Így járt az "egyéjszakás" tolvaj

2018. január 12. (péntek) 14:42 - doszerk

A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasoltak az ellen a férfi ellen, aki egy éjszaka leforgása alatt több autót próbált meg ellopni. A bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható helyi lakos a kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya három rendbeli lopási kísérlet és egy rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást M. Zoltán ellen. Ahogy arról korábban a DO is beszámolt, a huszonhat éves férfi tavaly július 3-án Dunaújvárosban három parkoló autót próbált meg ellopni, egy negyedikből pedig ellopta a rádiót és egy kést is. 

A rendőrök három napon belül azonosították, majd július 6-án elfogták a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben folytatott nyomozást lezárta és vádemelési javaslattal élt az illetékes ügyészségen.

Fotók: police.hu

A rovat további hírei: Sziréna

A szépítkezés már elmaradt

A szépítkezés már elmaradt

2018. január 17. (szerda)

Az egyik dunaújvárosi áruház alkalmazottai riasztották a rendőrséget tegnap délután, mivel egy nő a táskájába rejtve kozmetikumokat lopott el az üzletből. A kiérkező rendőrök az ötvenkét éves helyi asszonyt elkapták és szabálysértési eljárást indítottak ellene.

A szén-monoxid-érzékelő életet menthet!

A szén-monoxid-érzékelő életet menthet!

2018. január 16. (kedd)

Az idei fűtési szezonban eddig csaknem húsz szén-monoxid-szivárgásos esethez riasztották a tűzoltókat Fejér megyében. Az érintett lakások felében érzékelő berendezés figyelmeztetett a veszélyre. A problémát leggyakrabban a nyílt égésterű fali gázkazán, átfolyós vízmelegítő, vagy a levegő-utánpótlás hiánya okozta. Három esetben pedig cserépkályhával fűtöttek, amikor visszaáramlott a szén-monoxid a lakótérbe.

Szalagkorlátnak ütközött

Szalagkorlátnak ütközött

2018. január 16. (kedd)

Forgalomkorlátozásra kell számítani az M6-os autópályán Dunaújváros térségében, a Pécs felé vezető oldalon, ahol egy autó szalagkorlátnak ütközött.

Hajnali lövöldözés

Hajnali lövöldözés

2018. január 15. (hétfő)

Székesfehérváron, egy Kossuth utcai szórakozóhelyre kértek rendőri segítséget tegnap hajnalban. Egy húsz és egy huszonegy éves helyi lakos egy korábbi konfliktus miatt szóváltásba keveredett egymással, majd dulakodni kezdtek. A vita hevében az idősebb férfi a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel többször is "rálőtt" a vitapartnerére, de személyi sérülés nem történt. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták a pisztolyos férfit, bevitték és gyanúsítottként hallgatták ki.

Bolti szarkát fogtak

Bolti szarkát fogtak

2018. január 14. (vasárnap)

A Béke körúton lévő áruházba kértek rendőri segítséget tegnap délután. A bevásárlóközpont biztonsági szolgálatának vezetője tetten ért egy huszonnégy éves tassi férfit, aki egy üveg több ezer forint értékű márkás italt próbált ellopni. A férfit a rendőrök még a helyszínen elfogták és szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Mentőautó karambolozott

Mentőautó karambolozott

2018. január 13. (szombat)

Beteget szállító mentőautó ütközött egy személyautóval szombat délben a 63-as főúton, Aba külterületén - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Őrizetben a körözött csaló

Őrizetben a körözött csaló

2018. január 13. (szombat)

A járőrök a Szent György úton ellenőriztek tegnap egy férfit, akiről az intézkedés során kiderült, hogy a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság csalás miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrök a 26 éves mezőfalvai lakost őrizetbe vették.