Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remekelt az utánpótlás

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

doszerk - 2018. feb. 28., 16:38

A serdülő és az Erima bajnokságban is sima győzelmeknek örülhettek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesei.

Újabb mérkőzéseket játszottak a hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő korosztályú együttesei a harmadosztályú bajnokságban. A DKKA második számú csapata a Duna-Pent gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s mint arról Takács Árpád edző beszámolt, játékuk már az első percektől kezdve jól működött, s ugyan védekezésben azért akadtak hibák, a szerzett labdákból többször sikerült leindítani ellenfelüket, így már az első félidő végén 16-6-ra vezettek. A második felvonásban sikerült tovább növelni előnyüket, s bár a betegségek és sérülések miatt többen is hiányoztak a csapatból, sikerült megvalósítani azt, amit az edzéseken gyakoroltak a játékosok, így sima, 35-12-es sikernek örülhettek.

Akadémiánk harmadik számú serdülő együttese a sereghajtó Bajai KSE ellen lépett pályára idegenben, méghozzá a kötelező győzelem reményében. Takács Józsefné tanítványai az első perctől az utolsóig óriási fölényben játszottak, a félidei szünetre már 21-2-es előnnyel vonulhattak, s mivel a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, kiütéses, 44-3-as győzelemmel erősítették meg vezető helyüket a bajnoki tabellán úgy, hogy a három ponttal előzik meg a második DKKA II. együttesét.

Képek: DO-archív

A DKKA U13-asai vasárnap már az Erima Bajnokságban húztak szerelést, ezúttal Budaörsön, ahol a házigazdák mellett az Angyalföldi Sportiskola ellen léptek pályára. A dunaújvárosiak először az ASI ellen mérették meg magukat, s bár az első félidőben még akadozott a játékuk, a fordulás után már minden klappolt, így magabiztos, 27-20-as győzelmet arattak. A házigazdák elleni összecsapás már az elejétől jól alakult a mieink számára, az okos, pontos játékkal nem tudtak mit kezdeni a vendéglátók, akik fel is adták a harcot, így a DKKA fiataljai sima, 26-17-es győzelemmel zárták a sorozat vasárnapi fordulóját.

A rovat további hírei: Sport

Kinyitották a gólzsák száját

Kinyitották a gólzsák száját

2023. okt. 14.

Bár korán hátrányba került, valósággal átgázolt a Tihany csapatán a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a két gárda péntek esti bajnokiján.

Egy gól is elég volt a győzelemhez

Egy gól is elég volt a győzelemhez

2023. okt. 14.

Kiváló kapusteljesítmények mellett, remek emberhátrányos védekezéssel, valamint Koskinen második harmadban szerzett góljával arattak szoros sikert az Acélbikák hokisai a megyei rivális ellen.

Biztos győzelem az edzőmeccsen

Biztos győzelem az edzőmeccsen

2023. okt. 13.

Fokozatosan javuló játékkal győzte le tíz góllal az Alba FKC-t a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a két gárda csütörtöki felkészülési találkozóján.

Fontos három pontra hajtanak

Fontos három pontra hajtanak

2023. okt. 13.

A sereghajtó Tihany együttese vár a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatára az NB II-es pontvadászat újabb fordulójában a Rácalmási Sportcsarnokban ma este hét órától.

Újpesti siker rangadón

Újpesti siker rangadón

2023. okt. 13.

A remekül védekező UVSE a második félidőben döntötte el a DFVE női vízilabdázói elleni bajnokit a Fabó Éva Sportuszodában csütörtökön este.

Újabb megyei rangadó vár a Bikákra

Újabb megyei rangadó vár a Bikákra

2023. okt. 12.

A bajnokságot rosszul kezdő, ám a legutóbbi két fordulóban bravúrokat elérő FEHA19 elleni hazai csatával folytatják az Erste Liga küzdelmeit Acélbikáink pénteken este hat órától.

Hazai medencében a DFVE

Hazai medencében a DFVE

2023. okt. 12.

Az UVSE elleni rangadóval folytatják az OB I-es pontvadászatot a DFVE felnőtt női vízilabdázói ma este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  2. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  3. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  4. Az első lépés a válogatott felé

  5. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő