Átgázolt a Vasason a Kohász
Az első félidőben mindössze négy gólt kapott, s végül kiütéses, 36-17-es győzelmet aratott a Vasas vendégeként a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely továbbra is tartja ötödik helyét a bajnoki tabellán.
A tabella utolsó előtti helyén álló Vasas otthonában folyatta ma este hat órától a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely esélyesként, de nem elbizakodottan várta újabb fellépését az első osztályú pontvadászatban.
A kezdés nem is alakult rosszul, ugyanis az első öt percben nem kapott gólt a Kohász, cserébe viszont szerzett hármat is Dombi, Micijevic és Szekerczés révén, így hamar meglépett ellenfelétől együttesünk. A folytatás viszont nem alakult ilyen szépen, meglehetősen sok hiba csúszott a mieink játékába, így a hazaiak minimálisra csökkentették hátrányukat. Micijevic újabb találata után ismét kicsit nyugodtabban játszhatott György László alakulata, s bár továbbra is rengeteg volt a technikai hiba, Klujber 12. percben szerzett átlövésével újra hárommal vezetett a Kohász (2-5).
A játékrész derekához közeledve szerencsére feljavult a mieink támadójátéka, miközben a védekezés továbbra is pazarul működött, így fokozatosan nőni kezdett a két gárda közti különbség. A mieink részéről Kazai, Klujber, Cifra is betalált, s hiába kért időt Kovács Péter, ez sem segített csapatán, mert a Kohász óriási fölényben játszva szerezte újabb és újabb találatait, s a 24. percben már 12-2-re vezetett. A hazaiak öt perccel a félidő vége előtt szerezték meg harmadik góljukat, majd lőttek még egyet, ám ez sem segített rajtuk, mert a DKKA játékosai sem lazsáltak, s a félidei szünetre 16-4-es vezetéssel vonulhatott együttesünk.
A fordulást követően ugyan az első gólt a házigazdák szerezték, de erre újabb három találattal válaszoltak a mieink. A tetemes előny tudatában valamelyest visszaesett azért a Kohász védőjátéka, s ezt ki is használták a vendéglátók, akik 21-7-s dunaújvárosi vezetést követően háromszor is mattolták Oguntoye Viktóriát.
Képek: DO-archív
Nem sokáig örülhettek azonban ennek a Vasas kézilabdázói, mert a DKKA védekezése ismét feljavult, s a szerzett labdákból egymás után szerezte gyors találatait a Kohász, mely félidő derekán 24-11-re, míg az 50. percben már 30-11-re vezetett. A hajrában már csak az lehetett a kérdéses, hogy meglesz-e a húsz közte, s bár a vendéglátók ezt nagyon szerették volna elkerülni, az 58. percben Kovács Anna negyedik találata után már 15-35-ös állást mutatott az eredményjelző. Az utolsó két percet azonban a Vasas nyerte eggyel, így sikerült húszon belül kerülniük, ám a DKKA kiütéses győzelmét így sem tudta megakadályozni a házigazda, s a 36-17-es dunaújvárosi siker egyben azt is jelentette, hogy együttesünk továbbra is tartja ötödik helyét a bajnoki tabellán.
Vasas SC – DKKA 17-36 (4-16)
DKKA: Oguntoye – Klujber 4, Szekerczés 4, Bulath 1, Dombi 3, Micijevic 4, Kazai 4. Csere: Tomasevics (kapus), Cifra 2, Kovács 4, Nick, Monori 2, Molnár 4, Szalai 3, Grosch 1, Takács D. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: a karácsony mindenkié
2024. dec. 02.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.
Érmes helyek az Irsa Kupán
2024. dec. 02.
Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Szoros fehérvári siker a megyei rangaón
2024. dec. 02.
Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.
Nem volt esély a szoros meccsre
2024. dec. 01.
Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.
Nyerő huszonegy
2024. dec. 01.
Minden negyedet behúzva aratott sima, 21-7-es győzelmet a Szentes elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombat este.
Második helyen telel a DFC
2024. nov. 30.
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az év utolsó bajnokiján a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Ikarus-Maroshegy ellen.
Meglepő pontvesztés
2024. nov. 30.
Nem játszott jól a Dunaújváros Futsal együttese, így a taktikusan játszó sárbogárdiak elvittek egy pontot Rácalmásról a két gárda péntek esti bajnokiján.