Dunaújváros Hetilap

Elbocsátások lesznek a Tescónál?

doszerk - 2018. február 1. 16:49

Szervezeti átalakítások előtt áll a Tesco, új munkakörök jönnek létre, egyesek pedig megszűnhetnek, a vállalat azonban arra törekszik, hogy az érintett munkavállalóinak a cégen belül találjon új munkakört, és a lehető legkevesebb dolgozót kelljen elbocsátani - közölte Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel. 

A tervezett átalakításokról a Tesco csütörtökön tájékoztatja munkavállalóit - tette hozzá. A Magyar Idők című napilap csütörtöki számában azt írta, hogy napokon belül csoportos létszámleépítést jelenthet be a magyarországi Tesco, miután az anyavállalat utasítására Magyarországon is egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával. A Nagy-Britanniában múlt héten bejelentett átalakítások - amelyek a globális hipermarketlánc költségcsökkentő törekvéseit támogatják - a leányvállalatokat is érintik, így például a Tesco Europa csoport részeként a magyarországi Tescókban is munkakörök szűnnek meg. Azonban nem csupán a hipermarketekben lévő ügyfélszolgálatok átalakítása következik, amely százas nagyságrendben érinti a közel 18 ezer fős dolgozói állományt a cégnél, hanem több feladatot is átalakítanak.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

2025. máj. 28.

Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében. 

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

2025. máj. 28.

A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

2025. máj. 27.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!