Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség a megyei rangadón

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. feb. 11., 18:45

Kétszettes előnyről szenvedett vereséget székesfehérvári bajnokiján a Dunaferr SE röplabda csapata.

Két, közel azonos játékerőt képviselő csapat összecsapását hozta a MÁV Előre – Dunaferr SE összecsapás, mely találkozónak óriási tétje volt. Az egyik, hogy Tomanóczy Tibor tanítványai visszataláljanak a győzelemre vezető útra, ezzel együtt megelőzzék a bajnoki tabellán s székesfehérvári gárdát. Számunkra kitűnően indult a derbi, hiszen fiataljaink rendkívül gyorsan megléptek négy ponttal (4-8). Ez alaposan megfogta a hazai együttest, akik csak keresték a játék ritmusát, miközben Iván Bencéék sorban szerezték a szebbnél szebb pontokat (8-16). Ez a hatalmas előny nagy motivációt adott a mieink számára, ráadásul ekkor szinte minden sikerült is, így a végjátékra már kilenc pontos előnnyel érkeztek a felek (12-21). Az utolsó négy pontot is sikerült begyűjteni, ezzel együtt 1-0-ás dunaújvárosi vezetésnél jöhetett a térfélcsere (14-25).

A második szett azonban hatalmas változást hozott a hazaiak játékában, akik alaposan összeszedték magukat a szünetben, és magukhoz ragadták a vezetést (8-6). Ezt sajnos nem sikerült ledolgozni Stefanovics Krisztiánék ellen, akik előbb három (16-13), majd négy ponttal is megléptek (21-17). Ekkor ismét rákapcsolt és fordított a Dunaferr. Nagyszerű pontokat szereztek szép labdamenetek végén és végül szoros csatában megnyerték a játékot (23-25). A kettő nullás vezetés után akár be is lehetett volna fejezni a meccset, de nem így történt. Szorosan kezdődött a harmadik játék (8-7), amelyben a felek fej-fej mellett haladva felváltva szerezték pontjaikat (16-14), de a vezetés mindig a hazaiaknál volt. A végjáték előtt már négy pont volt a Dunaferr hátránya (21-17), melyet már nem sikerült ledolgozni, és szépített a MÁV Előre (25-22).

Ettől a hazaiak lendületbe jöttek, míg mi egy kicsit megilletődtünk, amely a negyedik játék elején még nem látszott meg fiainkon (5-8), de a folytatásban már igen, és fordított a Székesfehérvár (16-13). A három pontos előnyt ráadásul tovább növelték (21-15), így a végét könnyed játékkal zárták le (25-17), mely után következett a mindent eldöntő ötödik szett. Abban pontosabban kezdtek a hazaiak, míg nekünk futni kellett az eredmény után (10-5). Sajnos megújulni nem sikerült, így végül a MÁV Előre örülhetett, akik kétszettes hátrányból fordították meg a találkozót (15-11).
Tomanóczy Tibor: - A nehéz hétvége miatt a harmadik szettre elfáradtunk, ezzel együtt átvette az irányítást a Székesfehérvár. Játékosaim a mai meccsen mindent kiadtak magukból, amely miatt, a vereség ellenére is büszke vagyok rájuk. Erre a harcosságra építhetünk majd a következő időszakban. A játékban számos olyan pozitívumot láttam, amelyekre építve a jövőben szép eredményeket érhetünk el. Más kérdés, hogy voltak olyan külső körülmények, amelyek nagyban befolyásolták a mérkőzést.

MÁV Előre – Dunaferr SE 3-2 (14-25, 23-25, 25-22, 25-17, 15-11)

MÁV Előre: Balogh Péter, Németh Zsolt, Náhol Gergő, Neukum Gábor, Damsits László, Kiss Marcell, Nagy Ákos (liberó). Cserék: Sziladi Dominik, Szőke Zoltán, Stefanovics Krisztián. Vezetőedző: Németh Ödön.

Dunaferr SE: Iván Bence, Bohnicsek Szilveszter, Csizmadia Tamás, Hatvany Zsolt, Tomanóczy Bálint, Matyiák Árpád, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Mihucz Csaba, Laczi Dominik, Sárközi Kálmán, Iván Gergő, Móró Ákos. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Végül biztos siker a másodosztályban

Az NBI-es mérkőzést követően ismét pályára léptek az újvárosi fiatalok, mégpedig az NBII-ben, a DSE Röplabda Akadémia színeiben. A mieink az első játékot ugyan elvesztették, viszont a folytatásban kiválóan játszva magabiztos győzelmet arattak.

MÁV Előre SC-DSE Röplabda Akadémia 1-3 (25-21, 18-25, 9-25, 20-25)

MÁV Előre SC: Sziladi Dominik, Szőke Zoltán, Damsits László, Oblat Rudolf, Sebők Árpád, Nagy Ádám, Nagy Ákos (liberó). Cserék: Arató Kristóf, Berta Bence, Kerék Kristóf. Vezetőedző: Németh Ödön.

DSE Röplabda Akadémia: Iván Bence, Mihucz Csaba, Laczi Dominik, Iván Gergő, Tomanóczy Bálint, Móró Ákos, Hartyányi Gergő (liberó). Cserék: Csizmadia Tamás, Tajti Olivér, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Edző: Szabó Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Meglepő vereséggel rajtolt a magyar válogatott

Meglepő vereséggel rajtolt a magyar válogatott

2020. dec. 04.

A magyar női kézilabda-válogatott 24-22-re kikapott Horvátország csapatától a dániai Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Koldingban.

Bíró Attila: "A lányok örömmel jöttek az edzőtáborba"

Bíró Attila: "A lányok örömmel jöttek az edzőtáborba"

2020. dec. 04.

A női válogatott a Margitszigeten elkezdte a héten a közvetlen felkészülést az olimpiai kvalifikációs tornára. Öt dunaújvárosi játékossal a fedélzeten!

Szűkített keret az Eb-re

Szűkített keret az Eb-re

2020. dec. 04.

Janurik Kinga, Pásztor Noémi és Tóth Eszter kikerült a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretéből.

A függöny ma már valószínűleg rendben lesz

A függöny ma már valószínűleg rendben lesz

2020. dec. 04.

A fővárosban, az Aramis ellen lépnek pályára ma este futsalosaink az NB I-es pontvadászat kilencedik fordulójából elhalasztott mérkőzésén.

Edzőváltás után jöhet a DEAC elleni meccs

Edzőváltás után jöhet a DEAC elleni meccs

2020. dec. 03.

Debrecenben, az Erste Liga második helyén álló DEAC vendégeként lépnek pályára pénteken este az erősen tartalékos dunaújvárosi hokisok. Már Dave Leger nélkül.

Tartalékos, mégis erős magyar csapat szerepel Belgrádban

Tartalékos, mégis erős magyar csapat szerepel Belgrádban

2020. dec. 03.

Több komoly hiányzója is lesz a magyar birkózó-válogatottnak a belgrádi egyéni világkupa-versenyen, ennek ellenére több éremesélyes sportoló is indul a szerb fővárosban.

Sakkolimpia: az Európai Sakk Unió támogatja a magyar pályázatot

Sakkolimpia: az Európai Sakk Unió támogatja a magyar pályázatot

2020. dec. 03.

Az Európai Sakk Unió és a kontinens sakkvezetői is támogatják, hogy Magyarország rendezze meg a 2024-es a sakkolimpiát. A nemzetközi szövetség (FIDE) vasárnap dönt a pályázatról.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő