Döntős helyezések Debrecenben

spigott - 2018. március 31. 8:19

A Dunaferr SE versenyzői közül Fekete Dóra egy hetedik és egy nyolcadik, míg Selmeci Levente egy tizennegyedik hellyel gazdagodott az úszók Országos Bajnokságának fináléiban.

Debrecenben rendezik meg március 28. és 31. között az úszók 120. Országos Bajnokságát, melyen a Dunaferr SE úszó szakosztályának két versenyzője, Fekete Dóra és Selmeci Levente is rajtkőre állt az elmúlt napokban. A viadal első napján Fekete Dóra 100 méteres mellúszásban volt érdekelt, s az előfutam hatodik helyét megszerezve jutott be a szám délutáni "A" döntőjébe, ahol az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg. Selmeci Levente 100 háton és 100 mellen mérette meg magát, előbbi versenyszámban a 21., míg utóbbiban a 34. helyen végzett az előfutamban, így nem jutott tovább.
Levente az bajnokság második napján is érdekelt volt 200 méteres vegyesúszásban, melyben előfutamának 16. helyét megszerezve jutott tovább a szám "B" döntőjébe, ahol a hatodik helyen csapott célba, így összesítésben a 14. helyen fejezte be a versenyszám küzdelmeit.

Selmeci Levente "B" döntőig jutott! (Kép: DO-archív)

A harmadik napon ismét medencébe ugrottak a dunaújvárosi versenyzők, közülük Levente sajnos túl hamar, így szabálytalan rajt miatt kizárták a 400 méteres vegyesúszás előfutamában. Fekete Dóra 200 mellen volt érdekelt, s ahogy a rövidebb versenyszámban, úgy itt is bejutott az "A" döntőbe, ahol hiába javított több mint fél másodpercet délelőtti eredményén, pozícióján már nem tudott javítani, így a hetedik helyen fejezte be viadal harmadik napját. A dunaújvárosi úszók közül Fekete Dóráért szoríthatunk a bajnokság zárónapján: a Dunaferr SE 17 éves versenyzője az 50 méteres mellúszás előfutamaiban lesz érdekelt.

A rovat további hírei: Sport

Előnyben a BJA

Előnyben a BJA

2025. nov. 19.

Hiába egyenlített 0-3-ról, végül háromgólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa kvalifikáció harmadik fordulójának odavágóján a DAB jégkorong csapata a BJA HC ellen.

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

2025. nov. 19.

Több hazai és nemzetközi versenyen megmérette magát idén a DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor, aki jó érzésekkel tekintett vissza a mögötte hagyott szezonra.

Hazai rangadó a Fradi ellen

Hazai rangadó a Fradi ellen

2025. nov. 19.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

2025. nov. 18.

A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!

Felemás forduló az Andersen Ligában

Felemás forduló az Andersen Ligában

2025. nov. 18.

A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Biztos sikerek az utánpótlásnál

2025. nov. 17.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

2025. nov. 17.

Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki több helyzetet is, nem tudott nyerni a Pénzügyőr otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.