Az árulás estéje: a süket harangok napja

A húsvéti nagyhét csütörtökének estéjében járunk. A keresztény világ a nevezetes bibliai utolsó vacsora napjaként jegyzi ezt. Túl vagyunk már két sorsfordító pillanaton: az írások szerint két nappal előtte, kedden a Názáreti Jézus arról beszélt az apostoloknak, hogy Péter megtagadja, Júdás pedig harminc ezüstpénzért elárulja őt. Ez utóbbi jóslat másnap bekövetkezik, Iskarióti Júdás hitszegése megtörténik. És eljön az utolsó vacsora napja.

Jézus összegyűjti tanítványait, hogy örökül hagyja nekik testamentumát. Szeretetvendégség ez, amely aztán bánatba fordul: az árulás nyomán a Mestert elfogják. A templomokban ma az esti szertartás a megszokott rendben indul, a pap hófehér ruhában misézik, az oltáron virágok, szól az orgona. Amikor felhangzik az ősi himnusz, a Dicsőség a magasságban Istennek első szakasza, megkondulnak a harangok, szólnak a csengők – aztán elnémul minden. A harangok „Rómába mennek” – népi kifejezéssel „megsüketülnek”, és a húsvét vigíliájáig, a feltámadás pillanatáig némák maradnak. Ez a csönd jelképezi azt, hogy nem volt senki, aki a bírái elé idézett Jézus mellett szólt volna, mindenki néma maradt…

A mise záró aktusa az oltárfosztás, amikor a pap eltávolítja az oltár díszeit. A sorsközösség-vállalást szimbolizálja ez, arra utalva, hogy az elfogott Jézust a katonák megfosztották ruháitól. Egykor a falvak népe a szertartás után éjszakai virrasztást tartott. Az idők során ez a szokás elhalt.