Leekens: minden mérkőzés olyan fontos, mint a BL-döntő
Georges Leekens szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára minden találkozó a Bajnokok Ligája döntőjéhez hasonló fontosságú lesz az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.
A sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán a magyar csapat a görög, a finn és az észt együttest kapta ellenfélnek a C osztályban, a mérkőzések szeptemberben, októberben és novemberben lesznek. "Minden meccs olyan fontos, mint a Bajnokok Ligája döntője, maximálisan ki kell használni az időt szeptemberig a felkészülésre" - mondta a belga szakvezető, aki emlékeztetett rá, a sorsolás előtt jelezte, azt szeretné, ha a válogatott négycsapatos csoportba kerülne és nem hármasba, s örül, hogy ez megvalósult. "A finnek ellen vezettem a belga válogatottat egyik első mérkőzésemen szövetségi kapitányként. Ezúttal Finnországgal kezdünk idegenben, erre a rendkívül fontos első mérkőzésre kétszáz százalékosan fel kell készülnünk, hogy sikeresek lehessünk az erős, hajtós, küzdős finn csapat ellen. Bár az elmúlt időszakban sokszor szerencsénk volt ellenük, de ez a múlt." - mondta.
Kiemelte, a magyar, a finn és a görög együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel. Hozzáfűzte, a finnek az elmúlt öt-hat meccsükön nem vesztettek. "A görög erős, ám hullámzó teljesítményt mutató együttes. Játékosai technikásak, többen topligákban játszanak, és számunkra jelentős hátrány, hogy a hazai mérkőzésünk zárt kapus lesz" - utalt arra a szankcióra, amellyel az európai szövetség (UEFA) a 2015 szeptemberi, Románia elleni Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt büntette meg a magyar szövetséget. - "Nem vagyok túl boldog, hazai pályán a játékosok szeretnének bizonyítani és visszanyerni a szurkolók kegyeit, ráadásul így a stadionban nem lesz jó atmoszféra. Ezért aztán dupla erőfeszítés kell a játékosoktól, hogy a nehéz helyzetben is sikerre vigyék a meccset." Megemlítette, a két októberi idegenbeli meccset követően két novemberi hazai találkozó zárja a csoportkört, s mint mondta, "itt lesz igazán nagy szükség a szurkolók támogatására". "Szoros lesz a csoport, sok múlhat az utolsó két mérkőzésen, lehet, hogy a finnek elleni zárótalálkozón múlik minden, a szurkolók ezeken az összecsapásokon sokat segíthetnek" - mondta Leekens. - "Nem szabad alábecsülnünk a többi csapatot, a legjobbat kell kihoznunk magunkból, hogy legyőzzük őket."
Kép: MTI (Illyés Tibor felvétele)
Kifejtette, a csoportriválisok három különböző típusú futballt képviselnek, a két márciusi felkészülési ellenfél közül a kazahok az észtekhez, míg a skótok a finnekhez hasonló stílusban játszanak. "Számunkra most a Nemzetek Ligája a legfontosabb, ez az első lépés, egy új formátum és új lehetőség, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. Minden alkalmat meg kell ragadnunk" - fogalmazott. - "Csalódottak a szurkolók, hogy nem leszünk ott Oroszországban a világbajnokságon. Ez fáj, de előre kell néznünk, s bár a következő vb csak négy év múlva lesz, már most hinnünk kell abban, hogy ki tudunk jutni. Én a magam részéről megpróbálok mindent hozzátenni a csapat teljesítményéhez, amit tudok." A csapatépítésről a szövetségi kapitány azt mondta, fontos, hogy az új játékosok átvállalják a felelősséget a régi, rutinos labdarúgóktól. "Gera Zoltán például mentálisan erős, igazi vezéregyéniség, nehéz pótolnia egy fiatalnak" - vélekedett. Mint mondta, számít a fiatalokra, ám nem feltétlenül most, először saját korosztályukban teljesítsenek jól.
Kérdésre válaszolva azt mondta, mindenkire számít a tétmérkőzéseken, aki segítheti a válogatottat, így például ez Egyesült Államokban játszókra is. "Fontos, hogy a játékosok szeressék a válogatottat, a nemzeti mezt, és tegyenek meg érte mindent. Számomra lényeges a teljesítési vágy, hogy a maximumot hozzák ki magukból, hiszen a szurkolókat nem lehet becsapni" - fogalmazott. - "Itt nagyon szenvedélyesen szeretik a focit, ha valami nem sikerül, nagy az elkeseredés. Bízom abban, hogy kemény munkával tudunk jó eredményeket elérni. Amiben hiszek, az az elhivatottság és az akarat." A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.
A magyarok programja a Nemzetek Ligájában
szeptember 8.: Finnország-Magyarország 18.00
szeptember 11.: Magyarország-Görögország 20.45
október 12.: Görögország-Magyarország 20.45
október 15.: Észtország-Magyarország 20.45
november 15.: Magyarország-Észtország 20.45
november 18.: Magyarország-Finnország 20.45
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.
Így nem volt esély a pontszerzésre
2025. dec. 03.
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
2025. dec. 02.
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.








