Hogy mire is koccintottak a kép szereplői? Ahogy Lövei József mondta, arra, hogy öt év múlva ugyanott, ugyanúgy ünneplik majd születésnapját, amikor is száz esztendős lesz. A szépkorú a napokban töltötte be a 95. életévét, ez alkalomból köszöntötte őt az önkormányzat.
Az önkormányzati küldöttség, élén Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármesterrel, kedden köszöntötte fel Lövei Józsefet abból az alkalomból, hogy a szépkorú január 5-én töltötte be a 95. életévét. Józsi bácsi a korához képest igen aktív, szellemileg friss, bár ahogy fogalmazott, a nevekkel már hadilábon áll. Viszont annál szívesebben mesélt életéről, szeretett kertjéről, amelyben a mai napig ő gondozza a gyümölcsfákat és a szőlőt.
Józsi bácsi 1923-ban született Szentetornyán. Szegény családban nőtt fel, öten voltak testvérek, szüleik földműveléssel foglalkoztak. Ő géplakatosi szakmát tanult ki. Három éven keresztül, télen-nyáron gyalog járt mesteréhez, aki megtanította neki a szakma csínját-bínját, a különféle gépek kezelését. Egyszer aztán egyik kollégájával látták a táblán a felhívást, várják a fiatalok jelentkezését, hogy „építsük fel hazánk első szocialista városát”. Így történt, hogy 1950-ben többen összeálltak, kimentek a fővárosi vasútállomásra, és a dugig megtelt vonat megállás nélkül, egyenesen az épülő Dunaújvárosba hozta őket. Mint azt Józsi bácsi elmesélte, nagyon izgatott volt, hiszen nem volt még távol a szülői háztól, és pár száz forinttal a zsebében vágott neki az útnak az új élet reményében. A vonaton megismerkedett egy örökmozgó fiatalemberrel, aki vidám hangulatot teremtett a csapat körében. Sőt, Józsi bácsit átcsábította a harmadik vagonba, ahol az ápolónőképző iskola újonnan végzett hölgyei utaztak. Megismerkedett közülük egy lánnyal, aki sötétkék egyenruhát viselt, a haja copfban volt, akivel együtt léptek át az új város határán, és akivel egy évre rá házasságot is kötöttek. Józsi bácsi a magasépítőkhöz került, a víztoronynál lévő ideiglenes barakk lakatosműhelyébe. Lelkiismeretes dolgoztak a város építésén. Volt olyan hónap, amikor 2800 forintot is megkeresett, ez nagy pénznek számított. Fel is mentek Budapestre, az állami áruházba, és a legszebb, legjobb öltönyt kérte az eladótól. 300 forintért egy finom szövésű, sötét színű öltönyt vásároltak, amely a mai napig megvan neki. A szépkorú a 26. számú Építőipari Vállalat karbantartó részlegénél lakatosként dolgozott 1954-ig. Ekkor adták át ugyanis az acélművet, és akkor ment át oda, később a kohászati gyáregységnél helyezkedett el, ahonnan 1982-ben ment nyugdíjba.
Amikor 1951-ben összeházasodtak feleségével, beadták a lakásigényt. Egy kétszobás, összkomfortos lakást kaptak a Kőműves utcában. Azonban egy idő után kicsinek bizonyult, ugyanis hat gyermekük született, így átköltöztek egy másik lakásba. Mind a ketten nagycsaládban nevelkedtek, így nem meglepő, hogy ők boldogan vállalták és nevelték öt lányukat és egy fiúkat. Józsi bácsi elmondta, felesége huszonöt évvel ezelőtt elhunyt, de nincs egyedül, gyermekei, valamint tizenegy unokája és négy dédunokája folyamatosan gondoskodik róla, ők teszik teljessé életét. És persze szeretett hobbija, a kertészkedés. Ennek tudományát a vasműben alakult kertész klubban sajátította el. Van egy gyümölcsös kertje, szőlővel, őszibarackfákkal, körtefákkal, almafákkal és meggyfával. Utóbbiból csakis a jaboulay ropogós, mert mint azt megjegyezte, a májusi meggy az nudli. Ezeket a mai napig ő gondozza, metszi a növényeket, tavasztól őszig. Van, amikor egymaga buszozik ki délelőtt és sétál el a kerthez, ebédre hazajön, majd délután ismét folytatja a kertészkedést.
