600 milliárd a Modern Városok Programra
Jó ütemben halad a Modern Városok Program, amelynek keretében már több mint 600 milliárd forintot fizettek ki - jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kósa Lajos azt mondta, 23 megyei jogú várossal kötöttek szerződést. A program csaknem 250 projektet tartalmaz, a fejlesztés teljes értéke 3500 milliárd forintnál kicsit magasabb - közölte, megjegyezve: ebből több mint 600 milliárd értékben valósultak meg különböző projektelemek.
A miniszter szavai szerint a 250 projektből 60-ról született már kormánydöntés. Hozzátette ugyanakkor, ilyenre nincs minden esetben szükség, mivel bizonyos kérdésekben a tárca határozhat. Van 20 olyan projekt, amely zömmel nagy léptékű úthálózat-fejlesztésről szól; a cél az összes megyei jogú város bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba, aminek jegyében vasúti korszerűsítéseket is megvalósítanak. Ezen projektek mindegyikében vagy az előkészítés folyik, vagy már a munkálatok zajlanak. További 75 projektről már született bizottsági döntés, és vagy hazai vagy uniós forrásból elindult a beruházás.
Ilyen lesz az egykori zöld SZTK - Modern Városok Program Dunaújváros
A városvezetők 50 projekttel kapcsolatban jelezték, hogy módosítanának valamit az eredeti szerződéshez képest, ezen esetekben tárgyalni kell, még nem tudták elkezdeni az építkezést. Kósa Lajos megjegyezte: közölte a Megyei Jogú Városok Szövetségével, hogy a kormány nem mereven ragaszkodik a fejlesztésekhez, szóljanak, ha változtatnának. A fennmaradó 45 projektnek az előkészítése zajlik, ezekben az ügyekben még sem kormány-, sem bizottsági döntést nem hoztak - ismertette a miniszter. Főleg szegedi, hódmezővásárhelyi, győri és salgótarjáni projektekről van szó, mivel az említett településekkel csupán tavaly szerződtek.
Hangsúlyozta, hogy mivel 2022-re kell befejezni a Modern Városok Programot, időarányosan kifejezetten jól állnak. A miniszter arról is beszélt, hogy a jövő héten országjárásra indul két államtitkárával. Kérdésre elmondta, hétfőn Debrecenben és Nyíregyházán kezdenek. Áprilisig mind a 23 helyszínt többször is meglátogatják, addig ugyanis szeretnék sínre tenni a programot, mivel lejár a kormány mandátuma - tette hozzá.
Közgyűlés Dunaújvárosban
Felidézte: a korábbi egyeztetések úgy zajlottak, hogy a polgármesterek mentek a minisztériumba. Most azonban ők mennének el az érintett városokba, és lehetőség szerint közgyűléseken is részt vennének, hogy közvetlenül tájékoztassák a képviselőket az őket érintő beruházások állásáról.
Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy kifejezetten jónak érzékelik a program fogadtatását. Szeretnék, ha annak lezárultával el tudnák mondani, hogy Magyarország eddigi legnagyobb vidékfejlesztési programja, amely alapvetően a 23 megyei jogú városra összpontosított, sikeres, és segíti azon elképzelés megvalósulását, hogy az érintett települések "lépést tudjanak tartani", népességmegtartó erejükkel és gazdasági, kulturális teljesítményükkel húzzák a vidéki Magyarországot, hozzájáruljanak annak felzárkóztatásához - nyomatékosította.
Kérdésre a miniszter azt mondta, Hódmezővásárhelynek mintegy 157 milliárd forint jut majd, ebből több mint 80-at ugyanakkor Szegeddel közösen kap a tram-trainre. Eddig 4 milliárdot fizettek ki a városnak.
Arra a kérdésre, hogy akkor is megérkeznének-e a források, ha nem a Fidesz és a KDNP jelöltjeként induló Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert választanák polgármesternek, Kósa Lajos kiemelte, hogy Szegedre és Salgótarjánba is megérkeznek, pedig szocialista a polgármester. Ugyanakkor Hegedűs Zoltán támogatására biztatott, hangsúlyozva: azért kell rá szavazni, mert jó vezető és becsületes ember, szemben a független jelölttel, akiről egy hét alatt több fontos ügyben is kiderült, hogy "hazudozós".
Fotó:MTI
Egy újságíró felvetette, hogy vannak feszültségek, például Szegeden. A miniszter úgy reagált, hogy oda is mennek majd, és véleménye szerint el fogják tudni simítani a konfliktusokat. Arról az 50 projektről, ahol a városvezetők módosítanának, kérdésre kiemelte, hogy tartalmi változtatásokról van szó. Lehet, hogy valahol korábban kőtárat terveztek, most azonban inkább közösségi házat építenének.
Jelezte, hogy mérnöki viták is zajlanak, például arról, hogy melyik megoldás vízzárása jobb. A 250 projektből sok esetében módosult jelentősen a műszaki tartalom. Egyes projektek költsége nőtt, míg másoké csökkent. Jelenleg az látható, hogy a 3500 milliárd forintot 150 milliárdnál kevesebbel módosítja az esetleges áremelkedés, ez azonban "munkaszám". Kósa Lajos megjegyezte, hogy a beruházásokról szóló döntések meghozatalakor az üzemeltetési költségeket is figyelembe kell venni: nem mindegy, hogy mit építenek, mert utána azt fenn is kell tartani.
A miniszter közölte, egymillióra nőhet a debreceni repülőtér utasforgalma, és ha ez bekövetkezik, új terminál kialakítása válik szükségessé. Az idén 82 milliárd forintot fizetnek ki, de ez még a 2017-es áthúzódó kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos. Ezenfelül időarányosan 40-80 milliárdra tudnak még kötelezettséget vállalni 2018 áprilisáig.
Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy eddig csak úgy vontak vissza döntéseket a Modern Városok Program keretében, hogy azok nem a projekt megszüntetésére vonatkoztak, hanem a megvalósító személyének változására. A miniszter kijelentette, hogy igazán büszkék lehetnek a diákszövetkezetekkel kapcsolatos törvényalkotásra, és örül, hogy tovább is tudtak lépni, a nyugdíjas-szövetkezetek felé terjeszkedve.
Azzal a sertésteleppel kapcsolatban, amelynek támogatásával összefüggésbe hozták a családját, Kósa Lajos úgy fogalmazott: "édesanyám nem strómanja senkinek". Szülei több mint huszonöt éve gazdálkodnak - fűzte hozzá.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!









