Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A dömés rendház világszenzációjának megmentése

Kultúra
nagypéntek
templom
húsvét
történelem

facebook megosztás

Várkonyi Balázs - 2018. már. 30., 13:47

Milánó hercege, Francesco Sforza 1463-ban elhatározta, hogy templomot építtet a város egyik fontos terén. Az istenháza mellé kolostort is terveztetett azzal a szándékkal, hogy az a domonkos rendi szerzetesek otthona legyen. A templom csak három évtized múltán készült el, de a kolostor hat év múlva már állt.

A dominikánusok – közkeletű magyar nevükön a dömések – hamar belakták házukat, és megkezdték működésüket, amelynek középpontjában az oktatás és az igehirdetés állt. A rend szabályzata szerint a szerzeteseknek nem lehetett sem egyéni, sem közösségi vagyona – így koldulással tartották fenn magukat.

1495-ben a dinasztia új fejedelme, Ludovico Sforza az akkor már évek óta udvari tudósaként foglalkoztatott zsenit, az alkotói fénykorában lévő Leonardo da Vincit megbízta, hogy készítsen freskót a kolostor legnagyobb helyisége, a refektórium, vagyis az étkezőterem falára. A témát is megszabta: az evangéliumi jelenet, az utolsó vacsora legyen az.

Leonardo három éven át dolgozott a hatalmas faliképen. A grandiózus mű az elkészülte után azonnal híressé lett, a szakértők úgy jellemezték, hogy a téma legtökéletesebb megjelenítője. Azóta a Santa Maria delle Grazie templom és kolostor legfőbb ékessége Az utolsó vacsora. De sokkal több is annál: öt évszázad után is úgy tartják számon, mint a nyugati világ művészetének főművét.

Ám elkészülte után eltelt húsz év – és a kivételes mű végveszélybe került: lassú pusztulásnak indult. A szakemberek attól tartottak, hogy a terem nyirkos falán a festmény nem lesz képes sokáig ellenállni az időnek. A baj oka szerintük az volt, hogy Leonardo – eltérve a freskófestészet bevált technikájától – a csirizzel és gipsszel preparált nedves falra erős temperával és olajjal vitte fel képe alakjait. Hogy ez a szokatlan módszer, vagy csupán a nedvesség okozta a bajt, nem tudni biztosan. A XVI. század végére a mű állapota annyira megromlott, hogy menthetetlennek tűnt. A baljós jövendölés ellenére – miközben csak keveset tettek a megmentése érdekében – mégis kibírt három évszázadot. Az 1900-as évek elején aztán végre alapos restaurációba fogtak. Több részletben javították a sérüléseket. Sikerült a képet elszigetelni a nyirkos faltól, és a megfakult színeket is korrigálták.

A második világháború azonban majdnem a teljes pusztulást hozta el: 1943 nyarán, az angol-amerikai légicsapások egyikénél a kolostort is bombatalálat érte. A rendház félig megsemmisült, a refektórium összeomlott, ám szinte csodával határos módon éppen az a fal, amelyen Leonardo műve volt, sértetlenül állva maradt. Az újjáépítés során a freskó javítására is sor került, a korábbi restaurálási hibákat eltüntették. Ekkor bukkantak rá felső réteg alatt megbúvó Leonardo-kézjegyre.

Később többször is végeztek állapotmegóvó munkákat. A legutóbbi 1999-ben fejeződött be, de aztán a veszélyeztetett művet újra kezelésbe vették. A mostani restaurálás a legkorszerűbb módszerekkel zajlik, és egyidejűleg a mikroklímát szabályozó berendezést is újra cserélik. A felújítás 2019-re, Leonardo halálának ötszázadik évfordulójára lesz kész.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Gyugyó emléke örökké él a Bartókban

DSTV: Gyugyó emléke örökké él a Bartókban

2021. jan. 27.

Pótolhatatlan veszteség után nemes gesztus: Böröcz György, Gyugyó emberöltőnyi életet élt együtt a színházzal, és halála nagy űrt hagyott az egész intézmény szívében, Őze Áron, a Bartók igazgatója a közelmúltban elhunyt munkatárs nevére keresztelte a színház stúdiótermét. Hangkép.

ICA-D: Dunaújvárosba kerül a "Befagyott struktúrák"

ICA-D: Dunaújvárosba kerül a "Befagyott struktúrák"

2021. jan. 22.

Fantasztikus szakmai siker bejelentésével ünnepli a magyar kultúra napját a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D). Különösen erős mű lett része az intézet gyűjteményének – egy olyan festmény, amiért a párizsi Pompidou Központ is bejelentkezett!

Mesés eredmények a kultúra napján

Mesés eredmények a kultúra napján

2021. jan. 22.

A magyar kultúra napjára időzítve hirdette ki az online mesemondó verseny eredményét a József Attila Könyvtár – máris itt a legjobbak!

A Himnusz születésnapja – a magyar kultúra napja

A Himnusz születésnapja – a magyar kultúra napja

2021. jan. 22.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Több városi intézmény különleges programot időzített az ünnepre!

DSTV: nyitásra készül az MMK

DSTV: nyitásra készül az MMK

2021. jan. 20.

Teljes erőbedobással készül a Munkásművelődési Központ dolgozói csapata a korlátozások feloldása utáni időszakra: készülnek a későbbi táborok kézműves foglalkozásainak anyagai, szervezik a programokat, előkészítik a rendezvényeket. Hangkép.

Filmben szerepelnél? Lehet, hogy téged keresnek!

Filmben szerepelnél? Lehet, hogy téged keresnek!

2021. jan. 19.

Felvételire és versenyre készülő amatőr rövidfilmbe keres 15-19 közötti lányokat statiszta illetve megszólaló szerepbe Szabó Máté. Jelentkezni folyamatosan lehet, a forgatás a városban lesz a hónap végén, február elején.

Bartók: "Nem leszek a játékszered!"

Bartók: "Nem leszek a játékszered!"

2021. jan. 18.

Olvasópróbát tartott a Bartók Kamaraszínház. A "Nem leszek a játékszered!" című előadás a '60-as, '70-es évek slágereit felhasználva meséli el a korabeli történetet. A munkába a Bartók Táncszínház művészei is bekapcsolódnak. A darabot Csadi Zoltán rendezi. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő