Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Fafúvósok találkozója

Kultúra
Sándor Frigyes Zeneiskola
zene
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. már. 10., 18:43

A környező településekről érkeztek diákok ismét a Sándor Frigyes Zeneiskolába, ahol sor került a második alkalommal megrendezett Fafúvósok találkozójára.

Egy héttel ezelőtt a fiatal zongoristák gyűltek össze a Négykezes találkozóra a Sándor Frigyes Zeneiskolában. Most a fafúvósokon volt a sor, hogy szombaton délelőtt tíztől együtt zenéljenek, megismerkedjenek egymással és tapasztalatot cseréljenek, valamint a növendékek mellett a tanárok is eszmét cseréljenek. A zenei program után pedig még inkább elmélyülhettek a különböző technikákban és a beszélgetésekben, hiszen egy rangos vendég is érkezett az intézménybe. Romos Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékének fuvola oktatója is ellátogatott a koncertre. Az Artisjus díjas művész, tanár a légzésről tartott konzultációt, amit a növendékek és a tanárok is nagy érdeklődéssel hallgattak, hiszen mit sem ér egy fúvós, ha nem ismeri a légzésgyakorlatokat és a különféle technikákat, amik még jobbá tehetik játékát.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: gipszben már a táncolók

DSTV: gipszben már a táncolók

2024. júl. 29.

A tavaszi alapkőletétel után új állomáshoz érkezett a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor elkészültének folyamata, derül ki a DSTV összegzéséből. A kompozíció alkotója, Rohonczi István ROHO elkészült az alkotás gipsz változatával. Hangkép.

DSTV: természetes képek

DSTV: természetes képek

2024. júl. 21.

Újabb alkotót mutat be a DSTV sorozata. Tubáné Bereczki Izabella a városban él és munkálkodik, a közelmúltban az otthonában fogadta a stábot, ahol a sokszor dunaújvárosi épületeket, élményeket, motívumokat felvonultató festményeit ismerhettük meg. Hangkép.

DSTV: Nemes-életmű a Kortárs Művészeti Intézetben

DSTV: Nemes-életmű a Kortárs Művészeti Intézetben

2024. júl. 16.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programjaihoz, derül ki a DSTV összegzéséből. Az alkalomra időzítve életműkiállítás is nyílt – Nemes Ferenc Ékezetek című gyűjteménye látható az intézményben. Hangkép.

Rockmaraton: esküvő is, Judas Priest is – csúcsrajáratások (galériával)

Rockmaraton: esküvő is, Judas Priest is – csúcsrajáratások (galériával)

2024. júl. 14.

Nem kérdés, hogy a tegnapi nappal futott a csúcsra a Rockmaraton idei kínálata – persze a mai menet sem lesz gyenge –, a Judas Priest gigabulija előtt délután még maratonista esküvőnek is otthont adott a Szalki-sziget!

Egész nyáron nyitva a könyvtár – és mesés kínálattal is csalogatta a családokat!

Egész nyáron nyitva a könyvtár – és mesés kínálattal is csalogatta a családokat!

2024. júl. 14.

A szokásos rendben július végéig, majd közel egy hónapon át rövidített nyitvatartással üzemel a József Attila Könyvtár. Az intézmény gyermekkönyvtára ráadásul színes nyári sorozattal is csalogatta a famíliákat – szép sikerrel!

Rockmaraton: parádés péntek – mindig magasabbra (galériával)

Rockmaraton: parádés péntek – mindig magasabbra (galériával)

2024. júl. 13.

Nagy összegzés helyett most csak egy nettó címszavas beszámoló következik, drága böngészők és aranyos mindenki – viszont akkora galériát tolunk Zozó bradörrel, hogy leszakad alatta az asztal.

DSTV: Múzeumok Éjszakája a kőtárban – visszanéző

DSTV: Múzeumok Éjszakája a kőtárban – visszanéző

2024. júl. 13.

Az eseményről már beszámoltunk e hasábokon, most itt a DSTV összeállítása. Színes, mozgalmas gazdag kínálattal várta a vendégeket a Múzeumok Éjszakája keretében az Intercisa Múzeum a közelmúltban – az eseménysorozat helyszíne hagyományosan a kőtár volt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő