Óriási csata a felsőházban

spigott - 2018. február 22. 13:00

Még három csapatnak van esélye a döntőbe jutásra a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság szerda esti mérkőzései után.

Két találkozóval folytatódott szerdán este a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság rájátszása. Az Arany iskola tornatermében és az egyetemi sportcsarnokban megrendezett mérkőzéseken ezúttal a felsőház együttesei mérették meg magukat, s a játéknapot követően még kuszábbak lettek a szálak az első helyért vívott küzdelemben. Az este első összecsapásán a listavezető Steelworkers és a harmadik Dunabiztos Micro együttesei húztak szerelést, s ugyan az első felvonást követően úgy tűnt, hogy az eddig hibátlan éllovas ezúttal is győzelmet arat, a fordulást követően feltámadt a Dunabiztos, mely kétgólos hátrányból fordítva aratott 6-5-ös sikert, s pontszámban beérte tegnapi ellenfelét a táblázaton.

Kép: DO-archív

Szintén óriási csatát hozott a második Gazdagok és Szépek, illetve a negyedik Dunaferr DUE Renalpin FC együttesének összecsapása, melyen kiválóan kezdtek a dunaújvárosi futsal utánpótlást képviselő fiatalok, ám hiába vezettek már a 6. percben 3-0-ra, ellenfelük még az első felvonásban kiegyenlített, majd a térfélcserét követően az előnyt is magához ragadta, s végül 7-6-os győzelmet aratott. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Gazdagok és Szépek gárdája is felzárkózott az éllovasok mellé, s mivel jelenleg hármas holtverseny van a tabella élén, így az utolsó forduló dönt a döntőbe jutást jelentő első két hely sorsáról.

Eredmények

Dunabiztos Micro – Steelworkers 6-5 (2-4)
Gazdagok és Szépek – Dunaferr DUE Renalpin FC 7-6 (4-4)

A felsőház állása: 1. Steelworkers 15 pont, 2. Gazdagok és Szépek 15 pont, 3. Dunabiztos Micro 15 pont, 4. Dunaferr DUE Renalpin FC 10 pont, 5. City Cafe 4 pont, 6. Siker Ablak GSV 3 pont, 7. Kemi-Ker Kft. 3 pont, 8. Kulcs SE 0 pont.

Az alsóház állása: 1. Yaffaszünet 16 pont, 2. Perkátai SE 12 pont, 3. B.T. Mirage 10 pont, 4. Kan-Ászok 10 pont, 5. Papa SE 7 pont, 6. Black & White 6 pont, 7. FC Fakabát 2 pont, 8. Zéró Tolerancia 2 pont.

A rovat további hírei: Sport

Egri öröm Dunaújvárosban

Egri öröm Dunaújvárosban

2024. máj. 12.

A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.

Új lehetőségek a tengerentúlon

Új lehetőségek a tengerentúlon

2024. máj. 12.

Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2024. máj. 12.

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

DSTV: a mozgás kedvéért

DSTV: a mozgás kedvéért

2024. máj. 11.

Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

2024. máj. 11.

Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.

Mindent elkövetnek a pontokért

Mindent elkövetnek a pontokért

2024. máj. 11.

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

2024. máj. 10.

A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.