosságot segítő programra várták a diákokat hétfőn délelőtt a Rudasban. Az előadásokon a modern gazdasági világot ismerhették meg jobban, főleg azokat a területeket, amikkel ők is nemsokára találkozni fognak az életükben.

Csillog-villog a Vasvári

Csillog-villog a Vasvári

2018. máj. 20.

A Vasvári Pál Általános Iskola energetikai felújítása a végéhez ért, majdnem az egész 2017-18-as tanévet felölelte. A régi ablakokat újakra cserélték, emellett szigetelést is kapott az épület.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem tudták lelassítani az Audit

  2. DSTV: színekben élni

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  5. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő