Bravúr lenne a pontszerzés!
A Dunaferr SE első osztályú röplabda csapata a bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzésén vasárnap fél öttől a Kecskemét együttesét fogadja a Dunaújváros Sportcsarnokban.
Miután a Dunaferr SE első osztályban játszó hihetetlenül fiatal csapata bebiztosította a helyét a bajnokság első nyolc csapata között azt mondhatnánk, hogy az alapszakasz utolsó meccsének nincs tétje. Ez azonban így nem igaz! Főként abból a nézőpontból, hogy a mieink ezúttal a HÉP-Kecskeméti RC csapatát fogadják, hiszen minden Kecskemét elleni párharc presztízs értéket képvisel. Ez most sincs másként, de ismerve a két csapat közötti játékerőben rejlő különbséget kimondható, hogy ezúttal nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Sőt! Ahhoz bravúrra lenne szükség, hogy egyáltalán sikerüljön megszorítani a vendégcsapatot, arról nem is beszélve, hogy jelen pillanatban a pontszerzéshez többszörös bravúrra lenne szükségünk.
Abban azonban bízhatunk, hogy fiataljaink, Hatvany Zsolt vezérletével a maximumot fogják kiadni magukból, és ha ez sikerül, akkor kiváló mérkőzés elé tekintünk. A mérkőzésnek a Kecskemét szempontjából van igazi tétje, hiszen ők pillanatnyilag a bajnoki tabella harmadik helyén állnak, mindössze két ponttal lemaradva a Kaposvár mögött. Így abban az esetben, ha ők ellenünk győznek, míg a Kaposvár a Kazincbarcika ellen veszít, akkor helyet cserélhetnének a tavalyi bajnokkal, és másodikként zárnák az alapszakaszt.
Képek: DO-archív
Tomanóczy Tibor: - Tisztes helytállást, harcos játékot várok el a csapat minden játékosától! Számunkra a jövő évre előre tekintve igazi értékmérő lesz a Kecskemét elleni mérkőzés, melyből sokat kell tanulniuk fiataljainknak ahhoz, hogy a következő bajnokságban szebb álmokat szőhessünk. Minden játékosomtól bravúrra lenne szükség, hogy a nálunk előrébb járó Kecskemétnek megnehezítsük a dolgát. Most azonban az lesz a célunk, hogy minden szettben húsz pont fölé tudjunk kerülni, de ha szettet, szetteket tudnánk nyerni, az igazán nagy bravúr lenne. A héten megsérült a feladónk, Csizmadia Tamás, így teljesen át kell alakítanom a csapat szerkezetét. Abban azonban ennek ellenére bízhatnak szurkolóink, hogy nem fogjuk könnyen adni magunkat, főként, ha ők buzdításukkal támogatnak bennünket.
A rovat további hírei: Sport
Alakul a DKKA kerete
2025. ápr. 10.
A 21 éves brazil Kelly De Abreu Rosa Spanyolországból, míg a 24 esztendős Andróczki Flóra az MTK csapatától érkezik Dunaújvárosba.
Közös mozgás a jótékonyság jegyében
2025. ápr. 09.
Számtalan meglepetéssel, neves előadókkal rendezik meg a Kihívás Napját a Móricz iskolában április 12-én, s a várhatóan remek hangulatú viadalon a Livi Lépteiért Alapítványt támogathatják a résztvevők.
Fontos bravúr idegenben
2025. ápr. 09.
Remekül játszva, a véghajrát is jól bírva aratott kétgólos győzelmet a második helyezett Csepel otthonában a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.
Remek hajrá a fináléban
2025. ápr. 09.
A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.
Bajnok a Pentele ASE!
2025. ápr. 08.
A nagy rivális Nagykanizsa 13-5-ös legyőzésével biztosította be az NB II-es pontvadászat bajnoki címét a Pentele ASE első számú csapata, mely így jövőre ismét az NB I-ben szerepelhet.
Felemás hétvége a medencében
2025. ápr. 08.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő csapata simán nyert, az ifjúságiak viszont háromgólos vereséget szenvedtek a BVSC vendégeként a korosztályos bajnokságok vasárnapi fordulójában.
Féltucat DFC-gól Pápán
2025. ápr. 08.
Vojnity Nóra négy találatának is köszönhetően magabiztos győzelmet aratott pápai vendégjátékán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.