Az élet győzelme a bűn és a halál fölött
Nagyszombaton a Krisztus Király főtemplomban délután öt órakor várták a híveket a hagyományos húsvéti vigília misére.
A rossz idő ellenére is sokan gyűltek össze a Nagytemplomban, hogy együtt ünnepeljék Jézus feltámadását Nagyszombaton. A húsvéti vigília misén a hívek részesei lehetnek Jézus halál feletti győzelemének, hogy vele együtt éljenek Istenben. A szentmisét Baltási Nándor római katolikus plébános celebrálta. Ezen a napon hagyományosan elsőként a húsvéti fény megáldására kerül sor, majd a húsvéti örömhirdetés következik, majd a mise tanító része az olvasmányokkal és az evangéliummal. Az esős idő miatt azonban a szabadtéri fényünnepségre és a körmenetre nem került sor. Holnap, húsvét vasárnap a Nagytemplomban reggel fél kilenckor tartanak szentmisét, míg az Óvárosi templomban fél tizenegykor. Húsvét hétfjén a Nagytemplomba várják a híveket a reggel nyolc órakor kezdődő ünnepi szentmisére.
A rovat további hírei: Közélet
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.
Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára
2024. ápr. 26.
A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.
Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is
2024. ápr. 26.
Pontosan egy évvel ezelőtt kezdett működni városunkban a Szociális konyha szolgáltatás. Dunaújváros önkormányzata a nehéz helyzetben élőkön kívánt azzal segíteni, hogy minden 18. életévet betöltött városlakó egy tál meleg ételhez juthasson. A szolgáltatás sikeres, és a városvezetés a bővítésen dolgozik, Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatott a tervekről.