Dunaújváros Hetilap

A kormány elkéri a hangfelvételt

doszerk - 2018. március 18. 20:02

A magyar kormány hétfőn, a tel-avivi nagykövetségen keresztül hivatalosan fogja kérni a The Jerusalem Post főszerkesztőjétől azt a hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy a Soros-hálózat berlini szervezete azért lobbizik, hogy a német kormány magyarországi német cégeken keresztül gyakoroljon nyomást Magyarországra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az izraeli The Jerusalem Post hangfelvételen alapuló cikke egyértelműen bizonyítja, a Soros-hálózat európai kormányokat akar egymásnak ugrasztani azért, hogy az illegális bevándorlók befogadását előmozdíthassa. Hozzátette: felháborítónak tartják, hogy azért járatják le Magyarországot, mert nem hajlandó illegális bevándorlókat befogadni.

Az is elfogadhatatlan, hogy "soha senki által meg nem választott NGO-k magyar emberek munkahelyeit, magyar emberek kiszámítható megélhetését sodorják veszélybe" - fűzte hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján az angol nyelvű izraeli újság pénteki cikkére reagált, amelyben a lap, egy hangfelvétel alapján, arról írt, hogyan lobbizik a magyar törvénykezés ellen egy a Soros-alapítvány támogatásával 2017-ben elindult nemzetközi szervezet (Civil Liberties Union for Europe) magyar vezetője, Dénes Balázs.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, a hangfelvételen elhangzik, hogy Németország kormánya a Magyarországon befektető német cégeken keresztül gyakorolhat nyomást Magyarország kormányára. Szijjártó Péter hozzátette, hogy jelenleg hatezer német vállalat összesen háromszázezer embernek ad munkát és a Magyarországra irányuló külföldi működő tőke 28-29 százaléka Németországból származik. Ezért, aki arra akarja rávenni a német kormányt, hogy magyarországi befektetésein keresztül hasson a magyar kormányra, az a magyar emberek 10, illetve 100 ezreinek a munkahelyét sodorja veszélybe - mutatott rá.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a cikkben megemlített német vállalatok hozzávetőlegesen 35 ezer embernek adnak munkát és olyan további befektetésekről folynak jelenleg is tárgyalások, amelyek további 10 ezres nagyságrendben létesítenének jól fizető munkahelyeket hazánkban. A Soros-hálózat tevékenysége ezeket sodorja veszélybe - figyelmeztetett a miniszter.

A külügyminiszter hangsúlyozta, a cikkből kiderült: az NGO-k pont az olyan törvények ellen szeretnének fellépni, amelyek nem teszik lehetővé számukra, hogy eltitkolják a külföldről kapott forrásaikat. 

A rovat további hírei: Közélet

A kulturális élet jeles színhelye a múzeum

A kulturális élet jeles színhelye a múzeum

2025. ápr. 12.

Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.

Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!

Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!

2025. ápr. 11.

A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!

Életmentő fiatalok a Kultik Moziban

Életmentő fiatalok a Kultik Moziban

2025. ápr. 11.

32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.

Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok

Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok

2025. ápr. 10.

Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.

Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették

Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették

2025. ápr. 10.

Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!

2025. ápr. 10.

Amint arról már előzetesen is hírt adtunk, idén is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első állomás Újtelepen volt múlt szombaton – tonnákban mérhető sikerrel.

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen

2025. ápr. 09.

A külön tárgyalandó lomtalanítási akció, valamint a véradás és BikeSafe akciója mellett még rovarhotelt is avattak, mi több, jelképesen egy méhlegelő virágcsomagját is elültették a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos programján múlt szombaton.